Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935)
M - Messerschmidt, Franz Xaver
Messer Schmidt 110 Messer Schmidt belső részleteivel és hangulatos udvaraival a legszebben megépített német múzeumok közé tartozik. Élete végső éveiben a berlini Museuminsel beépítésének problémája foglalkoztatta; a brandenburgi kapu klasszicizmusának szellemében készült pompás tervei — korai halála miatt — már nem valósulhattak meg, s a munka Ludwig Hoffmann (1. ott) kezébe került. — Irodalom: trapsilber, 1905. Stahl, 1911. Behrendt, 1911. Barát. MESSERSCHMIDT, 1. Franz Xaver, német szobrász, # 1732 Wiesensteig (Bilingen mellett), 1783 Pozsony. Több mint egy századon át elfeledett nagytehetségű művész; tulajdonképeni méltánylásra csak a bécsi Hagenbund 1907. évi kiállításán talált kiállított nyolc karakter feje, 1922 ban pedig az akkor megnyílt bécsi Barockmuseum Bécsben elszórt munkáit egyesítve mutatta be. 1750-ig nagybátyjának, az ugyancsak Wiesensteigből származó Johann Baptist Straub udvari szobrásznak tanítványa Münchenben, majd két évig másik nagybátyjáé, Philipp Jakob Straub szobrászé Grácban, 1752—57. a bécsi akadémián Mathäus Donnernál tanul. 1757-ben stukkó-faragó a bécsi Zeughausban, közben 1765—66-ban Rómában és Londonban fordul meg. 1769-ben helyettes tanár a bécsi akadémián, de már 1774-ben „zavart elméjűsége“ miatt nyugdíjazzák. 1775- ben hazájába megy és rövid ideig Münchenben hasztalan keres alkalmazást. 1777-ben költözik Pozsonyba, hol a zsidólakta városvégen egy kis házikóban munkáinak élt, magánosan, senkivel sem érintkezve. Művészetének kezdetei erősen barokk-rokokóízűek, később azonban, idejét megelőzve, az emberi test arányainak általános kánonját kereste, miáltal a klasszicizmus szellemének egyik előfutárja lett. I. Ferenc császár és Mária Teréziának aranyozott bronzbüsztjei (1760), Gerard van Swieten aranyozott ólombüsztje (1769, valamennyi a bécsi Barockmuseumban) gazdag barokkos ruharedőikkel erősen a kor divatját követik, egyszerűbb és erőteljesebb van Swietennek ruhátlan kisebb márványmellszobra (Bécs, Nationalbibliothek). I. Ferenc német császár ornátusban ábrázoló álló ólomszobra, valamint párdarabja: Mária Terézia magyar díszruhában, fején a magyar koronával (1766, mindkettő Barockmus.), az előbbiekhez hasonló szellemben fogantak. Szinte klasszicizálóan egyszerűek mestere, J. B. Straub feleségének síremlékéről származó, a hitet jelképező márvány női feje (1777 körül) és az újabban neki tulajdonított, előbbivel egykorú márványbüszt, mely Roman Anton Boos szobrász sírjáról való és a művészt ábrázolja (mindkettő München, Nationalmus.). A Donner által Bécsben meghonosított elegáns kecsességet mutatják a bécsi Szt. Istvántemplom Savoy-kápolnájában levő márvány Immaculata és János evangélista, a bécsi Savoy-Damenstift külső homlokzatán elhelyezett ólom Immaculata egészen Donner-szerű angyalokkal, de még inkább az udvarban levő ólomkút a sareptai özvegy alakjával (1770—76). Kedvelt ábrázozolási módja volt az ovális vagy köralakú keretben készült domborművű arckép. 11. József és neje, pármai Mária Izabella nagyobb ovális broizreliefje (Barockmus.), a valószínűleg Batthyány gróf pár kerek márványmedaillonjai (pozsonyi múz.) és a budapesti Szépm. Múzeumban levő 8 kis zsírkőmedaillon: Albert von Sachsen, Teschen hg., Mária Christina feignő, II. József, önarckép, Kiss József és két ismeretlen férj. Karakterfejeivel 1770-től kezdett foglalkozni. A tervezett 64 fejből haláláig azonban csak 49 készült el, még pedig 32 ólomból, 16 kőből és egy fából. Úgy látszik, e fejek másolatokban nagyon elterjedtek, amit a különféle helyeken felbukkanó ismétlések is mutatnak. Friedrich Nicolai, aki útleírásában bőven megemlékezik róla, 1781-ben Pozsonyban meglátogatta, ő írja, hogy azokat nagyrészt saját arca után a tükörből mintázta. A fejek kivétel nélkül férfifejek és nemcsak ú. n. karaktereket, hanem temperamentumokat és lelki állapotokat ábrázolnak, sőt azok egyikében, a „csőrös szájú“-ban, az őt folytonosan kínzó halluminált rossz szellemet igyekezett megtestesíteni. A karakterfejek legtöbbje a bécsi Barockmuseumban van: A mogorva (ólom), Az aggastyán, A megbízható, A bohóc, A mélybánatú (valamennyi márvány), A derűsen mosolygó (hársfa). Budapesten a Szépm. Múzeumban: A nevető és Síró (stukk), a Fővárosi képtárban: Az ásító és Alvó (ólom). A fejekkel rokon felfogású egy kapucinus ólom mellképe a pozsonyi múzeumban, valamint az ugyancsak Pozsonyban (1783) készült Kovachich Márton György jogtudós vasmellképe (Budapest, Történeti Arcképcsarnok). Életét kortársa, a pozsonyi Christoph Oeser ( 1791), egy „Hebe Herculae“ dramolettben dicsőítette (megjelent „Theestunden is Lindenhain“, hrg. Christoph Oeser, Leipzig, 1846). — Irodalom: Verfasser der freymüthigen Briefe über Böhmens und Österreichs Schafzacht, Fr. X. M. Wien, 1808, ub, Leipzig, 1885. Messer Schmidt, Charakterköpfe, 45 Blätter, Wien—