Antik Tanulmanyok 26. (1979)
1. szám - TANULMÁNYOK - Ritoók Zsigmondi: Euripides Alkéstisa: vígjáték vagy tragédia?
2 RITOÓK ZSIGMOND befejezését — Pheres ragaszkodását az élethez — szintén vígjátékinak tartotta.6 Volt olyan nézet is, mely szerint a darabnak csak első fele tragikus, a második derűs (nem is lehetett más, hiszen Euripidés nem hitt a halálból való visszatérés lehetőségében).7 Bizonyos mértékig idesorolhatók azok is, akik a mítosz kritikájában látták a darab mondanivalóját, akár természettudományos-racionalista, akár társadalomkritikai jellegű mítoszkritikára gondoltak.8 Tanácstalanságukban némelyek derűs és szomorú, felemelő és bosszantó elemek tarkabarka egyvelegének minősítették a darabot, melyből éppen csak az egység hiányzik. Csak kevesen voltak, akik a drámát egyértelműen tragédiának tartották, ezek viszont úgy gondolták, hogy tételük igazsága azon áll vagy bukik: sikerül-e Admétosz makulátlan jellemnek bizonyítaniuk, mert csak így lehet igazán tragikus, hiszen a tragikum a jellemmel függ össze, s akik a darabban vidám játékot, mítoszkritikát stb. láttak, elsősorban Admétos rovására értelmezték a művet.10 A vita itt akörül forgott, mi indította Admétost felesége önfeláldozásának elfogadására. A húszas években egy új irányzat lépett fel. A. Lesky egy máig alapvető tanulmányában i1 azt fejtegette, hogy a történet az önként vállalt helyetteshalál és a halállal való küzdelem mesei motívumából szövődik össze, az előzményeket felesleges kérdezni, mert Euripidés egyszerűen a mesében adottnak veszi, s ezért nem is utal rájuk. A darabon belül sincs következetesen végigvitt lélektani jellemzés, Euripidésnek a jelenetek voltak fontosak, a szereplők az egyes jelenetekben az adott helyzeteknek megfelelően viselkednek, jellemekről nem beszélhetünk, lélektani jellemzésről csak az egyes jeleneteken belül van szó.12 A burleszk elemek hangsúlyozása tévedésnek minősül, Héraklés rajzában a költő nagyon is mértéktartóan járt el. A darab annyiban tragikus, hogy Alkészis áldozata, melynek célja az volt, hogy Admétost megmentse. 6 P. Decharme: Euripide. Paris 1893. 360. Ezt i. h. már Dieterich elutasította; Decharme viszont nem tartotta tragédiában elképzelhetetlennek egy hős lerészegedését (i. m. 361). 7 R. Rauchenstein: Die Alkéstis des Euripides als besondere Gattung des griechischen Dramas. Arau 1847. Az előbbi irány zászlóvivője A. I. Verdu volt, aki híres könyvében — Euripides the Rationalist. Cambridge 1885. — azt vallotta, hogy a darab egészének célja a legenda kritikája volt, és «to expose it as fundamentally untrue and immoral». A beavatottak ezt megértették, a tömeg meg boldog lehetett a mesével. Verall azt is tudni vélte, hogy Alkészis valójában csak tetszhalott volt, s Hereklés, aki ezt felismerte, így tudta őt visszahozni (i. m. 77 — 8). — C. Lindskog viszont (Studien zum antiken Drama. Lund 1897. 48 — 50) azt fejtegette, hogy Euripides a mítosznak és a maga kora társadalmának azt a felfogását bírálja, mely szerint természetes, hogy a nő haljon meg a férfi helyett. 9 E. Buchholz: De Alcestide Euripidis. Osnabrück 1864. Lindskog, aki maga tragédiának tartja a darabot, mely azonban bővelkedik komikus elemekben, szintén úgy látja, hogy a mű Euripidés korai alkotása, mikor a költő még nem tudta a kétféle elemet egységes szerkezetté ötvözni (i. m. 42 — 54). A darab bemutatásakor a költő mindenesetre negyvenegynéhány éves volt, 17 évvel korábban versenyzett először, és 441-ben győzött. 10 így pl. A. Schöne (i. m.), aki szerint Euripidés Fhrynichos korábbi drámáját parodizálta úgy, hogy der hat die wesentlichen Züge des älteren Dramas beibehalten, und er hat mit einer Figur, die bisher durch ihre konventionelle Gestalt gedeckt war, bitteren Ernst gemacht, und ihre Konsequenzen gezogen und sie unbarmherzig in ihrer widerspruchsvollen Nichtigkeit aus Licht gestellt». Ne feledjük: Schöne mindezt a humor forrásának tartja. 11 A. Lesky: Alkéstis, der Mythos und das Drama. Scher. Wien, Phil.-hist. Kl. 203, 2 (1925). 12 így W. Zürcher: Die Darstellung des Menschen im Drama des Euripides. Basel 1947. 24—42. irodalommal.