Ludas Matyi, 1983 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1983-03-17 / 11. szám
i Hogy repül az idő! Ilyen nagyok már a gyerekek, Takács szomszéd?! Beülök az egykor jó kisvendéglőbe. Már nem jó, de még mindig kicsi, és még mindig vendéglő. Szól a zene. Nem este van, nem mulatni akarok, de nem is számítanak zenés árakat. Ingyen szolgáltatás. Beülök az egykor jó cukrászdába. Már nem jó, de napközben még mindig cukrászda. Szól a zene. Újabban mindenhol, ahol valamit enni-inni lehet, ott egy magnó, egy a pampampam, amit az óriási erősítő, hangfalak és előzékeny pincér időnként felhangosít, lehetőleg akkor, amikor hozzák a levest. Sokáig gondolkodtam, miért csinálják? Először rosszhiszeműen arra magyaráztam, hogy az összes fantáziátlan tulaj bérlő, szerződéses, gebines így akar kitűnni. Hogy egyszerűbb egy magnót venni, mint új ízeket kitalálni, udvarias, tiszta, barátságos éttermet vezetni. Megfordult a fejemben az is, hogy a személyzet unatkozik a hosszú munkaidő alatt. Ezt meg is értem. Kevés a kuncsaft, hiszen épeszű ember nem ül be olyan étterembe enni, kávézóba beszélgetni, ahol a fejek fölött bömböl sztereóban a dobkíséret, ha van más hely is a környéken. S most meg kell követnem ezeket a derék embereket, akikről oktalanul annyi rosszat gondoltam Azóta rájöttem, hogy a rámkényszerített zenebena az ország érdeke. Olvastam, hogy kutatók szerint a zene növeli a tejhozamot. Jobb tehenészetekben, amikor bevillázák a tehénnek a villásreggelit, bekapcsolják a magnót is, és amíg az állat rágcsál, szól a muzsika. És az a marha hagyja! Tótisz András FILMKRITIKA ÚJ LEHETŐSÉG Már a rómaiak is megmondták: ÓVAKODJ MÁRCIUS VÍRUSÁTÓL! — Maguk mind tankolni akarnak?