Magyar Lexikon 10. Julianus-Könyvnyomtatás (Budapest, 1882)

K - Konstantia - Konstantia - Konstantia-bor - Konstantin

Konstantia 509 Konstantin helyezte. A kor vallási vitáiban a mo­­notholeták pártjára állott, sőt I­ .Márton pápát kivel e miatt ellenkezésbe jött 663- ban el is fogatta. Konstantia (lat.), állandóság, állhata­tosság, mint allegóriás személy nőalak által ábrázoltatik, mely baljában bőség­­szarut, jobbjában égő fáklyát tart. Konstantia (Constanze) női név, mely „állhatatost“ jelent. Viselői közül emlí­tendők: 1) Flavia Julia Valeria K., nagy Konstantin császár nővére és 313 óta Licinius neje, ki a férje és bátyja között forrongó viszálkodást meg nem szüntethetvén, a végleges szakításkor az utóbbihoz tért vissza és ott halt meg 327. Egész életében nagy pártfogója volt az ariánusoknak. ( 2) Német csá­szárné, II. Roger szicziliai király leá­nya, ki 1186. férjhez ment VI. Henrik német császárhoz, később örökség utján Szicziliát is megkapta, de csak kemény küzdelmek után birtokolhatta, férje ha­lála után mint kiskorú fiának (a későbbi II. Frigyesnek) gyámja uralkodott; megh. 1198. — 3) Fehér K. I. Vilmos tou­­lousei gróf leánya, franczia királynő, I. Róbert franczia király második neje. — 4) K. szicziliai királynő, Manfred király­nak és savoyai Beatrixnak leánya, Kon­­radin (1. ott) halála után egyedüli jogos örököse a nápolyi és szicziliai trónnak, melyet 1261. hozott hozományul arrago­­niai Péternek, kihez férjhez ment. Trón­ját azonban csak a francziák véres el­­űzetése (szicziliai vecsernye) után foglal­hatta el; megh. 1297. — 5) K. magyar királyné, II. Alfons arragoniai király leánya, Imre magyar király felesége (1198 óta) és III. László királynak anyja. Imre halálos ágyán fivérét Endrét nevezte ki a még csak három éves László gyámjává, de az özvegy és gyám oly kevéssé vol­tak képesek megbarátkozni, hogy K. fiá­val, a koronával és az időközben össze­szedett kincsekkel Lipót ausztriai her­­czeghez menekült Bécsbe, hol a kis László csakhamar meghalt. Ekkor K. vissza sem jött többé az országba, hanem hazament Arragóniába (1205). Később a pápa köz­vetítésével férjhez ment Frigyes sziczi­­liai király és későbbi római császárhoz, kinek egy fiúgyermeket szült, a későbbi Henrik császárt. 1220. azonban Endrét i­­smételten bepanaszolta a pápánál Ma­gyarországban maradt hozománya tárgyá­ban, de mielőtt a pápa ez ügyben ítéle­tet hozhatott volna, K. 1222 megh. — 6) K., III. Béla magyar király leánya, Pri­­miszláv cseh király felesége, férje halála után visszajött Magyarországba, Pozsony megyében fölépítette Vöröskő várát, és abban lakott haláláig. Konstantin-bor, nevezetes fokföldi bor­termék, mely a három Constantia-jószá­­gon (igy nevezve Van der Steele hollandi kormányzó által, ki azokat 1699-ben leá­nya emlékére alapította), körülbelől 4 kilométernyire Fokvárostól terem. A K.­­bor vörös és fehér likőr-bor, melynek édessége azonban mindig arányos alko­holtartalmával; az évi termés alig több 900—1100 hektoliternél, miért is kevés jön külföldre és a K.-bor neve alatti ita­lok többnyire roszabb fokföldi borfaj­ták hamisításai. Konstantin (lat. Constantinus), három római császár neve, még pedig: 1) Ca­­ius Flavius Valerius Aurelius Claudius C. (közönségesen nagy K.), Konstantius Chlorusnak és Ilona császár­­nőnek fia, szül. Kr. u. 274-ben Moesiának Naissus nevű városában. Apjának caesárrá való választatása után a nagytehetségű ifjú 293 óta mint túsz lakott Diokletiá­­nus főcsászár környezetében, kinek színe előtt kitüntette magát a katonai erények­ben, de egyúttal fel is keltette Galerius császár féltékenységét. Ugyancsak Gale­rius nagyon nehezen egyezett bele abba, hogy K. akkor, midőn Diokletián lekö­­szöntével Galerius és Maximianus léptek a trónra, apjához visszatérhessen. Midőn kevéssel ezután K. apja Britanniában meghalt, K.-t kiáltották ki imperator és augustussá és bár Galerius e minőségben elismerni nem akarta, mégis teljes csá­szári egyeduralmat gyakorolt Galliában, Hispániában és Britanniában. E minősé­gében Galliában a frankokat legyőzte, ve­zéreiket pedig a vadállatok elé vetette, ugyanekkor azonban Maximianus, a­ki Diokletiánnal már egyszer leköszönt volt. 306-ben, midőn fia Maxentius mint bitorló lépett föl, maga is megkívánta a bíbort és e közben fiával egyenetlenségbe keve­redett. E viszonytól szabadulni óhajtván K.-hoz menekült, a­ki szívesen fogadta.

Next