Ludas Matyi, 1950 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1950-08-11 / 33. szám
ez a király Belgiumban BAUDorf/ Mi az a csaszluska? Barátom, a humorista, a szokottnál is savanyúbb arccal állított be a szerkesztőségbe. — Csak te segíthetsz rajtam, szólt csengő tekintettel s miutánlátta, hogy ösztönös mozdulattal a zsebemhez kapok, szemrehányóan hozzáfűzte: — Nem pénzről van szó, nem kéziratról. Egy vallomást . S akarok neked tenni, mint régi, s jó barátomnak. Tudom, hogy nem fogsz elítélni, hiszen amúgyis rossz véleménnyel vagy rólam. Én nem tudom, mi az a csasztuska. (Mielőtt még szólhattam volna, izgatottan folytatta: • — Néhány héttel ezelőtt találkoztam először ezzel a szóval. Egy vállalat kultúrfelelőse megbízott azzal, hogy írjak neki egy csasztuskát. A rend kedvéért hozzátette, hogy reméli, nem kell bővebb magyarázatot adnia a csasztuska mivoltáról. Természetesen büszkén visszautasítottam ezt a feltételezést. Én aztán igazán tudom, hogy mi az a csasztuska, ki tudná, ha én nem. Ebből megtudtam, hogy a csasztuska olyasvalami, amit írnak és amit mindenkinek ismernie kell, tehát nem szabad kérdezősködni rólam. Hazamentem, írtam egy rövid tréfát a táppénzcsalásról és viszszavittem. A kultúrfelelős azt mondta, így képzelte, a dolog jó, mert sok benne a csasztuskaszerűség. Ezt a kis csasztuskát még négy helyen elhelyeztem és azt hittem, hogy a dolog rendben van. Egy hét múlva azonban találkoztam Szigonynyal, a költővel, aki egy eszpresszó terraszán ült és egy irtózatos hosszú verset írt. Megkérdeztem, hogy mit ír. « — Csasztuskát, — felelte és ihlethivogató pillantással meredt cigarettája füstjébe. — De hiszen a csasztuska nem vers, hanem tréfás próza, — mondtam fölényesen, némi benső szorongással. — A csasztuska komoly vers, — jelentette ki tömören, majd gyorsan hozzátette: — De persze lehet próza is, fő, hogy csasztuska legyen. Most tehát már többet tudtam. A csasztuska tréfás próza, vagy komoly vers, amelynek lényege az, hogy csasztuska. De ezzel még nincs vége. Néhány nap múlva találkoztam a titkos drámaíróval, aki alig akart velem szóbaállni. — Ne haragudj öregem, de rohannom kell. Egy háromfelvonásos csasztust írok a Nemzetinek. — Talán csasztuskát? — kérdeztem bizonytalanul. — Nem, — felelte gőgös szigorral, — az egyfelvonásos az csasztuska, de a háromfelvonásos az csasztus. Most már kezdtem kissé belezavarodni. Zavaromat még fokozta az a körülmény, hogy a táppénzcsalásról szóló tréfámat kezdték egyes helyeken visszautasítani azzal, hogy az nem csasztuska és aktuális strófákat kértek. Már akkor mindenki a csasztuskáról beszélt s így gondolni sem lehetett a kérdezősködésre. Egy még fel nem fedezett zeneszerző barátom közölte velem, hogy egy háromtételes csasztuskán dolgozik, egy festőjelölt ismerősöm pedig lázasan festett egy csasztuskakompozíciót, amelyen két görögdinnye volt és egy füstölgő szivar. De tegnap hallottam a legszörnyűbbet. Az unokahúgom barátnője szerényen megjegyezte, hogy őszre nem csináltat semmit, csak egy kis sima kosztümöt, hátul spangnival és elől két csasztuskával. Ekkor éreztem meg, hogy beleőrülök, ha nem tudom meg, mi az a csasztuska. Ezért jöttem hozzád. Nagyot fújt és sóvár tekintetét egy pillanatra sem vette le ajkaimról. — Kérlek, — mondtam, — jegyezd meg jól magadnak: a csasztuska páros felelgető vers, amelynek strófái az üzemek, a és eredményeiről szólnak hol csipkelődő, hol elismerő hangon. De ne is kísérletezz, mert te ilyet úgysem fogsz tudni írni soha. — Ezt nem vártam tőled, — rebegte szemrehányóan, — véletlenül hoztam is neked egy csasztuskát. Igaz, hogy prózában van írva, mert amikor megalkottam, még nem tudtam pontosan, mi az a csasztuska, de biztosan tetszetni fog. A táppénzcsalásról szól. Gádor Béla, termelés hibáiról Sej-haj úttörőnek kedve mindig jó... ...de a Szovjetunióba utazó magyar úttörők jókedve, sej-haj, határtalan! Alkotók Házában A művészek napi munkájuk előtt homlokcsókra járulnak a múzsához. Kánikulai étlap* (Pistike álma)