Ludas Matyi, 1967 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-05 / 1. szám
LE A BÜROKRÁCIÁVAL! FŰZŐCSKE Cipőt vásároltam kisfiammal a Divatcsarnokban. A barna, magas szárú cipőcskében, amelyet felpróbáltunk, annyira rövid volt a fűző, hogy a legfelső lyukat sem érte el, megkötésről szó sem lehetett. Kértem az eladót, adjon egy másikat, mert ez már „kinőtte a fűzőjét". Az eladó „megnyugtatott”, hogy felesleges minden kísérletezés, mert valamennyiben ugyanilyen rövid fűző van. Ők nem tehetnek semmit, így kapták a gyárból, különben is, nem sokba kerül egy új cipőfűző, nem érdemes problémát csinálni belőle. Valóban, egy cipőfűző nem nagy érték. De a vásárló nem szereti, ha vele fizettetik meg a mások mulasztásának költségeit. Ez még akkor is boszszantó, ha csupán tíz forintról van szó. S. Imréné Budapest 13 millió rovart és baktériumot lőtt fel az USA a világűrbe - A fene egye meg, poloska! AMERIKA* Ámy A lmomban washingtoni lakos voltam. Nyugodtan sétáltam a Lafayette-téren, amikor hirtelen rettenetes robbanások fülsiketítő lármája töltötte be a pillanatokkal előbb még nyugodt légkört. Ijedten néztem fel, s megdöbbenve láttam, hogy valósággal elsötétítik az eget a hatalmas légi erődök, s csak úgy ontják magukból a robbanó és gyújtó bombákat. Pánik tört ki, az emberek kétségbeesetten rohangáltak mindenfelé, fedezéket keresve, s rövidesen sebesültek jajveszékelése hallatszott. Én is meggyorsítottam lépteimet, s majdnem nekimentem egy magas, idősebb férfiúba, aki haját tépve kiáltozott: — Segítség! Segítség! Ismerős volt az arca, s közelebb hajolva meglepetten kiáltottam fel: — Akármi legyek, ha ez nem Johnson elnök! Jó napot, elnök úr! Mi történik itt? Az elnök vádlóan mutatott az égre! — Nem látja? Az északvietnami légierő terrortámadást intéz ellenünk! A felháborodásról alig tudok beszélni! Hogy emberek mire képesek! Légi kalózok! Orvtámadók! — No, no! — veregettem a vállát, hogy egy kicsit megnyugtassam. Az elnök azonban csak úgy remegett az izgalomtól, és tovább ömlött belőle a keserűség: — Hihetetlen! Embertelen ! Mit akarnak a mi békés kis városunktól! Gondolja el, több, mint tízezer mérföldről jönnek ide rombolni! Miért? Így akarnak minket feltétlen megadásra kényszeríteni? Azt állítják, hogy Amerikából fegyveresek szivárognak be Dél- Vietnamba. Ezért kell szenvednie a szerencsétlen és védtelen polgári lakosságnak? Nézze meg az égő házakat! Rettenetes az anyagi kár! Emberveszteségeink is vannak! Légi útonállók! Gengszterek! Könnyek peregtek végig az arcán, szomorúan csóválta a fejét, majd felemelte a hangját: — A világ lelkiismeretéhez fordulunk! Meggyőződésem, hogy minden békeszerető nép felháborodva bélyegzi meg ezeket az esztelen támadásokat, és egyhangúlag követeli Washington bombázásának megszüntetését! Hiszen hivatalosan még csak nem is vagyunk háborúban a lelkiismeretlen agresszorokkal! Ezeknek az észak-vietnamiaknak nincs egy szemernyi jogi érzékük sem? Elhatároztam, hogy felkérem Bertrand Russel urat, alakítson valamilyen nemzetközi törvényszéket ezeknek a háborús bűnöknek a kivizsgálására! Számítok Sartre és mások közreműködésére! Ne felejtsük el Nürnberget! Lehetetlenség, hogy békés városok bombázása megtorlatlan maradjon! A rettenetes légi támadás tovább tombolt. Egész lakónegyedek, iskolák, kórházak dőltek romba. Aggódva fordultam az elnökhöz: — A helyzet véresen komoly, Washington halálos veszedelembe került. Végpusztulás fenyegeti. Mit óhajt tenni, elnök úr? Az elnök határozottan válaszolt: — Hazamegyek Texasba! Szent meggyőződésem, hogy Texas sokkal biztonságosabb hely egy elnök számára, mint Washington! Ekkor — Johnsonnal ellentétben — felébredtem. Feleki László