Lobogó, 1969. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-27 / 35. szám
Artur Lindemann SS-tiszt álarcában szovjet felderítő rejtőzik. A harmincas évek eleje óta tevékenykedik Ausztriában és Németországban. Történetünk idején, 1943-ban a náci titkosfegyverek után nyomoz. Gustav Kreutzer kémelhárító gyanút fog ellene, mert mindig a titkosfegyverek létesítményeinél találkozik vele. Eddig nem sikerült lelepleznie. Nyomon az SD Schellenberg, az SD külföldi kémszolgálatának főnöke magához rendelte Gustav Kreutzert. Együtt tekintették meg a filmet, amelyet a Toplitztó telepén végzett titkos kísérletről vettek fel. A filmen jól látszott a halálosan megsebesített Heinz arca és alakja, amint a tóba zuhan. Schellenberg nem kételkedett abban, hogy hamarosan a csoport nyomára jutnak, de nem akarta megosztani gondolatait Kreutzerrel. Viselte az csak a személyes felelősség teljes súlyát, hogy odaveszett a fekete táska. A vetítés után Schellenberg irodájában Kreutzer kínzó türelmetlenséggel várta, hogy főnöke ítélkezzék további sorsáról. Úgy látszik, a szerencse elfordult tőle. Kreutzer legnagyobb boszszúságára Kammler SS-Brigadenführer még a film bemutatása előtt az egyik titkos hadilétesítményre rendelte Lindemannt, messzire, a lengyel főkormányzóságba. Ott is folyt a V-titkosfegyver kipróbálása. A küldetés kétszeresen jól jött Artúrnak, egyrészt érdekelte, mint felderítőt, másrészt nehéz helyzetből szabadította ki, nem kellett ürügyet keresnie, hogy ne vegyen részt a filmvetítésen, így nem kelthet gyanút Kreutzerben, aki folyton a sarkában volt. Berlinből azonnal Varsóba repült, mihelyt aláírta Kammler tábornok parancsát. Schellenberg azonban egy szóval sem említette a történteket. Vékony mappát nyújtott át Kreutzernek, hat papírlap volt benne. — Nézze át és cselekedjék — mondta és fejével intve elbocsátotta. Kreutzer nagy sietséggel olvasta át a dosszié anyagát. A Bécs melletti Schiessel titkos hadiüzeméről készült feljelentések voltak benne. Sepp Eschmüller, a gyár helyettes főkonstruktőre írta alá őket, arról szóltak, hogy a gyárban titkos antifasiszta szervezet működik. Az ügy semmiségnek tűnt, mégis meg kellett néznie, hogy ez az éber konstruktőr miért hagyta abba a jelentések írását 1943 szeptember elején. Hiszen már 1943 decemberét mutatta a naptár, a sztálingrádi bekerítés és a kurszki csata elvesztése árnyékolta be a náci Németországot. Kreutzer felhívta Bécsben az SS vezérkarát, kérte, sürgősen nézzenek utána, mit csinál most Sepp Eschmüller. Másnap reggel Kreutzer asztalán egy bécsi sörgöny feküdt: „A kérdezett Eschmüller ez év szeptember 28-án egy vadászaton, puskacsövének felrobbanásakor meghalt. A pótlólagos nyomozás eredménytelen.” Kreutzer idegesen felugrott. Intézkedett, hogy hívják fel Bécset. Követelte, hogy azonnal exhumálják Eschmüller hulláját, s a halált okozó puskát küldték Berlinbe szakértői vizsgálatra. A bécsi készüléknél úgy látszik, tájékozott ember ült, mert bocsánatkérően közölte, hogy Eschmüllert elhamvasztották, a puskát pedig özvegye magával vitte Innsbruckba. Artur Lindemann ezalatt megjárta Varsót. A VW 1 fegyverek kísérlete kevés örömet szerzett a náciknak. Sok volt az eltévedt lövedék. Ezek a lengyel ellenállók kezére jutottak, akik gondosan tanumányozták a fegyvereket és az adatokat Londonba juttatták, ahol az angol titkosszolgálat már izgatottan várta őket. Lindemann maga is alaposan szemügyre vette a Führer első számú reményét képező „csodafegyvereket”. Fontos értesülések halmozódtak a fejében, melyekről később pontos jelentést továbbított Moszkvába. Lengyelországi tartózkodásának harmadik napján kapta a hírt, hogy Kreutzer — egy új akció előkészítésekor — éppen a Flóra körül szaglászik. Fontos szolgálati ügyre hivatkozva azonnal visszatért Berlinbe, ahol nyomban utánanézett Kreutzer eddigi nyomozásának. A náci kopó szagot kapott ugyan, de semmi lényegeset nem tudott meg eddig — nyugtatta meg önmagát, ám a biztonság kedvéért engedélyt kért,hogy Bécsbe utazhasson a Flóra ellenőrzésére ... Ugyanaznap Kreutzer még egy információt kapott, amely jobb kedvre derítette. Két hónappal ezelőtt minden gyűjtőtáborba és börtönbe körözvényt küldött, hogy állapítsák meg, hol van a 85.124-es számú fogoly, aki azután tűnt el, hogy Penemündében két SS-t meggyilkoltak. Most Mauthausentől közölték, hogy november 10-én a foglyot, Robert Lehmann grazi kommunista vasesztergályost a Schisselgyárba irányították munkára. Nem lehet véletlen: a Schissel-gyár földalatti szervezetét feljelentő Eschmüller váratlanul meghal, s ugyanabban a gyárban van a régóta keresett 85.124-es fogoly! Kreutzer táviratozott Bécsbe, hogy tartóztassák le Lehmannt. A titkosszolgálat archívumából pedig elkérte a Schissel-gyárra vonatkozó anyagot. A gyárnak Flóra volt a fedőneve, egy 40 oldalas elemzés is volt az anyagban, alapos szakértői munka, Kreutzer megnézte, ki írta: A. Lindemann SS-Hauptsturmführer. Megint Lindemann! Tehát éppen Eschmüller halála előtt érkezett a hadiüzembe! Érdekesen fejlődnek a dolgok .. . Kreutzer jelentést tett Shhel- MONSZUN-MEGLEPETÉS INDIÁBAN Azt szokták mondani, hogy India nem ország, hanem szubkontinens. Valóban, ha földünk második legnagyobb lélekszámú államáról szólunk, először a méreteket kell megszökni. A lakosság száma a tavaszi becslések szerint 531 millió és az erőteljesen propagált születésszabályozási kampány ellenére, évente 13 millióval gyarapszik. Az alkotmány tizennégy nyelvet ismer el hivatalosként, de ha pontos statisztikát készítünk, nem kevesebb, mint 1187 nyelvet és nyelvjárást használnak Indiában. Gazdagságra és szegénységre, fejlettségre és elmaradottságra, mindenre lehet példát találni Indiában, ezért fontos, hogy a felületi jelenségek helyett az alapvető irányzatokat próbáljuk megtalálni. Néhány hete, az indiai nyár tikkasztó forróságában, egy indiai politikai vezető úgy vélekedett, hogy az idei nyár döntő fontosságú lehet az ország életében. Állítását kétkedve fogadták, hiszen a bágyasztó hőségben lelassul minden mozgás. Mire azonban július végén beköszöntött az esős időszak és fekete esernyős képviselők siettek a parlament „monszun-ülésszakára”, bekövetkezett a várt és mégis váratlan meglepetés. Indira Gandhi miniszterelnökasszony javaslatot terjesztett elő a bankók államosítására. Eddig a banktőke harminc százaléka volt állami kézben, s az új rendelkezések következtében tizennégy olyan kereskedelmi nagybankot vesz kezébe az állam, amelyiknek alaptőkéje egyenként több az 500 millió rúpiánál, vagyis hozzávetőlegesen két és negyed milliárd forintnál. Mivel ezek a bankok szoros kapcsolatban álltak a nagy monopóliumokkal, a miniszterelnökasszony bátor kezdeményezése csapást jelentett általában az ország reakciós köreire. A bank-államosítás ügye ismét drámaivá tette a kérdést: Merre tart India? Az országban ma Nehru és Sasztri pártjának, a Kongresszus Pártnak abszolút többsége van a törvényhozásban. (A legutóbbi választások során a párt mégis meggyengült és a tizenhét állam közül hétben elvesztette többségét. Így néhány államban meglehetősen vegyes koalíció, a negyvenmilliós Nyugat-Bengáliában és a 16 milliós Keralában pedig a baloldali Egységfront kormányoz.) Erősen kétséges, hogy az 1972-ben esedékes újabb választásokon a Kongresszus képes lesz-e a többséget megszerezni. Ezért a kormánypárton belül, amely néha meglehetően ellentétes érdekű csoportok gyűjtőmedencéje, kiéleződtek az ellentétek. A fiatal baloldali képviselők, akiket „ifjú törökök”-nek neveznek, egy következetesen demokratikus baloldali politikát szeretnének. A nagyhatalmú jobboldali „Szindikátus” a párt reakciós erőit tömöríti, olyan nevek tartoznak ide, mint Deszai miniszterelnök-helyettes. Kamaradzs volt pártelnök, Nidzsalingappa, a jelenlegi elnök. Indira Gandhiról az volt a vélemény, hogy a centrumban áll, s míg annak idején apja, Nehru sakkban tudta tartani a különböző csoportokat, ő maga egyensúlyoz közöttük, s megpróbálja egymás ellen kijátszani az ellentétes előjelű erőket. Ez az összetétel magyarázatot ad arra is, miért volt oly sokszor különbség a szavak és tettek között a Kongresszus Párt politikájában. E párt elfogadott egy indiai viszonylatban meglehetősen haladó tízpontos programot. A jobboldal nyíltan nem kifogásolhatta, de mindent elkövetett, hogy ne valósuljon meg. A bank-államosítás is szerepelt a Kongresszus programjában, de a jobboldal nem gondolta, hogy komolyan sor kerül rá. Indira Gandhi azonban mégis végrehajtotta az akciót, amit párosított Deszai pénzügyminiszternek, a monopóliumok ügyvédjének a kormányból való kirekesztésével. A miniszterelnökasszony ezzel saját helyzetét is erősítette, amint a politikai megfigyelők megjegyezték: Nehru lányából Gandhi asszony lett. Az ősi India: az amritsari aranytemplom A modern India, a chandigarhi Gandhi Könyvtár Indira Gandhi Varahgiri Venkata Giri, India új elnöke Séta a hegyi párduccal, Darjeelingben, a Himalája tövében