Lobogó, 1977. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-07 / 27. szám
■L—, alig hajításnyira a zöldellő dombok gyűrűjében vörös a föld. Az országút mellett tábla: Kincsesbánya. Itt, az egykori Kincses-dűlőben találta a háza udvarán ásott kútban 37 esztendeje az első vörös kődarabot egy parasztgazda. A hajdani dűlőből bánya lett, a híres iszkaszentgyörgyi bauxit fellegvára, a Fejér megyei Bauxitbánya Vállalat mai központja. Odébb, alig néhány kilométerre teherautók rakodnak, közelükben emeletes aknaház, tetején felirat: Rákhegy II. A vállalat legnagyobb, s legújabb bányája. A rákhegyi bányaüzem — az ország egyik legkorszerűbb mélyművelésű telepe — félmillió tonna bauxitot ad évente a népgazdaságnak. A kas pillanatok alatt a mélybe visz. Odalent — ISO méternyire a föld gyomrában — valóságos összkomfortos föld alatti város: neonfényes, boltíves folyosó, megannyi távolba futó útelágazás. Ám a folyosó sötétlő végén, a fejtővágatokhoz közeledve mozdulva jelzi a föld: mégiscsak bánya ez. A csizma már vizesvöröses iszapban gázol, feltűnnek a bányászlámpák szentjánosbogarai, sűrűsödnek a támpillérek s messzehangzó robajjal rakodógép bukkan elő. Itt dolgozik a vállalat egyik kiváló brigádja, a tavaly 84 ezer tonnát termelt s idén 16 ezerrel többet vállaló 505. számú szocialista brigád. Vezetője Szenek István. Életének java — a bauxité. — Tizenhét évesen mentem le először a bányába. Apám is itt, az iszkai medencében a bauxitért dolgozott, őt követtem. Régen volt, huszonhat esztendeje. Csillésként kezdtem, ma már csille sincs. (Folytatás a 6. oldalon) Szamek István vájár Bányanyitás előtt Iharkúton: elhordják a földet a bauxit hátáról