Ludas Matyi, 1976 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1976-01-01 / 1. szám

I LIBANONI HELYZETKÉP ..............­­ Kommentár nélkül („International Herald Tribune") ÉSZAKI-TENGERI ILLATOK — így legalább nem lesz szegényszagom a Közös Piacban (Die Presse, Ausztria) * RÖVID HÁZASSÁG CSALÁDI PERPATVAR — Ne beszélj nekem reáljövedelemről meg fogyasztói árszínvonalról. BT Mondd meg magyarul: mennyi fizetést hoztál?! K ■I A „Vivát Benyovszky!” tizenhárom részből állt. A harmadik rész után elhatároztam, hogy nem nézem tovább. Nyer­tem tíz órát. Tíz órát visz­­szakaptam az élettől. Aján­dék! Van hatszáz percem! Micsoda boldogság! Diákkoromban éreztem ilyen boldognak magamat, amikor elmaradt egy óra és kimehettünk az udvarra játszani. S most tíz óra maradt el. Nekem. Mihez kezdjek ennyi visszalopott perccel? Leg­hasznosabb lenne nyelvet tanulni. Ha kétpercenként meg­tanulok egy szót, mondjuk angolul, az tíz óra alatt háromszáz szó. Valahol ol­vastam, hogy egy angol földműves szókincse négy­ötszáz szó. Mire a Be­­nyovszky-sorozat véget ér, úgy fogok beszélni, mint egy angol földműves, csak valamivel hallgatagabb le­szek. Minek annyit dumál­ni, nem igaz? Ezért jók a sorozatok. Ezért jók a gyenge soro­zatok. Persze, ilyen elhatáro­zásokhoz jellem kell, olyan, mint az enyém: elhatároz­tam, hogy nem nézem to­vább Benyovszky Móricot és amit én egyszer elhatá­rozok ... Tíz óra! Gazdagabb lettem tíz órával. Idő-Krőzus vagyok. Perc-Dárius. Rohanó ko­runkban ritkaság az ilyes­mi. Lehet, hogy nem csiná­lok semmit, csak ülök és nézek magam elé. Körülöt­tem mindenki lót-fut, ro­han, szalad, televíziót néz, csak én ülök nyugodtan semmit se csinálva. De az, is lehet, hogy Horatiust fogok olvasni. Mit nekem vonatok, autók, repülők! Csak siessetek! Köszönöm neked Tele­vízió! Ez a tíz óra sokat ér. S nem csak neke­­, hanem az egész világnak, mert­­ könnyen megeshet, hogy kigondolok egy új filozófiai rendszert. Ha rendszert nem is, de lera­kom az alapjait. Érdemes volt megcsinál­ni a „Vivát Benyovszky !”-t? Nagyon is érdemes volt, ha az új filozófiai rend­szeremmel sikerül világos­ságot gyújtanom az agyak­ban. Tíz óra. Tíz boldog óra. Esetleg. Tíz nővel. Csütörtökön és vasárnap. Jönnek majd a szőkék, a barnák, a feke­ték ... Hát nem csodála­tos? Köszönöm neked, Móric! A lehetőséget! Lehet, hogy aludni fogok. Egyedül. Elalszom és ál­momban délszaki tájon já­rok majd, fehér fogú, fe­kete nőkkel és a lábunk bokáig süpped a tenger­parti homokban. Az is lehet, hogy rendet rakok a könyveim között. Hét évvel ezelőtt — fes­tés után — ideiglenesen visszaraktam a könyveket a polcokra és azóta még nem volt időm a rendsze­rezésre. A portörlés — a köny­vek összecsapd­osása — fi­zikai munka. Négyezer könyvem van. Komoly fi­zikai munka. Sebaj! Meg­erősödöm. A karizmaim megvastagodnak. A sok hajlongás jót tesz mesze­sedő derekamnak. Tíz óra alatt talán el is készülök a munkával. Ha nem, az se baj. Lesz még sorozat a televízióban és akkor majd folytatom. Hatszáz perc élet. Tíz óra élet. Egy kis örökkévalóság. A harmadik folytatás után nem néztem tovább Benyovszkyt. Átkapcsoltam a második csatornára. Mikes György

Next