Kurír - reggeli kiadáss, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-28 / 27. szám

10 RIPORT Lazítás bolgár módra Szófiában a tüntetők megközelítőleg olyan hatással vannak a vá­ros életére, mint Budapesten a délutáni csúcs: a forgalom megbé­nul, s a dolgos polgárok egy pillanatra megtorpannak. Már persze csak akkor, ha ők maguk véletlenségből nincsenek a tüntetők so­raiban. A menetrend szerinti délutáni első össznépi vonulásban azonban általában csak egyetemi polgárok tolonganak, a kiala­kult szokásoknak megfelelően ugyanis az ellenzék hívei majd később, ötkor gyülekeznek. Ám addig persze sok minden történik. Elsőként a gyülekezés. A helyszín álta­lában valahol a központban, általában egyetemi területen van, ahol amúgy is bőven fordulnak meg diákok. A tanuló ifjúság órarendjében immár harmadik hete fakultatív programként szerepel a tüntetés. Szükséges rosszként végig­szenvedik a délelőtti órákat, majd dél­után egykor hangyaként lepik el a központot. Hat egyetem diákjainak képviselői különböző színű és feliratú zászlók alatt gyülekeznek, de egy a céljuk: rábírni a szocialista kormányt idő előtti választások kiírására. Szerin­tük ez folyamatos nyomásgyakorlással érhető el. Vagyis felvonulásokkal. Ezekhez pedig emberekre van szük­ség. Ezzel viszont nincs gond, hiszen a bolgár specialitások egyike: hogyan tud pillanatok alatt néhány száz egye­temistából pár perc alatt több ezer lenni. A trükk mostanáig megfejthe­tetlen, de működik. A menet pontos forgatókönyv alap­ján halad. Az egyetemek által felállí­tott közös koordinációs bizottság tag­jai — kettő-kettő minden intéz­ményből — előző este meghatározza a másnapi útvonalat, erről a törvények­nek megfelelően értesítik az illetéke­seket, akik kivezényelnek annyi rendőrt, ahány szükséges a forgalom­­eltereléshez. A biztonságról azonban már a diákok gondoskodnak, konkré­tabban az a húsz, többnyire marko­­sabb srác, akik a menetelük mellett folyamatosan rohangálnak, s időnként odakiabálnak: „Ne lógj ki a sorból!” Ilyen persze ritkán adódik, s arra sem igen akad példa, hogy valaki kívülálló­ként beférkőzne az egyetemisták kö­zé. Avram, a szervezőbizottság egyik tagja azt mondja, hogy a jelentkezők persze akadnának bőven - főként olyanok, akik a diákok tömegbázisát szeretnék felhasználni saját céljaik el­érésére­­, de ezeket, hacsak nincs ve­lük vezetőségi szinten előzetes megál­lapodás, rendre kipenderítik a menetből. Vonulás közben mellesleg nem könnyű szót érteni az emberek­kel, s nem csak a bolgár nyelv nem tö­kéletes ismerete miatt. A ricsaj, amely elmaradhatatlan része a tiltakozó tú­rának, ugyanis folyamatosan dobhár­tyaszaggató, ráadásul a sípolás, a tül­kölés a kormányépületek előtt rendre föl is erősödik. Egyórányi gyaloglás után általános a jókedv, sőt a skandált szöveget a diá­kokkal együtt baktató külföldi tudósí­tók is elsajátították. Az iz-bo-ri sa-da hangzik fel a legtöbbször, amelynek eredeti jelentésén kívül - a szláv nyelv többértelműségének hála - az eredeti jelentése mellett (vagyis választásokat, most!) olyan értelmezése is van, mi­szerint: „harcold ki!”. Nos, az egyete­misták küzdenek, mégpedig az egyet­len rendelkezésükre álló eszközzel, a nyilvánossággal. Körútjaikon ritka az olyan szófiai polgár, aki elítélné azt, amit tesznek, vagy meg lenne eléged­ve a jelenlegi életkörülményeivel. Ez utóbbi egyébként igen meglepő lenne, ha egy átlagfizetésből­­ háromezer fo­rintnyi levából - valaki könnyen fel­venné a harcot a vágtázó inflációval, a naponta bekövetkező délutáni áreme­léssel. Nem sok az öröm a polgárok életében, így legalább ingyenes műsorként - az állami televízióban amúgy is siralmasak - a diákok pará­dézását szemlélhetik, akár saját abla­kukból is. Mindezzel tisztában vannak a diákok vezetői, Avram, állandó idegenvezetőnk nemkülönben, így az­tán a műsorba minden belekerül - a kommunizmus eltemetésétől kezdve a fáklyásmenetig —, amely, mondjuk, ad­dig tart, ameddig a választásokat, vagyis a változások előfeltételeit meg nem tartják. Ennek - vélekednek a bolgár fővárosban - legkésőbb tava­szig meg kell történnie, mert az em­berek türelme és a tűrőképessége nem végtelen. Az ellenzék hatalomra jutása persze nem azt jelenti, hogy a problé­mák az egyik napról a másikra megszűnnének - magyarázza Avram a központ felé masírozva -, de legalább elkezdődne egy folyamat, amely opti­mizmust és ésszerű távlatokon belüli gazdasági fellendülést hozna. És remélhetőleg mérsékelné a korrum­­pálhatóságot, amely nem ritkán eleve lehetetlenné teszi az ügyek kezelését. Az egyetemisták napi penzumuk vége felé a parlament melletti székes­­egyházhoz tartanak, hogy csatlakozva az ott összegyűlt néhány ezer ember­hez, tízezresre duzzasszák az Ivan Kosztov vezette ellenzékiek táborát. Avram szerint ez már nem az egyete­misták szervezett támogatása, hanem az egyéneké. A kormányrúdra áhítozó bolgár ellenzéknek tudnia kell, hogy támogatják őket, de­­ kölcsönösségi alapon. Vagyis hatalomra jutásukat követően, mondja Avram, igen jó né­ven vennék tőlük, ha mostani ígérete­iket - köztük a nyugdíjrendszer átala­kítását, az infláció megfékezését, munkahelyek teremtését­­ megvalósí­tanák. Amennyiben mégis kiütközne a jelenlegi ellenzékieken (esetleg a leendő kormányon) a politikai emlé­kezetkihagyás, akkor Avram szerint a mostaninál sokkal komolyabb, s félő, véresebb tüntetések lesznek. Ezt per­sze senki sem hangoztatja, hiszen az ellenzéki pártoknak és az egyetemis­táknak közös a céljuk: választásokat, változásokat akarnak, s ezekért kitar­tóan tüntetnek és menetelnek. Na­ponta négy-öt órán át, amelynek vé­gén a velük rokonszenvező énekesek koncertjén buliznak egy jót. És meg­jegyzik: az otthonülők nemcsak a tör­ténelemformálással nem törődnek, hanem egészségükkel sem. A hosszú menetelések és a kiadós kiabálá­sok - mondja Avram, aki ötödéves az orvosi egyetemen — köztudottan old­ják a stresszt. Márpedig ebből Bulgá­riában is van bőven. SZABÓ F. FERENC Fotó: HEGEDŰS ÁKOS 1997. január 28.

Next