Szinnyei Ferenc - Putnoky Imre (szerk.): MAGYAROSAN - NYELVMŰVELŐ FOLYÓIRAT 13. évfolyam (1944)
13. kötet / 1. füzet - Nagyobb cikkek - Madzsar Imre: Történet és történelem
10 NAGYOBB CIKKEK zása szónak volna mondható. Vagy más példát veszek elő. E sorok írása előtt pár nappaltörténelmi állomás'-nak nevezett egyik napilapunk egy bizonyos eseményt. Habár atörténeti állomás' hallásakor sem érez fülem hangzás dolgában semmi kifogásolni valót, mégis mintha az előbbi összetétel két alkotórészénél bizonyos kellemes összecsendülésről beszélhetnénk. Mindenesetre egyéni érzéskülönbségek mellett is kétségtelen, hogy ilyesféle hangzástényezőknek is van általában véve többé-kevésbbé tudatos szerepek szavaink és kifejezéseink megválasztásában és mondatokba való rendezésükben. Mikor valamely szóról, mint magában vett nyelvi képletről (Wort an sich) megkérdezzük, hogy jól hangzik-e, vagy hogy mit jelent, rendszerint megfeledkezünk egy fontos szempontról, arról t. i., hogy amint a gázokkal töltött üvegcsövek akkor lobbannak föl kék, sárga vagy más fényben, amikor bele vannak kapcsolva a villanyáram összefüggésébe, akként a szó vagy szólam is csak egy bizonyos valóságos beszédegység keretében nyeri el igazán mind a maga hangzását, mind jelentését. Hogy helyesen használtuk-e a történet vagy a történelem szót, nem értheti-e félre mondanivalónkat az olvasó vagy a hallgató, ezt tulajdonképen csak esetről-esetre, a szó mindenkori környezetmezejének (a mai nyelvtudomány mondatmezőn kívül még szavakban ki nem mondott helyzetmezőt — Situationsfeld — is megkülönböztet) figyelembevételével lehet eldönteni. Az imént említett tudománynevekkel kapcsolatban állapítja meg szerkesztői üzenetünk utolsó mondata: „Persze a már megszilárdult szóhasználattal szemben nincs mit tennünk." Ez egy kissé lemondóan és borúlátóan hangzik a nyelvművelő szempontjából, bár a változtatást e kifejezések esetében bizonyára maga Kormios sem tartja lehetőnek vagy föltétlenül szükségesnek. De ne feledjük, hogy a szóbanforgó meg nem különböztetés másutt, más esetekben nem megszilárdulásban, hanem éppen megfordítva ingadozásban jelentkezik. Ne próbáljuk-e meg legalább itt biztos irányt mutatni az ingadozó nyelvhasználatnak? Már a tudományok elnevezéseinek sorában is tapasztalhatunk ily ingadozást avilágtörténet (világtörténelem) ésegyetemes történelem (egyetemes történet) szavaknak talán itt is esetenként hangzásérzetektől is befolyásolt váltakozásában. Főleg azonban könyvcímekre érdemes gondolnunk — megint hozzátéve: a mai szóhasználat körében. Ami a múltat illeti, a történelem szót, éppen nem ma használatos értelmiben, 1842-ben alkotta meg Döbrentei Gábor, ami pedig a történetet, mig a mult század első felében s a megelőzőnek utolsó harmatjában általában többesszámban volt szokás használni e szót könyvek címeiben.* Erről eddig legelsőként ismert adatom * Erre valószínűleg idegen minták adtak okot (1. pl. Machiavelli: Istoria fiorentine).