Látóhatár, 1966 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5-6. szám
VÁRKONYI NÁNDOR MAGYAR ÍRÓ PÁRIZSBAN (M. Pogány Béla levelei 1925- 1927-ből) M. Pogány Béla prózaíró és esszéista kritikus volt, de sorsa megakadályozta, hogy tehetségéhez mért nyomokat hagyjon irodalmunkban. Pályáját a húszas évek elején kezdette a Nyugatban, Osvát Ernő kedvelte, közölte néhány novelláját, s szívesen adott neki megbízásokat. Emellett utat talált néhány napilap szerkesztőségébe is. De mielőtt kiküzdhette volna helyét az irodalmi életben, Párizsba utazott. Mint francia szakos tanárjelölt, tanulmányait akarta ott kiegészíteni, helyesebben a francia kultúrát eredeti forrásaiból megismerni; de legalább ugyanolyan mértékben a honi állapotokkal való elégedetlenség s az erősen dívó Párizs-rajongás vitte ki, mint sok társát akkoriban. A maga erejéből ment, s csak magára számíthatott; apja szegény ember volt, „fehérvarró", konfekciós üzleteknek szállított munkával tartotta fenn családját, s nevelte négy gyerekét. 1923-ban, huszonhét éves korában vágott neki az útnak. Párizsban olyan egyedül állt eleinte, mint az ujjam, mégis kerek négy esztendőt töltött ott, s amit ezalatt a magyar ügy, a magyar irodalom érdekében, pusztán a maga energiájára, képességeire és lelkesedésére támaszkodva végbevitt, valóban megérdemli a feljegyzést. Erről a küzdelemről és eredményeiről kívánnék némi képet adni a leveleiből vett idézetek által. Eleinte természetesen a francia élet, az irodalmi világ felé fordult minden tudásvágya, törekvése, olvasott, tanult, írt, ismerkedett, nyüzsgött, de amint egyre jobban gyarapodtak ismeretei, szaporodtak ismeretségei, erősödtek az összekötő szálak, annál inkább elfogta a magyar szellem, a magyar irodalom ismertetésének vágya, s valósággal lázas tevékenységet fejtett ki. Mindeközben pedig a párizsi magyar munkásoknak adott francia nyelvleckékből tartotta fenn magát. Hazajövet sokat és sokfelé dolgozott, de önállóan mindössze két regénye jelent meg (Fel a porból, 1929 és a Koldusok a Szajnaparton, 1932), a többi kéziratban maradt. Döntő fordulatot jelentett életében, hogy volt tanítványa, majd barátja, Vértes György bevonta a munkásmozgalomba, s teret adott neki a Kommunista Párt legális folyóiratában, a Gondolatban, melynek szerkesztője volt (1936). Radikális polgári meggyőződése és progresszív hajlamai könnyűvé tették számára a marxizmus elfogadását, reá jellemző lelkiismeretességgel és szorgalommal igyekezett tájékozódni, s csakhamar a lap állandó munkatársa, publicistája lett. Egyébként továbbra is francia nyelvórák adásából élt, mert mint tanár, nem tudott elhelyezkedni, sőt a pedagógiai vizsgát sem tehette le kellő támogatások híján, csupán doktorált. Vértes György letartóztatásával és a lap megszűnésével (1937) sok kapcsolata megszakadt, egyre reménytelenebbnek, veszélyeztettebbnek érezte mind az ország, mind a zsidóság és a maga sorsát, ezért 1938-ban, Ausztria megszállásakor, feleségével és kisfiával Amerikába menekült. Abban az időben már meggyérült köztünk az érintkezés, elköltő-