Magyar Lexikon 4. Bianchi-Bunkócz (Budapest, 1879)
B - Bianchi Frigyes, báró - Bianchi di Casa Lanza, Frigyes Vince, b.-i báró - Bianchi-Giovini, Aurelio
Bianchi a diktátor által tanári állomásáról elmozdítotatott, mire Montecuccoli Raimondo mar-ékese magáncsillagdáját rendelkezésére bocsátotta. B. meghalt 1866. decz. 25-én Solodénában. Művei: „ Atti del Regio observatorio di Modena“ (1834). ,,Catalogo di 220 stelle principali dei Piazzi.“ Bialichi (ejtsd: Bianki) Frigyes, báró, cs. kir. táborőrnagy s a Mária-Teréziarend vitéze, szül. Pozsonyban 1812-ben, a casalanzai herczeg fia. — 1829-ben a a Wimpfen után nevezett 13-ik gyalogezredbe lépett mint hadnagy és már egy évvel utóbb főhadnagygyá lépett elő és a 37-ik Máriássy-ezredbe tétetett át Lembergbe. — 1831-től 1846-ig minden rangfokozaton át rendszeresen előlépett ezredessé és ezredparancsnokká — Az 1848 - iki forradalom őt Olaszországba vezető, hol Nugent táborszernagy alatt Sona, Custozza és Volta mellett anynyira kitüntette magát, hogy vitézsége különös elismeréseig a Lipót-rend vitézkeresztjét nyeré. 1849-ben a 2-ik hadtest egy dandárénak élén állott és a Novara melletti ütközetben, midőn Olengo falu mellett félni kellett, hogy egy fontos álláspontot el kell veszteni, személyes bátorsága és elszántsága által anynyira uralta a helyzetet, hogy a többi hadmiveletek sikerrel voltak végbevihetők. 1849-ben B. Magyarország küzdtereire küldetett és mint táborőrnagy egy dandár parancsnoka volt, mely a Duna jobbpartján előőrsi szolgálatot tett. Több ízben tünteti ki magát Győr, Ács és Komárom mellett. Az említett rendjeleken kiind elnyerő az orosz Szaniszló-rendet és a katonai érdemjelt. Bianchi di Casa Lanza (ejtsd: Bianci di Káza), Frigyes Vincze, b.-i báró, casa lanzai herczeg, osztrák tábornok, szül. 1768-ban Bécsben, 1787-ben mint mérnöktiszt alkalmaztatott. Többször kis tünteti magát a törökök és francziák elleni háborúkban, 1793-ban kapitánynyá, 1799-ben őrnagygyá és 1800 ban alezredessé lett. Az 1805-iki háborúban Ferdi-nánd főherczeget főhadsegédi minőségben kisérte, 1807-ben vezérőrnagy és dandár- parancsnok lett, az 1809-iki hadjáratban , különösen Aspern mellett és a hídfő védelme által Pozsony mellet tűnt ki, és még ugyanazon évben altábornagygyá neveztetett ki. A békekötés után B. Magyaroszágban főfelügyelővé lett és 1812- ben az 1. gyaloghadosztály parancsnokságát nyerte az oroszok elleni segélyseregnél. A következő hadjáratban B. Drezda, Kulm és Lipcse mellett harczolt és 1814-ben az osztrák déli hadsereg jobb szárnyát parancsnokolta, melylyel Lyon mellett új dicsőséget aratott. 1815-ben a nápolyi hadsereg főparancsnokává lett, Murátot Tolentino mellett megverte és 1815. máj. 20-án Casa Lanzaban egyességet kötött, mely által IV. Ferdinánddal a régi uralkodóház visszatérése állapíttatott meg. Ferdinánd király bevonulása után Nápolyba jún. 17-én B., a király által a casalanzai herczegségre emeltetvén, Délfrancziaországba ment a hadsereghez. 1816 ban osztrák báróságra emeltetett és udvari hadi tanácsos lett, mígnem 1827-ben nyugalomba lépett; meghalt 1855. aug. 21-én Rohits mellett. Bianchi-Giovini (ejtsd: Bianki-Dzsovini), Aurelio olasz történet-és hírlapíró szül. Comoban 1799 nov. 25-én, szigorú vallásos nevelést nyert, 3 évig papnövendék volt, ezután mint magántitkár és magántanító Milanóban élt. 1830-ban a helvét nyomda javinoka és irodalmi igazgatója lett Capolagoban, Tessin kantonban s egy nagy hírlap szerkesztésével bízatott meg, mely a reformtervek leküzdésére volt hivatva. Minthogy ez politikai nézeteivel ellenkezett, a „Republicano“ t alapította, mely körülmény számos kellemetlenséget okozott neki. Ezen támadások folytán Zürichbe, 1841-ben pedig Milanóba ment, hol 1847-ig maradt. Az időben keletkeztek „Studi critici sulla storia universale di Ciesare Cantu“; „Dizionario storico-filologico-geografico della Biblia“; „Storia degli Ebrei etc.“; „Idee sulle cause della decadenza dell' imperio Romano in Occidente“; „Storia dei Langobardi“ stb. czímű művei. Fontosabb a : „Vita di Fra Paolo Sarpi“ (2 köt., Zürich 1836). B. Milánóból Turinba ment hol 1849-ben a parlamentbe választatott. Itt szerkesztette az „Opinione“-t s hathatósan, működött Olaszország, egysége érdekében. B. alapította 1855-ben az „Unione“-t, ezzel 1860-ban Milanóba s 1862- ben Nápolyba költözött, hol ugyanaz év máj. 16-án meghalt. B. 1837-ben megkez- Bianchi-Giovini