Lobogó, 1977. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-07 / 27. szám

■L—, alig hajításnyira a zöldellő dombok gyűrűjében vörös a föld. Az országút mellett táb­la: Kincsesbánya. Itt, az egy­kori­­ Kincses-dűlőben találta a háza udvarán ásott kútban 37 esztendeje az első vörös kő­­darabot egy parasztgazda. A hajdani dűlőből bánya lett, a híres iszkaszentgyörgyi bauxit fellegvára, a Fejér megyei Bauxitbánya Vállalat mai köz­pontja. Odébb, alig néhány ki­lométerre teherautók rakod­nak, közelükben emeletes ak­naház, tetején felirat: Rák­hegy II. A vállalat legnagyobb, s legújabb bányája. A rákhegyi bányaüzem — az ország egyik legkorszerűbb mélyművelésű telepe — félmillió tonna bau­­xitot ad évente a népgazdaság­nak. A kas pillanatok alatt a mélybe visz. Odalent — ISO méternyire a föld gyomrában — valóságos összkomfortos föld alatti város: neonfényes, boltíves folyosó, megannyi tá­volba futó útelágazás. Ám a folyosó sötétlő végén, a fejtő­­vágatokhoz közeledve mozdul­va jelzi a föld: mégiscsak bá­nya ez. A csizma már vizes­vöröses iszapban gázol, feltűn­nek a bányászlámpák szentjá­nosbogarai, sűrűsödnek a tám­­pillérek s messzehangzó ro­bajjal rakodógép bukkan elő. Itt dolgozik a vállalat egyik kiváló brigádja, a tavaly 84 ezer tonnát termelt s idén 16 ezerrel többet vállaló 505. szá­mú szocialista brigád. Vezetője Sz­enek István. Életének java — a bauxité. — Tizenhét évesen mentem le először a bányába. Apám is itt, az iszkai medencében a bauxitért dolgozott, őt követ­tem. Régen volt, huszonhat esztendeje. Csillésként kezd­tem, ma már csille sincs. (Folytatás a 6. oldalon) Szamek István vájár Bányanyitás előtt Iharkúton: elhordják a földet a bauxit hátáról

Next