Árkus József (szerk.): Ludas Matyi évkönyve, 1983
Beköszöntő
OKTOBER 16 11 12 13 14 15 16 HÉTFŐ: KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖKI PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP REZSŐ KÁLMÁN GEDEON BRIGITTA MIKSA EDE______| HELÉN TERÉZ GÁL______ MOLNÁR FERENC: Ezúttal álljon itt egy csöndes kis történet ennek a városnak az életéből, egy furcsa és majdnem szomorú kis história, amit nem tudok hova tenni, amelyben — úgy érzem — éppoly szimbolikus erő lüktet, mint a falvak népének egyszerű meséiben. Ha majd valaha valaki megcsinálja a tökéletes magyar népköltési gyűjteményt, vegye fel ezt a mesét a" legnagyobb magyar falunak, Budapestnek a meséi közé. Volt itt egy sarkon egy kávéház. Egy egyszerű, de jól menő kávéház, ahová elég finom urak jártak éjjel-nappal. A másik sarkon volt egy rozoga kis földszintes ház, amely éppenséggel nem illett abba a fényes utcába. Egy napon emberek jöttek és kezdték bontani a kis házat. A szomszéd kávés megörült ennek. Ha oda új ház jön, az csak jó neki. Boltosok, akik átjönnek pikolózni, húsz-harminc új lakó, akinek kell a közelben kávéház ... Szóval örült. A sarkon pedig állt egy hordár, régi, ismert figura, egy szegény öreg zsidó, aki egész éjjel ébren volt, mert minden reggel hat órakor bement a kávéházba és ott két megrögzött kártyástól kapott két-két forintot, hogy vigye haza a feleségüknek, kosztpénz gyanánt, aznapra. A két kártyás egész éjjel verte a blattot, és rendszerint reggelre megkereste a vircsaftpénzt. A hordár már nem is beszélt sokat velük, egyszerűen elvett az asztalról négy pengőt és elment vele. Éveken át. Ez mindig hat órakor, fél hét körül történt. Hát bejön egyszer a hordár és szépen köszön a kávésnak. Jó reggelt, a vircsaftpénzért jöttem. 7* Hallja •*- mondja neki a kávés —, én ma egész éjjel rosszul éreztem magamat. Folyton arra gondoltam, hogy milyen, borzasztó lenne az, ha itt a rozoga ház helyén az új palotában egy kávéház is volna. Akkor én tönkre volnék téve. — Ugyan menjen! — mondja a hordár — Hogy képzel ilyet? Csak nem fognak itt a tószomszédságában, a maga nyakára, egy új kávéházat csinálni! A kávés föllélegzett: — Adjanak egy kis sligovicot Móric bácsinak a jó hírért. Móric bácsi megitta a sligovicot, és elvitte a kártyások négy forintját. Eltelik néhány hét. Aztán egy-két hónap. Megint bejön egyszer a sötét Őszi reggelen Móric és a kávés megint megfogja: — Hallja, építenek ám már. Maga ott áll a sarkon, maga láthatja a falakat. Nem úgy néz az ki, mintha izé ... kávéház ... nem? — Dehogy, uram, dehogy! Úgy néz ki, mintha üzleteket csinálnának. — Egy sligovicot Móric bácsinak! — mondta a kávés. Tulajdonképpen elmehetett volna az építészhez és megnézhette volna a terveket. De valami szorongó érzés azt súgta neki, hogy ne nézze meg. Ha kávéház lesz ott, úgyis elég korán tudja meg. Segíteni meg úgyse lehet rajta. Nőttek, nőttek a falak, már az első emeletnél tartott az építkezés. Kicsit gyanús volt, hogy a bolthelyiségeket nem választották el egymástól falakkal, hanem nagy teremnek hagyták meg az egész sarokrészt. A kávés megfogta reggel Móricot. — öregem — mondta —, mintha baj volna, hol vannak a közfalak? EGY KÁVÉHÁZ 169