Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)

1871-08-08 / 30. szám

Megjelenik havonkint négyszer, minden hó 1-, 8-, 16- és 24-ik napján. — Előfizetési díj : Egész évre .... 8 frt. Fél évre .................4 frt. Évnegyedre .... 2 frt. I ÉVFOLYAM. Irodalmi és szépművészeti lap. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. PEST, 1871. AUGUSTUS 8. Szerkesztő lakása: Magyar - utca 37. szám, I. emelet.­­‚■»)­Kiadó­hivatal: Aigner L. könyvkeres-­­­kedésében, váci - utca 18. 30. SZÁM. Tartalom: A Dante-ügyben. Ifj. Ábrányi Kornél. — A magyar rege­világ. P. Szathmáry Károly. — Az ujgörög népköltészet. Erő­di Béla. — Beöthy Zsolt legújabb beszélye. A. K. — „Hulló levelek“ Benedek Aladártól. Sz. — Longfellow „Hiavvatha“-jából. Csukássi József. — A tűz előtt. Tors Kálmán. — Irodalom és művészet. A DANTE-ÜGYBEN. (Nyílt levél a „Figyelő“ szerkesztőjéhez.) T. Szerkesztő úr! A „Fővárosi l­a­p­o­k“ valamelyik köze­lebbi tárcájában Endrődi Sándor a németor­szági Dante-társulat évkönyvéből H­uber­nek egy Dantéról írt tanulmányát ismerteti. E tanulmányban az mondatik, hogy: „Rang­kijelölés tekintetében (mert e tanulmány kizá­rólagosan arra törekszik) még mindig kétséges marad, hogy azon óriási művek, melyeket — a régiebbekről nem is szólva — Shakspeare, Calderon, Cervantes, Göthe teremtettek, álla­­nak-e oly magas színvonalon, vagy még maga­sabb színvonalon-e, mint Dante „Comoediája ?“ E kérdés fölött azonban nem soká két­kedhetünk, mert mindjárt az utána való ki­kezdésben olvassuk: „Annyit minden részrehaj­lás nélkül és egész bizonyossággal állíthatunk, hogy az emberiség szellemi produktumainak birodalmában egyetlen költemény sincs, mely a tartalom jelentőségét, a fenkölt szellemet és értelmet, a fölfogás mély és magasztos komoly­ságát, s a ,,szép" legterhesebb utain küzdő kivitel tökéletességét illetőleg Dante óriási éposza mellett megállhatna.“ Mondatik továbbá, hogy Milton Dante mellett tehetség (vagy mondjuk: genie) tekintetében figyelembe sem vehető. t­ovábbá, hogy Göthe Faust-ja végül az allegó­ria ködös birodalmába téved, és hogy Göthénél ez aránytalanság leginkább az egység hiányá­ban vehető észre. Végül (azaz csak azok közt végül, a­mikre megjegyzéseket akarok tenni) Dante Homérral hasonlíttatik össze. Huber szerint Homér eposza az egyetlen mű, melyet egybe lehet vetni az „isteni comoe­diái­val. De ezt is csak távolról, s csak egy pont­ban. Homér és Dante koruk kül- és beléletét egyformán visszatükrözik műveikben. Különb­ség azonban mégis van közöttük. (Itt talán a fogalmazás hibás, mert ha Dantet és Hom­ért csak egy pontban lehet összevetni, akkor a különbség jelölésére az „azonban“ nem csak fölösleges, de nagyon kirívó.) Az egyöntetűség, a cselekvény s az alakok egyformán megraga­dok itt is ott is, hanem a tartalom jelen­tőségét illetőleg ismét csak Dantét kell na­gyobbnak tartanunk.“ Ha közönségünk az itt felhozott nagy költőket mind első kézből, s teljes jelentősé­gükben ismerné, akkor ő maga lenne ezen állítások festésze, s az esetben megjegyzéseket tenni azokra merőben feleslegessé válnék. De miután közönségünk e nagy költőket (talán Shakspearet kivéve) mind csak hírből s futó irodalmi jellemzésekből ismeri, és igy ez állí­tásokban foglalt egybevetés és kategorikus rang­kijelölés által könnyen megzavartathatik, az el­lenészrevételek rájok annál inkább szüksége­sek, mert ezen állítások először: nem jogo­sak; másodszor: nem igazak; harmadszor: nem helyesek. Nem jogosak azért, mert nincs az emberi ítéletnek olyan mérlege, mely a génjét súly szerint mérhetné. Nincs absolut magaslat, mely­hez a költő nagysága viszonyítható. Az egyet­len alap, melyből kiindulhatunk, az ö­rö­k becs. (Miután még sohasem írhatott nagy költő va­lódi szép munkát, hogy az örökbecsűvé ne lett volna, és viszont hiába írtak kistehetségű írók jelenüknek határtalanul tetsző műveket, mi­vel azokban nem volt megtestesítve az örök szép és örök igaz, el lettek felejtve.) És az örökbe­csűnél el kell fogadnunk Viktor Hugo axió­máját (melyet Shakspearről írt rajongó köny­vében mond ki), mely szerint az Örök becs vagy­is a halhatatlanság oly csúcs, melyre fel­jutni végtelen nehéz, melyre csak igen kevesen juthatnak fel. De a­kik feljutottak, azok nem dönthetők le, és a­kik feljutottak, egymás mel­lett állanak ott a­nélkül, hogy egymásnál kisebb

Next