Lobogó, 1962. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-16 / 20. szám
ő és ráadásul e munkát is vállalja, az igazán szeretheti ezt a várost. Keő Ferenc, a Városfejlesztési Bizottság egyik tagja a Televízió és Rádiószekrénygyár dolgozója. Bennszülöttnek számít, pedig ő is betelepült. Típusa azoknak az embereknek, akik kisiparosból igazán munkássá tudtak lenni. — Bár előbb alakult volna a gyár — mondja, s kis felhő suhan át homlokán. Majd mosolyogva mutatja a házat, ahol valaha török hárem volt. Fejével később a Kiss Lajos-telep felé int. — A városnak egész új negyede épült bérházakból. Egy-két év és összeér a Jankovics-teleppel. Ez egy új kertváros. Apró villákkal. Nagyot épült a város. Több mint ezerötszáz lakás készült állami és magánerőből a felszabadulás óta, és a veszprémiek mégis elég lassúnak érzik a lakásépítést, mert olyan hirtelen nő a város, hogy követhetetlen a lakásépítési programmal. S ha már az építkezéseknél tartunk, a vár fokáról végig látni a Séd partján. Ott távol a völgyhíd alatt látszik, vagy inkább csak érzi az ember a város két büszkeségét. A Kultúrparkot és a Növény- és Vadkertet. Különösen azért övezi szeretet és büszkeség e két létesítményt, mert a társadalom minden rétege kivette a részét létrehozásából. E város arról híres, hogy lakói nem fukarkodnak a társadalmi munkával. Sok százezer forintra menő társadalmi munkát adtak lakások szépítésére, modernizálására. Járdák, parkok, épületek tanúskodnak a veszprémiek városszeretetéről. Ha valaki felmegy a tűztoronyba és körbejárja, egy várost lát a lábai alatt, hazánk legmagasabban fekvő városi települését. Varázslatosan szép hely. Északról a Bakony integet, s dél felől a Balaton teszi párássá a levegőt. A tűztoronyból az épülő várost is látni. Ott nem messzie, az egyetem és a múzeum között egy óriási kórházállványai és falai emelkednek a magasba. A Kiss Lajos-telepen, — amely innen az egyetem és a NEVIKI között látszik — egész sor félkész ház van. A másik oldalt a Veszprém külső felé vezető úton is sorakoznak az új házak. Terjeszkedik a város, „nem a vasút jön közelebb, Veszprém megy az állomás felé”. Évtizedekig várták, hogy a vasutat építsék közelebb, de szimpatikusabb ez a megoldás. A tűztorony alatt a vár a maga műemlékeivel, a sok lefutó lépcsővel, az apró sikátorokkal. S a vár alatt a kicsiny műemlékszámba menő házakat látva régi városnak érezzük Veszprémet. De csak innen a tűztoronyból, mert ha a veszprémiekkel beszélgetünk azt érezzük, hogy ifjú ez a város, de két-három termelő évtized alatt férfivá nő lakóinak keze nyomán. H. Szabó József Nagy Jenő, a virágok szerelmese A vegyipari egyetem Új házsor épül a Kiss Lajos-telepen (Szilvásy 2. Kálmán felvételei) Egy öreg „olasz sikátor” ifjú szívekben ébreszt romantikát