Kurír - reggeli kiadáss, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-28 / 27. szám
10 RIPORT Lazítás bolgár módra Szófiában a tüntetők megközelítőleg olyan hatással vannak a város életére, mint Budapesten a délutáni csúcs: a forgalom megbénul, s a dolgos polgárok egy pillanatra megtorpannak. Már persze csak akkor, ha ők maguk véletlenségből nincsenek a tüntetők soraiban. A menetrend szerinti délutáni első össznépi vonulásban azonban általában csak egyetemi polgárok tolonganak, a kialakult szokásoknak megfelelően ugyanis az ellenzék hívei majd később, ötkor gyülekeznek. Ám addig persze sok minden történik. Elsőként a gyülekezés. A helyszín általában valahol a központban, általában egyetemi területen van, ahol amúgy is bőven fordulnak meg diákok. A tanuló ifjúság órarendjében immár harmadik hete fakultatív programként szerepel a tüntetés. Szükséges rosszként végigszenvedik a délelőtti órákat, majd délután egykor hangyaként lepik el a központot. Hat egyetem diákjainak képviselői különböző színű és feliratú zászlók alatt gyülekeznek, de egy a céljuk: rábírni a szocialista kormányt idő előtti választások kiírására. Szerintük ez folyamatos nyomásgyakorlással érhető el. Vagyis felvonulásokkal. Ezekhez pedig emberekre van szükség. Ezzel viszont nincs gond, hiszen a bolgár specialitások egyike: hogyan tud pillanatok alatt néhány száz egyetemistából pár perc alatt több ezer lenni. A trükk mostanáig megfejthetetlen, de működik. A menet pontos forgatókönyv alapján halad. Az egyetemek által felállított közös koordinációs bizottság tagjai — kettő-kettő minden intézményből — előző este meghatározza a másnapi útvonalat, erről a törvényeknek megfelelően értesítik az illetékeseket, akik kivezényelnek annyi rendőrt, ahány szükséges a forgalomeltereléshez. A biztonságról azonban már a diákok gondoskodnak, konkrétabban az a húsz, többnyire markosabb srác, akik a menetelük mellett folyamatosan rohangálnak, s időnként odakiabálnak: „Ne lógj ki a sorból!” Ilyen persze ritkán adódik, s arra sem igen akad példa, hogy valaki kívülállóként beférkőzne az egyetemisták közé. Avram, a szervezőbizottság egyik tagja azt mondja, hogy a jelentkezők persze akadnának bőven - főként olyanok, akik a diákok tömegbázisát szeretnék felhasználni saját céljaik elérésére, de ezeket, hacsak nincs velük vezetőségi szinten előzetes megállapodás, rendre kipenderítik a menetből. Vonulás közben mellesleg nem könnyű szót érteni az emberekkel, s nem csak a bolgár nyelv nem tökéletes ismerete miatt. A ricsaj, amely elmaradhatatlan része a tiltakozó túrának, ugyanis folyamatosan dobhártyaszaggató, ráadásul a sípolás, a tülkölés a kormányépületek előtt rendre föl is erősödik. Egyórányi gyaloglás után általános a jókedv, sőt a skandált szöveget a diákokkal együtt baktató külföldi tudósítók is elsajátították. Az iz-bo-ri sa-da hangzik fel a legtöbbször, amelynek eredeti jelentésén kívül - a szláv nyelv többértelműségének hála - az eredeti jelentése mellett (vagyis választásokat, most!) olyan értelmezése is van, miszerint: „harcold ki!”. Nos, az egyetemisták küzdenek, mégpedig az egyetlen rendelkezésükre álló eszközzel, a nyilvánossággal. Körútjaikon ritka az olyan szófiai polgár, aki elítélné azt, amit tesznek, vagy meg lenne elégedve a jelenlegi életkörülményeivel. Ez utóbbi egyébként igen meglepő lenne, ha egy átlagfizetésből háromezer forintnyi levából - valaki könnyen felvenné a harcot a vágtázó inflációval, a naponta bekövetkező délutáni áremeléssel. Nem sok az öröm a polgárok életében, így legalább ingyenes műsorként - az állami televízióban amúgy is siralmasak - a diákok parádézását szemlélhetik, akár saját ablakukból is. Mindezzel tisztában vannak a diákok vezetői, Avram, állandó idegenvezetőnk nemkülönben, így aztán a műsorba minden belekerül - a kommunizmus eltemetésétől kezdve a fáklyásmenetig —, amely, mondjuk, addig tart, ameddig a választásokat, vagyis a változások előfeltételeit meg nem tartják. Ennek - vélekednek a bolgár fővárosban - legkésőbb tavaszig meg kell történnie, mert az emberek türelme és a tűrőképessége nem végtelen. Az ellenzék hatalomra jutása persze nem azt jelenti, hogy a problémák az egyik napról a másikra megszűnnének - magyarázza Avram a központ felé masírozva -, de legalább elkezdődne egy folyamat, amely optimizmust és ésszerű távlatokon belüli gazdasági fellendülést hozna. És remélhetőleg mérsékelné a korrumpálhatóságot, amely nem ritkán eleve lehetetlenné teszi az ügyek kezelését. Az egyetemisták napi penzumuk vége felé a parlament melletti székesegyházhoz tartanak, hogy csatlakozva az ott összegyűlt néhány ezer emberhez, tízezresre duzzasszák az Ivan Kosztov vezette ellenzékiek táborát. Avram szerint ez már nem az egyetemisták szervezett támogatása, hanem az egyéneké. A kormányrúdra áhítozó bolgár ellenzéknek tudnia kell, hogy támogatják őket, de kölcsönösségi alapon. Vagyis hatalomra jutásukat követően, mondja Avram, igen jó néven vennék tőlük, ha mostani ígéreteiket - köztük a nyugdíjrendszer átalakítását, az infláció megfékezését, munkahelyek teremtését megvalósítanák. Amennyiben mégis kiütközne a jelenlegi ellenzékieken (esetleg a leendő kormányon) a politikai emlékezetkihagyás, akkor Avram szerint a mostaninál sokkal komolyabb, s félő, véresebb tüntetések lesznek. Ezt persze senki sem hangoztatja, hiszen az ellenzéki pártoknak és az egyetemistáknak közös a céljuk: választásokat, változásokat akarnak, s ezekért kitartóan tüntetnek és menetelnek. Naponta négy-öt órán át, amelynek végén a velük rokonszenvező énekesek koncertjén buliznak egy jót. És megjegyzik: az otthonülők nemcsak a történelemformálással nem törődnek, hanem egészségükkel sem. A hosszú menetelések és a kiadós kiabálások - mondja Avram, aki ötödéves az orvosi egyetemen — köztudottan oldják a stresszt. Márpedig ebből Bulgáriában is van bőven. SZABÓ F. FERENC Fotó: HEGEDŰS ÁKOS 1997. január 28.