Kornis Gyula: Bevezetés a tudományos gondolkodásba - a tudomány fogalma és rendszere (Budapest, 1922)
I. A tudomány fogalma
iában ugyanazokra az ellenmondásokra bukkanunk, mint az idealizmusnál. Először is indokolatlan az az előföltevése, mintha csak a puszta érzetminőségeket okozhatná a magában való realitás, ellenben már ezekkel az érzetekkel kapcsolatos hely, kiterjedés, alak, nagyság, időtartam és egymásután nem volna viszszavezethető objektív ingerekre, hanem csupán a tudatformáló tevékenységeire. Azonban nyilvánvaló, hogy ezeket ugyanazzal a joggal tekinthetjük a külső világ ránk való hatásának, mint magukat az érzeteket; az utóbbiak sem objektívebbek amazoknál. Hogy valami előttem háromszögűnek vagy kör alakúnak, 10 vagy 100 cm hosszúságúnak jelentkezik, az éppen úgy adva van számomra — egyéni hozzáadásom nélkül —, mint az, hogy vörös vagy kék, kemény vagy puha. Hogy a házat, melyben lakom, mindig éppen ezen a helyen találom s nem másutt, az éppúgy független tőlem, mint az, hogy fala sárgának vagy zöldnek tűnik fel előttem. Hogy ez a fazék víz ilyen hevítés mellett éppen egy negyedórás időtartam alatt forr fel, az éppúgy nem az én elmém szubjektív ráadása, mint az, hogy hidegnek vagy melegnek érzem. Ha az érzéki minőségeket (színt, hangot, puhaságot, keménységet, meleget, hideget stb.) a magában való realitás határozza meg, ugyanilyen joggal gondolhatom ezt a tér- és időbeli viszonyokról is. Egyik éppúgyaz eredeti valóság rám való hatásából ered, mint a másik. Továbbá: a tér- és időbeli mozzanatokra nézve is éppúgy fel kell vennünk a „magábanvaló“ és a „jelenség“ különbségét, akárcsak az érzéki tulajdonságoknál. Ha egy bot vízbe van mártva, töröttnek, esetleg hosszabbnak, vagy vízbe merült részén vastagabbnak látszik. Ezt mindnyájan csak látszatnak tartjuk a botnak „valóságos“ egyenes, ilyen és ilyen vastag stb. térbeli tuladonságaival szemben, melyek objektíve emekben lemérhetők. A jelenségről szemléletes képem van, a valóságos nagyságot, vastagságot stb. pedig emekben nem szemléletesen gondolom. Ugyanez áll az időre is. Egy órányi időtartam, ha egy unalmas előadást hallgatunk, több óra hosszúságúnak tűnik fel, ellenben kellemes társalgás közben úgy repül el, mintha egy perc volna, de azért az órányi időtartamot objektíve mindkét esetben egyforma hosszúnak kell gondolnom. A tér- és az időmozzanatok is tehát éppoly értelemben