Limes - Tudományos szemle, 18. évfolyam (Tatabánya, 2005)

2005 / 3. szám - Csokonai-évforduló - Lukács László: Csokonai a néphagyományban

Lukács László 73 Csokonai-évforduló Az anekdota verses változata bekerült Farkas István (1833-1910) ceglédi gazda kéziratos könyvébe, ahol Csokonai, Petőfi, Arany versei és a saját költeményei mellett olvasható: Csokonai Vitéz Mihály Legátus korába Egykor még deák korába Legatzioba utazott Csokonai Vitéz Mihály El érvén oda hova Tsak úgy gyalog ballagott Be tanult mondókájával Szépenn köszönté a papot Ejj fiam derék ember Még az apád is mond a pap Híredről nagyon ismerlek Foglalj héjét ím itt a pad Majd én egy kis bort hozok fel Fáradt erőd így héjre áll S ím deák szokás szerint Iszik Csokonai vitéz Mihály Iszik ivott ő mint a tsap Míg a kantsoba látott S A bornak hullámibol sok Verset ki­halászott Készülj fiam mert az idő Sietve tova röppen­ el Predikátziodat majd meg Látom hogyan mondod el Halgasd tsak: a harang szava Harmadszor is el zuga már S a nagy pénteket üneplő Gyülekezet serege vár így a Pap... de vitéz Mihál Egy két pohár bort inna még Mit meg hozvám­ a pap - mond Édes fiam! Ez már elég De tsak nem volt biz az elég 1, 2 pohárnál meg nem áll Hát hiába lenne költő Csokonai Vitéz Mihály Azonban nem kapott többet Jövel! Igazodj templomba már S hajót papolsz ithon megint Csodrultig álhat a pohár Szó­székbenn áll Mihály bátsi

Next