Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona (Budapest, 1930)
S - Simonyi Dezső - Simonyi Lajos dr. - Simontornyai-Schamschula Rezső, vitéz
saság Évkönyvét is. Önálló kötetei: „Örök vágyak“ (költemények), 1927, „Cserépvári történetek“ (elbeszélések 1927.), „Delelem“ (költemények, 1928.), „Két kis piros csizma“ (elbeszélések 1930.). Ezenkívül számos szépirodalmi lapba is ír verseket, novellákat és cikkeket, eddig már közel négyezer cikke jelent meg. Ezenkívül több mint 50 műsoros estét és mintegy 60 irodalmi előadást tartott. Irodalmi munkássága és érdemei elismeréséül a főváros tanácsa a Gárdonyi irodalmi díjjal tüntette ki. A Gárdonyi Társaságnak agilis elnöke, a magyar tanügy és irodalom lelkes munkája. Simonyi Dezső, kir. törvényszéki tanácselnök, a III. fizetési csoport jellegével felruházva. Lőcsén született, 1874-ben. Középiskolai tanulmányainak befejezése után a budapesti tudományegyetem jogi szakának hallgatója volt. Letette a jogtudományi államvizsgát és a deési kir. törvényszéknél, mint joggyakornok kezdte meg működését, ahonnan a marosvásárhelyi királyi járásbírósághoz került aljegyzőnek. Később, miután már a bírói vizsgát letette, a lugosi kir. törvényszék jegyzője lett. 1902-ben a Csáki kir. járásbírósághoz aljárásbiróvá, két év múlva járásbiróvá, 1911-ben pedig ugyanezen kir. járásbíróság vezetőjévé nevezték ki. Amikor Temesmegye román megszállás alá került, a hűségeskü megtagadása miatt, állásától megfosztották. Ennek ellenére, abban az általánosan elterjedt hírben bízva, hogy Temesvárt és környékét rövidesen visszacsatolják az anyaországhoz, két évig minden javadalmazás nélkül állva, saját földjén gazdálkodott, kitéve a román hatóságok elviselhetetlen üldözéseinek. 1921-ben ingatlanait, állatállományát és gazdasági felszereléseit nagy veszteséggel eladta és Csonkamagyarországba menekült. Itt a pestvidéki kir. törvényszéken bírói minőségben nyert beosztást. 1923 óta tanácselnöki rangban a III. fizetési csoport jellegével felruházva, mint a polgári fellebbezési tanács vezetője működik. Csáki tartózkodásának idején hivatali elfoglaltságán kívül gazdálkodással, állattenyésztéssel, szőlőműveléssel, gyümölcstermeléssel és virágkertészettel foglalkozott, valamint előszeretettel hódolt a vadászsportnak. A megyei törvényhatósági bizottságban helyet foglalt. Elnöke volt az Úri Kaszinónak és a Vadász Egyletnek. A világháború alatt a Vöröskeresztegylet több katonai kórházzal rendelkező járási fiókegyletének elnöke volt. Simonyi Lajos dr., ügyvéd. Királyházán született, 1895-ben. Középiskoláit és egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte és 1925-ben ügyvédi oklevelet szerzett. A világháború alatt katonai szolgálatot teljesített az orosz, szerb és macedón frontokon küzdött és mint tartalékos főhadnagy szerelt le. Hadikitüntetései: kis- és nagyezüst vitézségi érem, sebesülési érem, Károly csapatkereszt stb. Majd a nemzeti hadseregbe lépett és mint géppuskás főhadnagy 1920-ig teljesített szolgálatot. Oklevelének megszerzése után ügyvédi irodát nyitott, melyben általános praxist folytat. Speciálisan kereskedelmi és pénzügyi jogi ügyekkel foglalkozik. Simontornyai-Schamschula Dezső, vitéz, ny. áll. gyalogsági tábornok. Nagyatádon született, 1858-ban. Tanulmányait Pápán és a budapesti közös hadapródiskolában végezte. 1878-ban hadapródőrmesteri rangban a szolnoki 68. gyalogezrednél kezdte katonai pályafutását, amellyel azonnal, a boszniai okkupáció miatt történt mozgósításkor hadba vonult. Még ugyanezen év augusztusában tiszthelyettessé, novemberben pedig hadnaggyá lépett elő. 1890- ben századosi rangban a marosvásárhelyi 62. gyalogezredhez nyert beosztást. 1897-ben a m. kir. honvédséghez lépett át és a 4. honvédgyalogezrednél, Nagyváradon teljesített szolgálatot, majd a törzstiszti tanfolyamot végezte el. 1899-ben a 3. honvédgyalogezred zászlóaljparancsnoka lett Zilahon és 1900-ban őrnaggyá nevezték ki. 1906-ban alezredes lett és Debrecenben állomásozott mint zászlóaljparancsnok, valamint különleges alkalmazású törzstiszt. 1909-ben ezredessé nevezték ki és a következő évben a szatmári 12. honvédgyalogezred parancsnoka lett. 1913-ban a Veszprémben felállított 82. honvéd gyalogdandár parancsnokságát vette át és 1914-ben mint vezérőrnagy, ezzel a dandárral vonult az orosz frontra, ahol 1915 júliusában a 41. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka lett. 1916 végén hadosztályával az olasz frontra jutott. 1917-ben altábornaggyá nevezték ki és 1918 júliusában a XXIV. hadtest parancsnokságát vette át. A háború végén olasz hadifogságba esett, ahonnan 1919 augusztusában került haza. A Nemzeti Hadseregben a tábornokokat igazoló bizottság tagja, illetve elnökeként működött. 1919-ben nyugalomba vonult, 1921-ben pedig a gyalogsági tábornoki címet nyerte el. 1922-ben a Kormányzó vitézzé avatta. 1923—26-ig Veszprém vármegye Vitézi Székének kapitánya volt. A Lipót-rend középkeresztese, II. oszt. katonai érdeme .