Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
Már pedig az élet azon sark és tengely, melly között kell forogni azon tudománynak , mellyet Pythagoras, vagy mi hihetőbb, Socrates óta philosophiának nevezünk; az élet-egészlet az, mellynek öszhangba hozatala , szépítése , fő iránya volt és leend örökké a bölcselésnek, állván ezen harmonia és szépség, a’ szellemi és anyagi jólét, a tudományos, erkölcsi, és fensőbb ízlési műveltségnek az anyagi jólétre vonatkozó iparrali szoros kapcsolatában. Úgy van , az emberileg szép életben, legyen az egyéni és nemzeti, életharmoniának kell díszleni , mi azt teszi, hogy mi emberek kettős, úgymint fensőbb és alsóbb életre, szellemiségre és állatiságra hívatvák, és némileg Centaurusok és Sphinxek lévén, eleget kell tennünk alsóbb és fensőbb vágyainknak, de úgy, hogy ezek közt legyen oly érintő, vagy tangential erő, melly a vonzó és távolító erőket szükséges súlyegyénben tartsa , az életharmoniát híven őrizze, melly fő kincsünk és palládiumunk. Az emberileg szép élet törvénye tehát egy, és azon örök elv, melly a’ világ’ életét, az égi testek’ járását élteti; mellyek valamelly napországban delejtenek ugyan saját napjuk felé is, de minden rajtok levő test iránylik a' bolygó központja felé is; és így a’ világ általános, és fő törvényét, a’ harmóniát, bár öntudatlanúl, megtartják. Ezért szép aztán a’ nagy természet, mivel ez bámulatosan öszhangzó; szépek ennek részei is, mert ezekről még nem törlődtek le a' harmonia útjai. Tekintsünk meg csak figyelmes szemmel valamelly teljes erőre jutott virágzó gyümölcsfát : mi tökélyes jelve ez a' normal életnek , melly bár ágaiban és gyökereiben két ellenkező irányt tart, a’jégből is, de együtt a'földből is szíván táplálékát, mégis végletekre, mint a' romlott ember, nem saját, hanem a' fenséget a’ mélységgel, és mintegy a' szellemiséget az anyagisággal kellőleg egyesíti. Innen , ezen benne rejlő harmóniánál fogva lett az, hogy az emberiség' könyvében a' bölcseség, életfájának neveztetik. Vegyük már most szemügyre az emberiség’ életét. Itt látjuk, melly igen eltér ez az említett szabályszertöl, és most Scyllába, majd Charybdisbe ütközve, őt most az érzékiség vonja le tátongó mélységbe , majd a’ szilaj képzelődés ragadja ábrándra, és elégületlenségre. Ekkér hullámzanak át a’ nemzetek is egyik túlságból a másikba , és fájdalom nincs életbölcseség, melly e’ két irányt kellőleg kiegyenlítené, mindeniknek mérsékleti befolyást engedve ugyan, de magát egyik által is sarkából kiforgatni nem hagyva. Már pedig nincs bizonyos, mint az, hogy az egyéni és társalmi élet' harmóniája azon eszmény, melly felé kell tartanunk philosophiánk’ segélyével; ez és nem más az igazi bölcsészet' ugró, és kiindulási pontja , nem pedig a philosophok eltérő véleményei szerint , vagy a' természet mélységeinek akazása, — melly mellesleg megjegyezve, közli ugyan a' természetbúvárral rémelly kecseit, de magát, miként ama' saisi ifjú akará, teljesen leleplezni soha de so-