Lyukasóra, 2006 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2006-10-01 / 10. szám
dig nem szervezkedtünk, és az elképzeléseink elméleti kidolgozását is abbahagytuk 1950-ben. Az ávót azonban ez egyáltalán nem érdekelte, nekik mindenképpen bizonyítaniuk kellett saját fontosságukat és nélkülözhetetlenségüket, ezért futószalagon gyártották a különböző, fiktív összeesküvéseket, így aztán hiába voltak az ellenünk felhozott vádak is hamisak, azokat egyszerűen ránk verték. Engem, mint elsőrendű vádlottat, az úgynevezett összeesküvés kezdeményezőjét és végrehajtóját, hat évre ítéltek, Mihályi Gézát három és félre, Gyöngyössy Imrét háromra. A vonatkozó paragrafus öt évi szabadságvesztéstől kötélhalálig terjedő ítéletet írt elő. Azt, hogy még maguk a kommunisták is milyen komolytalannak tartották mindezt, mutatja, hogy hat évet kaptam, a legminimálisabb büntetést. Börtönéveit több helyen töltötte: a budapesti gyűjtőben, Vácott, Tatabányán, majd ismét Vácott. A püspöki város börtönében egy cellába került több költőtársával. Hozzájuk íródott az 1954-ben született Aere erennius című verse. Kik voltak a híres költőtárka lakói? - Mindez a második váci fogvatartásom idején történt. A költő-zárka lakói voltak Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor, Béri Géza, Gérecz Attila és én. Megjegyzem, hogy a rabidőszakomat két részre lehet felosztani. Az első időszakban, Nagy Imre hatalomba való visszatéréséig lehetetlen állapotok uralkodtak a börtönökben, kurtavasat tettek ránk, szabályosan vasba vertek bennünket, mint annak idején Sobri Jóskát meg Rózsa Sándort. Abban üldögéltünk a zárkánkban. Ha pedig az őröknek olyan kedvük volt, bejöttek a cellánkba és összevertek bennünket, minden ok nélkül. Semmit nem kellett elkövetnünk azért, hogy ezt tegyék. Rugdostak, ütöttek bennünket, ahol csak értek. Az élelmezés is borzasztó volt, híg löttyöket kaptunk. Semmiféle harag vagy pláne bosszúvágy nincs azonban bennem ezek iránt a szegény, szerencsétlen srácok iránt. Nem azért, mintha én ennyire jó keresztény lennék, hanem mert morálisan nem lehetek dühös rájuk: félig írástudatlan parasztlegények voltak, akiket besoroztak ávósnak, és a legsötétebb dolgokra tanították meg őket: a börtönfoglyok valamennyien népnyúzók, püspökök, kanonokok, horthysta katonatisztek, akiket állandóan ütni-verni kell. Többször mondogatták, hogy nem kell velünk elszámolniuk. Ez a kíméletlen bánásmód egészen 1953-ig, Nagy Imre visszajöveteléig tartott. Akkor aztán nagy változás történt. Addig kifejezetten éheztünk, s egyszer csak tejeskávét kaptunk reggelire. Eltörölték a kurtavasat is. A helyzet normalizálásával megnőttek a lehetőségeink is, aki ügyesebb volt, papírt vagy ceruzacsonkot szerzett be, és akkor már írni is lehetett a börtönben. Korábban is sok verset írtuk, de csak fejben. A rabtársak szolidaritása, összefogása gondoskodott írószerszámról, papírról, rejtekhelyről. Ilyen körülmények között született meg a híres Füveskert. Ezt a nevet választották a Vácott raboskodó költők a börtön falai között titokban másolt és elrejtett füzeteiknek, amelyek kézzel írt verseiket, fordításaikat megőrizték egy jövendő szabad világ számára. 1954 májusa és 1956 pünkösdje között Füveskert összefoglaló címmel tíz kézírásos, egypéldányos irodalmi antológia készült el a váci börtönben. Mindenképpen meg kell említenem Kecskési Tollas Tibor nevét, aki korábban katonatiszt volt, az egész mozgalmat táplálta és eredményre vitte. Egy másolóbarát szorgalmával lopott órákon, lopott hónapokon át írta, másolta fordításainkat és verseinket. Az ő páratlan türelmén kívül szükségünk volt ekkor már természetesen papírra, ceruzára, tintára. Ehhez sokféle furfanggal - amibe a csenés is beletartozott - jutottunk hozzá. Kecskési Tollas Tiboron kívül sokat segített nekünk egy másik katonatiszt, Szalay Lóránt is. Ők segítettek abban, hogy a váci börtönben raboskodó költők egy zárkába kerüljenek. A Füveskert első három kötete világirodalmi versantológiának készült. A váci börtönkönyvtár ugyanis rendkívül foghíjas volt. A világirodalom verseire egyre nőtt az igény. Nem volt könnyű beszerezni az eredeti szövegeket. Többnyire szerzetestanárok, professzorok és diplomaták, vezérkari tisztek, a Sorbonne-t, Heidelberget, Bolognát, Cambridge-t járt börtöntársaink nem mindig pontos irodalmi emlékeit, versmemóriáját vehettük igénybe. Erényük tán’ inkább a szándékban teljesedett, mint a megvalósításban. Azért így is sikerült több mint félszáz - a mai napig érvényes - versfordítást közreadnunk a börtönben. A verseket rendeztük, és úgy láttuk, még két kötetre lesz szükség, így az elsőbe az asszír-babiloni, héber, görög, latin himnuszok, olasz, francia, spanyol és román; a másodikba az angol, német, skandináv, orosz és a környező népek, míg a harmadikba a magyar költemények kerültek. A három műfordítás kötetet követte a magunk verseinek gyűjteménye - az említett költők mellett még Ghéczy Iván és Hámory Jenő versei -, majd a többi, verseket, novellákat, tanulmányokat tartalmazó antológiák. Igen, írtunk, fordítottunk. Catullus, Horatius, Dante, Shakespeare, Goethe, Schiller, Heine, Musset, Hugo, Baudelaire, Leconte de Lisle, Chesterton, Pascoli voltak a zárkatársaink. Szabadnak érezhettük magunkat általuk. A Dunán a sirályok: Shelley szárnyalása, egy gúnyos mosoly a hatalomnak: Byron fölényét éreztük tagjainkban... És együtt énekeltük-mormoltuk Aquinói Szent Tamás himnuszát és Dávid zsoltárait. Mert az ima mellett egy vers jegyezhető meg legjobban. Aki verseket tud, azt sosem csukhatják magánzárkába. Vele van József Attila, Ady és az Isten. His Azt hiszem ez volt a legtöbb, amit társainknak és ma pa gunknak adhattunk a Füveskertekkel. Önazonosságunk гт megőrzését, kemény magatartásformát, minden, lelkünket —s megtörni, megalázni akaró hatalommal szemben. Meg kell út emlékeznünk egyébként a velünk érző és mellénk álló őrök segítségéről, akik a mesterségesen szított gyűlölet légkörében is emberségesek maradtak. Nélkülük aligha készültek volna el a Füveskertek kötetei. (A szocializmus évtizedei alatt Nyugaton többször megjelentek a Füveskert-kötetek Tollas Tibor szerkesztésében, itthon viszont csak 1988-ban, a Kádár-rendszer meggyengülése idején adták ki a bécsi Füveskertet. Az eredeti, hiteles Füveskert 1995-ben jelent meg a Stádium Kiadónál - B.D. Ön végül 1955-ben szabadult. Arról, hogy az egyetemre visszakerüljön, az akkori viszonyok között természetesen szó sem lehetett. Mihez kezdett? - Csepelen helyezkedtem el esztergályosként, a vas-és fémműveknél. 1956. október 23-án dolgoztam, nem tudtam arról semmit, hogy valamiféle szervezkedés készülődik. Az egyetemistákkal nem volt kapcsolatom, de az Irodalmi Újságot rendszeresen olvastam, és abban olyan cikkek jelentek már meg akkoriban, volt kommunista íróktól is, mint Déry Tibor vagy Háy Gyula, amelyek azt bizonyították, inog a föld a kommunisták lába alatt. A Wesselényi utcában laktam, a zsinagógával szemben, feleségemmel meg a sógorommal, Gyöngyössy Imrével, és a műszak letelte után délután fél háromkor érkeztem be a Boráros térre. Néhány oszlopon láttam a politikai követe-