Limes - Tudományos szemle, 15. évfolyam (Tatabánya, 2002)
2002 / 4. szám - A Balkán és a Mediterráneum - Pânzaru, Ioan: Frankok a Peloponnészoszi-félszigeten
Joan Panzaru 140 A Balkán és a Mediterráneum vénykönyv létrehozása nem más, mint egyszerű irodalmi gyakorlat; alkalmazása kormányzati gyakorlat. Pár száz egyén két évvel többet vagy hárommal kevesebbet ül a hűvösön. Csak jóval később kezdünk gyanakodni, hogy az új törvénykönyv nem változtatott semmit. Egy referenciális változás is egyfajta változás, de csak a való dolgokról való beszéd változik, s e beszéd a dolgokra csak esetlegesen hat. A Kelet és Nyugat közötti kapcsolat eufóriája nem először lobban fel a Balkánfélszigeten, ott ahol egy avatatlan szem, módjuk egy amerikaié, képzeletbeli egyenest húz Velencétől Odesszáig. Gondoljunk csak a gallipoli partraszállásra, Byronra Misszolonginál, az Egyházak kibékülésére 1272-ben Lyonban, majd 1439-ben Firenzében. A Nyugat minden alkalommal meglepetten figyel fel ezekre az oly közeli, mégis oly különböző testvérekre, valahogy úgy, ahogy Ruysbroek figyelt a nesztoriánus keresztényekre. Egész mitológiája van az Izrael elveszett törzsének (amit például a kafirisztáni kalasok gyümölcsöztettek is), amelynek köszönhetően az emberiség felfedezi az alteritást, a másságot, egy fiziológiai fikció révén: létezne egy elveszett múlt, amikor egyek voltunk. Tehát elvben semmi sem akadályozza, hogy újra egy család legyünk. Ennek érdekében kitárjuk karjainkat, és várjuk, hogy a másik a keblünkre boruljon. De nem borul. Valószínűleg többre van szükség. Az ókori görögök a kapcsolatteremtésnek olyan zsenialitásával rendelkeztek, mint utólag senki más. A csodálatos görög stílusban faragott Buddha-szobrokat szemlélve, az úgynevezett Gandhara-iskola művészetét, felvetődik a kérdés: vajon mennyi időbe telt, amíg a görögök megtanították az indiaiakat így faragni? A történelem úgy válaszol, hogy egy, senki sem tanította az indiaiakat (a la grecque) faragni, és kettő: a rendelkezésre álló idő három-négy év volt, míg a gandharai iskola kétszáz évig tartott. A görög hatás gyorsasága és mélysége egyebek között annak is köszönhető, hogy ők nem próbálták áttéríteni a buddhistákat az efezusi Artemisz imádására. Letelepülve mint a békák a számos és hosszú partú Földközinek nevezett tengerek partjaira, majd tovább, a Fekete-tenger mellékére, az örmények, grúzok, szkíták és géták közé, a görögök a kliens ízlésének megfelelően teljesítették a megrendelést: szkíta művészetet óhajtanak? Parancsoljanak! Manapság az Ermitázs tele van a kurgánok aranyával, amit az odesszai görögök készítettek turáni stílusban, pénzért. Görög stílust óhajtanak? Máris szállítjuk: íme a magyarázata az óriási és pazar Vix-krátérnak, amit egy Chatillon-sur- Seine-i sírban találtak, egy hercegnőnek szánt ajándék gyanánt. Egyedülálló, Kr. e. 5. századból származó tárgy, valószínűleg rendelésre készült, kimondottan a tengerentúlra. A határtalan térségekben, ahol a görögök jelenlétüket éreztették, csak kevesen vettek át elemeket a görög kultúrából: Pandzsáb, Róma, Etruria. S vajon az etruszk királyok hatása nélkül mennyire lett volna Róma felkészülve arra, hogy megértse e kultúra gazdagságát? Lucius Mummius, a műveletlenségéről közmondásos tábornok Korintoszból elrabolt szobrokkal töltötte meg Rómát, viszont ha nem szoktak volna ahhoz, hogy értékként tiszteljék ezeket, a rómaiak követték volna Cato véleményét, és tüstént széttörték volna őket. Kilencszáz éve Európa fordítva gondolkodik. Vajon felkészült-e Görögország arra, hogy átvegye a nyugati bölcsességet? Megérdemli-e a katolicizmust, skolasztikát, a lovagi tornákat, a szerelmi költészetet, a szabad vélekedést, a kísérleti tudományt, az ateizmust, a nő emancipációját? És Görögország csak egy sejtető megnevezése ennek a zavaros félszigetnek, ahol olyan népek nyüzsögnek, amelyeknél csak az közös, hogy