Vasi Szemle 1973 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1973 / 4. szám - HAGYOMÁNYOK - Kiss József: Petőfi Sándor, az emberi méltóság költője
mert a történelemben nincsenek csodák. De kívánatos, hogy a legjobbak eljussanak hozzá. Harmadszor: azok viszont, akik csakugyan vállalják Petőfit, ne higgyék el, hogy pusztán a jótanulással és társadalmi munkával eleget tettek a forradalmi eszmény követésének, rájuk csakugyan igazi forradalmi feladat vár. Nemcsak a régi világ maradványai, a kapitalizmusból örökölt kispolgáriság ellen kell harcolniuk, mint újabban a kritikában is olvasható ifjúsági vitákban egy kiváló egyetemi tanár indítványozta. Legalább anynyira kell küzdeni azok ellen a nemkívánatos „maradványok!’ ellen is, amelyeket mi magunk teremtettünk. Beszéljünk magyarul: a szocializmus - történelmi okok következtében - demokratikus hagyományok nélküli, elmaradott országokban győzött először. Ennek következtében hosszú időn keresztül csak eltorzult formáját ismerhette a világ. E torzulások ellen több mint másfél év Petőfi Sándor, az emberi méltóság költője KISS JÓZSEF Petőfi 1848 elején verset írt a rab oroszlánról. Az állatoknak — megalázó helyzetében is méltóságteljes magatartású - királya egykori sivatagi birodalmára, korlátlan szabadságára emlékezik. Nem sokáig merülhet el gondolataiban, mert őre odalép ketrecéhez, tizede világjelentőségű harc kezdődött nálunk is, s noha több más országhoz képest is elégedettek lehetünk a torzulások elleni harc eredményeivel, még nem mondhatjuk, hogy eszményi társadalmat teremtettünk, amelynek fejlődését már csak a kapitalizmus maradványai fékezik. A világ ma olyan, hogy a nemzetközi viszonyok minden korábbinál erőteljesebben befolyásolják belső helyzetünket. Aki ezt nem látja, vagy aki e tény súlyát lebecsüli, könnyen tévedhet értelmetlen kalandorságba. De aki csak ezt látja, s nem keresi annak módját, hogyan lehet az adott keretek között is több demokratizmust, több emberséget vinni viszonyainkba; aki megelégszik a már elérttel, az ne hivatkozzék Petőfire, és ne beszéljen a forradalomról. Petőfi maradjon meg azok eszményének, akik tehetségük és lehetőségeik korlátai között is szüntelenül jobbítani akarják világunkat. S merengésének eltűnik világa, Mert vesszejével őt ez főbe vágta. Vessző s egy illy fickó parancsol néki, Oh minden égnek minden intenségi! Ilyen mélyen hajolt magas feje, Ilyen gyalázatot kell tűrnie! S a bámuló, otromba néptömeg Gyalázatán még egy nagyot röhög. Hogy mersz pisszenni, léha söpredék? Ha szét találja törni tömlöcét, Úgy összetéphet, úgy széjjeltagolhat, Hogy lelked sem marad meg a pokolnak! Az allegória jelentése világos: a ketrecbe zárt nemes állat a magyar nép.