Látó, 2002 (13. évfolyam)

2002 / 7. szám - SARUSI MIHÁLY: Magyar Igen

Magyarigen a közigazgatási székhelye Sárának, Borosbocsárdnak, Cernának, Igenpatakának, Bod Péterigennek. Négyezer lélek.­­ Rajtunk kívül magyarok még néhányan Sárdon, páran Krakkóra jöttek. Pár hónapos kisbabájával fogadott az előbb az ifjú (Fejér­várról való) lelkészné, szomszéd román fiatalasszonnyal lelemi őket. Ránézett­ férje Kolozsvárt a dolga után, az ifjasszony a csecsemővel meg a rács mögé zárt harapós kutyával (az udvaron a szelíd Bundással). A kapu­házban az épp erdélyi-hegyaljai cefrejavától bódult román, magyarul egy fia szót sem értő, amúgy igen jóindulatú házpásztor kapus hortyog. Hazamehet, van, aki vigyáz a papnéra? Széles mosollyal távozik. Örül, hogy itt vagyok. Édes Istenem. Édes kicsi magyar (magyar-román, román-magyar, miegyéb) világ! Hogy érti ezt az érzést, akinek soha semmi köze nem volt ehhez a - móc havasok közé szorított - kicsi magyar világhoz. Tán a zsidó, valahol Zsidóföldön túl. (Vagy épp otthon, Palesztinában. / A kurd odahaza. / Francia-, meg Spanyolhonban, Andorrában. / Az indián az ő ősei földjén.) Már ha ragaszkodik ahhoz, ami. Mert - ugye - különben gond egy sem. Ki soha semmit sem értett ebből a kisded magyar életből. A másfél magyaréból, harmadából ha. Nyelvétől megfosztottéból. Lel­kétől.­­ „Erdély", „az" „erdélyiek" „túlzottan" „szeretik" „a" „hazájukat" - adja meg budimpesti egykornád. Túl-on-túl. Modern az hogy lehetne. Túl-a­ modern. (-ontúl.) Magyarnem? MAGYAR­IGEN. Mint egykoron a pápával Darázsfalván: igen, igen! Magyarigen. ... Hova oly rég kívánkoztál. Hogy most - már megint - segítsen a Jó Is­ten. Ez az. Hol jobban érzed magad hetedfél magyarral, mint amoda félszázezer aliggal. - Szinte­ már-már. F. I.-nek vallják meg Gyimesvölgyében. - Ellenünk nem románok, hanem az alig-magyarok uszítanak.

Next