Látó, 2002 (13. évfolyam)
2002 / 7. szám - SARUSI MIHÁLY: Magyar Igen
Magyarigen a közigazgatási székhelye Sárának, Borosbocsárdnak, Cernának, Igenpatakának, Bod Péterigennek. Négyezer lélek. Rajtunk kívül magyarok még néhányan Sárdon, páran Krakkóra jöttek. Pár hónapos kisbabájával fogadott az előbb az ifjú (Fejérvárról való) lelkészné, szomszéd román fiatalasszonnyal lelemi őket. Ránézett férje Kolozsvárt a dolga után, az ifjasszony a csecsemővel meg a rács mögé zárt harapós kutyával (az udvaron a szelíd Bundással). A kapuházban az épp erdélyi-hegyaljai cefrejavától bódult román, magyarul egy fia szót sem értő, amúgy igen jóindulatú házpásztor kapus hortyog. Hazamehet, van, aki vigyáz a papnéra? Széles mosollyal távozik. Örül, hogy itt vagyok. Édes Istenem. Édes kicsi magyar (magyar-román, román-magyar, miegyéb) világ! Hogy érti ezt az érzést, akinek soha semmi köze nem volt ehhez a - móc havasok közé szorított - kicsi magyar világhoz. Tán a zsidó, valahol Zsidóföldön túl. (Vagy épp otthon, Palesztinában. / A kurd odahaza. / Francia-, meg Spanyolhonban, Andorrában. / Az indián az ő ősei földjén.) Már ha ragaszkodik ahhoz, ami. Mert - ugye - különben gond egy sem. Ki soha semmit sem értett ebből a kisded magyar életből. A másfél magyaréból, harmadából ha. Nyelvétől megfosztottéból. Lelkétől. „Erdély", „az" „erdélyiek" „túlzottan" „szeretik" „a" „hazájukat" - adja meg budimpesti egykornád. Túl-on-túl. Modern az hogy lehetne. Túl-a modern. (-ontúl.) Magyarnem? MAGYARIGEN. Mint egykoron a pápával Darázsfalván: igen, igen! Magyarigen. ... Hova oly rég kívánkoztál. Hogy most - már megint - segítsen a Jó Isten. Ez az. Hol jobban érzed magad hetedfél magyarral, mint amoda félszázezer aliggal. - Szinte már-már. F. I.-nek vallják meg Gyimesvölgyében. - Ellenünk nem románok, hanem az alig-magyarok uszítanak.