Lobogó, 1973. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-12 / 37. szám
Dr. Felkai Dénes: VIETNAMI ÉLMÉNYEK 2. Hanoi városában, mint Vietnamban általában, sokszor láttuk a régi szokások és az új élet megnyilvánulásainak keveredését. A közlekedésben a fő eszköz a kerékpár. Még láthattam riksákat, de már volt villamos, autó és autóbusz. Az utcákban egymást érik az üzletek, többségük a tulajdonosok lakásául is szolgál. Jellemző sajátosság, hogy egy utcában csak egyféle üzletek voltak, így volt bőrösök, ruhások, ékszerészek stb. utcája. Különösen érdekes volt számunkra a gyógyszerészek utcája. Vietnamban lehetett ugyan kapni korszerű gyógyszereket is, de jelentős szerepet töltöttek be a hagyományos keleti gyógyszerek. Az utcát már meszsziről fel lehetett ismerni a gyógynövények kellemes és jellegzetes illatáról. A gyógynövényeken kívül sok furcsa dolgot is árultak: alkoholban mérges kígyót, tigriscsontokat, speciális tengeri rákok csontvázát, sőt vietnami enyvszerűséget is. Ez állítólag úgy készült, hogy megfőztek egy majmot szőröstül-bőröstül, és ebből egy kanállal tettek az ételbe, mint általános erősítőt. Mindezek megértéséhez tudni kell, hogy a VDK 13 millió lakosára 1954-ben — a genfi szerződés aláírása idején —, a franciák kivonulásakor, alig 130 európai módra képzett orvos maradt. Ekkor tért haza sok képzett vietnami orvos, főleg Franciaországból, és láttak neki az európai szintű orvosképzés megindításához. Ezért voltak kénytelenek megengedni a „népi orvosok" működését. Felállítottak egy intézetet, amelynek feladata a „keleti medicinával” való foglalkozás volt. A sok évezredes népi tapasztalatból megpróbálták kiszűrni mindazt, ami hasznos, de legalábbis nem ártalmas, és igyekeztek a modern medicina szemszögéből tanulmányozni. A „népi orvosok” száma mintegy 16 ezer volt, és nagyrészt nekik köszönhető, hogy az amerikaiak elleni háború szörnyű pusztításait nagyobb járványok nélkül vészelték át, megfelelő modern gyógyszerek és szakemberek nélkül, és a harcosok, betegek, sebesültek százezreit tudták viszszaadni a hadseregnek, a termelő munkának. Külön érdekessége volt Hanoinak a sok szép pagoda. A vietnamiak általában buddhisták és vallásosak voltak. A természetet jó és rossz szellemekkel népesítették be. Szerintük minden barlangban, érdekesebb növésű fában stb. szellemek tanyáznak, s azoknak áldozatot mutattak be. A jó szellemet finom ételekkel igyekeztek megnyerni, a rossz szellemeket azonban papírból készült áldozatokkal „csapták be”. A vietnamiak körében számos kedves mese él a szellemek világáról. Ugyanakkor, amikor az ország természeti kincsekben igen gazdag, a lakosság zöme nehéz körülmények között tengette életét. Igen tanulékonyak, a francia uralom alatt mégis a lakosság 95 százaléka analfabéta volt! Vietnam még a nemzetté alakulás korát élte. Gyakorlat náluk az „egy mindenkiért — mindenki egyért” elve, és a közösségért végtelenül önfeláldozóak. Bátrak és kiváló katonák. A nők a mindennapi életben is férfimunkát végeztek, a katonáskodásban sem maradtak el a férfiaktól. Jószívűek és vendéglátók a baráthoz, de kemények és kérlelhetetlenek az ellenséggel szemben. 1946-tól 1954-ig hihetetlen önfeláldozással és kitartással vívták, a dzsungelekbe szorítva, nyolcéves szabadságharcukat a korszerűen felfegyverzett francia idegenlégiós hadsereg ellen, és aratták történelmi jelentőségű győzelmüket Dien Bien Phunál, a franciák felett. Vietnam páratlan természeti szépségekkel rendelkező ország. Óriási tengerpart, hegyvonulatok, pálmaligetek, dzsungel. Sokszor utaztunk Hanoiból Bai Da Longban, Haiphong közelében, a világ egyik legcsodálatosabb helyére. A kép kicsit hasonlít ahhoz, amit a kínai—vietnami határ felé láttunk: összefüggő hegyláncolat helyett a hegyek, mint valami óriási sziklák, fekszenek itt a tengerben. Ha a tengerben 30—40 kilométert akar valaki előrehaladni, ezek között a sziklaszigetek között kell hajóznia, így az utat csak kis motorosokkal lehet megtenni. Ezek a hegyszigetek lakatlanok, bár némelyiket pálmaligetek borítják, és majmok tanyáznak rajtuk. Ezen a vidéken a naplemente vagy a napkelte csodálatos élmény: ilyen aranyszínűnek csak erre látja az ember a tájat. Vietnam hatalmas vidékeit dzsungelek borítják, amelyek bővelkednek a dzsungelek drága fakincseiben: mahagóni, vasfa stb. A vasfa nehéz, gyantával teli fafajtát jelent, amelynek fajsúlya nehezebb a víznél, és vízen csak úgy tudják szállítani, hogy bambusszal körülkötik A nálunk is jól ismert fikusz ezekben az őserdőkben 20—25 méteres fákat alkot, a rájuk kúszó növények lélegzőgyökerei pedig, mint valami kötél, képesek egy európai embert is megtartani. A dzsungeleket helyenként másfél-két méter magas növényzetű szavannák szakítják meg, ahol számos állatfajta él, köztük sok macskaféle: vadmacska, leopárd, hiúz és természetesen tigris is. A vietnamiak gyakran kénytelenek tigrisvadászatot rendezni, ha a ragadozók nagyon elszaporodnak. Mesélték, hogy a tigris valójában félénk állat, de ha egyszer megízlelte az emberhúst, igen veszélyes. Egy alkalommal a vietnami elvtársak meghívtak egy Dien Bien Phu-i kirándulásra. Ez a laoszi határ közelében fekszik. Az öltözködésre külön felhívták a ügyeimet: bármilyen meleg is van, a cipőtől a vállig jól záró ruhára van szükség: a levetek alja tele van apró piócákkal, és percek alatt tele lesz velük, aki nem elég elővigyázatos. A nagy melegben (napon 70— 75 Celsius-fok), tanultam meg, hogy legjobban a meleg tea oltja a szomjúságot. Persze fürödni is nagyon jólesett az árnyékban csordogáló, dús vizű patakban. Az őserdőben az emberek általában nem összefüggő településeken laknak, falvak nem jöttek létre, csupán egy-egy nagy család lakott rendszerint együtt, egyetlen házban. A nagy család 25—30 emberből állt, akik általában még ősközösségi viszonyok között éltek. Cölöpházakban laktak, két-három méterre a föld felett. A cölöpök úgynevezett márványbambuszból készültek. 10—15 centiméter átmérőjű bambuszcsövek voltak, sima kérgűek, fényesek, amelyekre az állatok nem tudtak felmászni. A lépcső a házban egy létrát jelent, amelyet nappal leeresztenek, éjjel felhúznak. A házak padlója vékony, egymáshoz kötözött bambuszból készült, a szemét könnyen lepereg róla. A házak belül ragyogtak a tisztaságtól, és csak cipő nélkül léphetett be a látogató. A házak belső beosztása is érdekes volt: egy szoba a családfőé — ő a legidősebb —, benne két priccsel, egy pedig a feleségé. Egy szobát tartottak fenn az elhaltak tiszteletére, majd tágas helyiség következett, kis bokszokra osztva a párok részére, és egy hatalmas, nyitott konyha az épület végében. Ezek az emberek minden szükségletüket maguk fedezték, még a ruhaneműeket is maguk szőtték. A pénz értéktelen volt számukra, csak alkalmi csere létezett. A sok érdekes szokás közül csupán egyet említek meg: a nők hajviseletét. Hajukat általában gyermekkoruk óta növesztik, kontyba fonják. A konty elhelyezése azonban igen kifejező: a férjezettek a fejük tetején, a szüzek a tarkójukon, a lányanyák a kettő között helyezték el! Egy este egy nagyobb faluban, a járási székhelyen aludtunk, a dzsungel közepén. Este nyolc órára kis kultúrműsort készítettek elő. Az emberek a környező falvakból gyülekeztek, a rizsföldeket egymástól elválasztó, 15—20 centiméter széles agyagkerítéseken, fáklyafénynél (én még nappal is nehezen mozogtam ezeken). Az egyik vezető meleg szavakkal köszöntött, és meglepetésemre megemlékezett a magyar ellenforradalomról, jól ismerve az eseményeket. Még egy meglepetés ért: a lánycsoport — meg kisebbség — elrejtett egy üveges táncot, amelyről én azt hittem, hogy eredeti magyar néptánc. A koreográfiában valószínűleg sok hasonlóság volt, természetesen a zene és a tánc ritmusa egészen más. Érthető, menynyire jólesett mindez számomra — 16 ezer kilométerre a hazámtól. Sokfelé jártunk kirándulni, hogy megismerkedjünk a természet szépségeivel, a vietnamiak életével, szokásaival. Igen szerény volt általában az élet: ipar alig volt, helyenként még a kézművesség is kezdetleges. Felszabadulásuk előtt a fehér ember a franciát jelentette számukba, pontosabban a francia idegenlégióst. Ezek többségükben minden emberi érzéstől megfosztott, emberformájú vadállatok voltak. Gyilkolták a vietnamiakat, kifosztották őket, meggyalázták a nőket, emberi mivoltukban alázták meg a népet: nem csoda, ha féltek tőlük, de gyűlölték is őket. A felszabadulás ismét összehozta őket a fehér emberekkel, akik barátként jöttek, és mindenben a segítségükre voltak. Ezek a fehérek elsősorban a szovjet emberek voltak. Nem csoda tehát, hogy amerre fehér ember ment, a gyermekek is azt kiabálták utánuk szeretettel: „Lienszo — szovjet ember!” A franciák, amikor 1954-ben kivonultak Vietnamból, a kevés üzemet is vagy leszerelték, vagy hasznavehetetlenné tették. Észak-Vietnamban mindössze öt kisebb üzem maradt utánuk. Felszabadulásuk után azonban — mindenekelőtt szovjet, kisebb mértékben kínai segítséggel — megkezdték az üzemek, villanyerőművek építését. Mint a hanoi magyar nagykövetség vezetőjének, felejthetetlen élmény maradt számomra találkozásom Ho Si Minh elvtárssal. Már előre figyelmeztettek, hogy nem az elnöki palota főépületében, hanem egy mögötte levő kis épületben — állítólag a volt kertész házában — lakik, és ott fogadja a vendégeit. Bevezettek egy egyszerűen berendezett, szellős terembe, majd egyszerre megjelent egy középmagas, ősz, gyér szakállú, mosolygó, idősebb férfi, szandálban és — a kínaiakéhoz hasonló — vietnami egyenruhában. Halk hangon beszélt, franciául, és így tolmács nélkül beszélgettünk. Rendkívül szimpatikus ember volt, magas, intelligens homlokkal, megnyerő modorral. Hanoi tartózkodásom alatt többször is volt alkalmam személyes találkozásra vele. Többször megjelent nagykövetségünkön is, a nemzeti ünnepeken. Ha „Apó” a gyermekek kedvence volt. Tekintve, hogy nekem is két kislányom volt, külön meghívott bennünket a palotája kertjében — gyermekek számára — tartott filmvetítésre. Ilyenkor leült a földre, a sok vietnami apróság az ölébe, a hátára mászott, húzták a szakállát, és ő mindezt kedvesen és örömmel tűrte. Már az első találkozásunkkor sokat érdeklődött, a hazánkban nem sokkal előbb lezajlott ellenforradalmi események iránt. Jellemző volt a vietnamiak megértő politikájára, hogy a vietnami kormány azonnal segítséget ajánlott fel Magyarországnak, több millió rubel értékben. 1958 tavaszán Ho Si Minh nagyobb utazást tett Európában, és hazánkban is ellátogatott. Találkoztam Pham Van Dong miniszterelnök elvtárssal is: kemény, világosfejű értelmiségi benyomását kelti már az első percekben. Kiválóan beszél franciául. Természetesen ő is sokat érdeklődött a magyar események iránt. Hazatérésemkor tett búcsúlátogatásom alkalmával felkért, hogy mondjam el őszintén, elvtársiasan a véleményem a náluk tapasztaltakról. (Folytatjuk.) A szerző hosszabb időt töltött diplomáciai pályán, tizennyolc hónapig a VDK fővárosában, Hanoiban is vezette a magyar nagykövetséget. Vietnami élményeiről szól alábbi írása, amelyben személyes benyomásairól vall, a szemtanú meggyőző hitelességével. HIÚ ÁBRÁND VÍZSZINTES: 1. Feleki László egyik aforizmáját idézzük ... (folytatása a függőleges 29. sz. sorban. — Zárt betűk: N, K, O, G, U). 17. Zsírbontó erjesztő enzim. 18. Tisztába jön vele. 19. . . . és Magor. 20. Kötőszó. 21. Von. 23. Alkotás. 24. Fizikus, az MTA levelező tagja (Lénárd). 26. Nyomdai betűnagyság. 27. Az uralkodáshoz szükséges. 29. LN. 30. Mindig lehet rá számítani. 32. Drágakövek súlyegysége. 33. Helyrag. 34. Szójárulékok. 35. Vízinövény. 37. Délszláv népcsoport tagja. 38. Saját kezűleg. 40. Őserdő. 41. Elhunyt komikus színész (Béla). 43. PN. 44. Zörög. 47. Henger alakú, megmunkált fa. 48. A Winnetou írója. 49. Ipa. 50. Marás. 51. Becézett női név. 52. Massenet operája. 53. Merre ? 54. Kedveszegett. 55. Tolat. 56. Folyadék. 57. Rádiós katona. 59. Hangulat. 60. Hol land úszóbajnoknő volt (Ada). 62. TOD. 63. Útonálló (+’). 65. OS. 66. Tárgyalások vezetésére kijelöl. 69. Angol bírák öltözéke. 70. AN. 71. A malájok élvezeti szere. 72. A betűk rendje. 74. Fogorvos végzi. 75. Személyes névmás. 77. Kötőszó. 78. Berendezési tárgyak. 80. Római 1050-es. 84. Üres sáv! 86. SOR. 87. Kis mackó. 88. Muzsikál. 91. Vastag falú fém öntőforma. 94. Feketekávé. FÜGGŐLEGES: 1. Bázis. 2. Fondorlat, cselszövés. 3. Színjátszó ásvány; egyes fajtái drágakövek. 4. Erődítmény. 5. Zamat. 6. Igevégződés. 7. Biztos. 8. Kötőszó. 9. Heccelés, ingerlés. 10. SM. 11. Tagadás. 12. Argon. 13. Gazdasági Hivatal. 14. Közép-amerikai félsziget. 15. Megszólítás. 16. Nagy szegénység. 22. Igavonó. 25. Ösztökél. 26. Utazni készül. 27. Repedés. 28. Eszkábál. 29. A vízszintes 1. sz. sor folytatása. — Zárt betűk: E, B, E, A, D, I. 30. Indítványoz. 31. Göndör. 36. Nem sima modorú. 39. Be van csípve. 42. . . . in fabula (a mesében szereplő farkas). 43. Irodalmi alkotás torzított utánzata. 45. Főúri palota neve volt a Balkánon és Törökországban. 46. Előrelépés. 48. Nem félek megtenni. 50. Halak réme. 51. OTP. 53. Törvényes. 58. Baj, kellemetlenség. 61. Mozigépész igéje. 63. Jelentős francia zenészcsoportosulás neve. Tagjai Auric, Durey, Honegger, Milhaud, Poulenc és Germaine Tailleferre. 64. Rakosgat. 66. A görög mitológiában a gabonatermelés istennője. 67. Fogás ebédnél. 68. Kerti dísznövény. 73. . . .tó, afrikai állóvíz, felfedezője Teleki Sámuel (1888). 76. Nyomában marad. 79. Radír. 80. Kis medve. 83. Hirtelen fellépő testi-lelki összeomlás. 85. Indiai állam. 87. Óriáskígyó. 89. Nátrium. 90. Levéltárirat. 91. KN. 92. Azonos betűk. 93. Rangfokozat jelzője. 94. Mint a vízszintes 80. sz. sor. BEKÜLDENDŐ: az aforizma megfejtése. HATÁRIDŐ: szeptember 22. VOLONCS GYÖRGY A 34. számban megjelent keresztrejtvény megfejtése: „Ha vannak még szárnyaid, lélek tárd ki e szép augusztusi hajnalon. Badacsony szőlőskertjeiből kél ki a nap s a tóra száll énekelve.” Kassák. Könyvvásárlási utalványt nyert: dr. Hankó Zoltán, Tiszavasvári — Babusa Sándorné, Jászberény — Szigeti Ferenc, Lábatlan — Elek János, Szeged — Sándor Gábor, Nagyatád — Buslig Györgyné — Kiss F. László — Szilágyi Sándor — Csató Ferenc — Solti Ernőné, Budapest.