Info-Társadalomtudomány 25. (1993)
Pataki Ferenc: Előítélet, idegengyűlölet, tolerancia szociálpszichológiai szempontból
Egyebek közt azért sem zárhatók le e kérdések, mivel korunk tudományában ellentmondó vélekedések és értelmezések tárgya egy - a témával szorosan összefüggő - jelenség: az emberi - s kiváltképpen a maszkulin - agresszió természete. A modern etológia egyes irányzatai, valamint a freudi mélylélektan úgy vélik, hogy az agresszív késztetés (ösztön) „biológiai programunkba” van beírva, s bizonyos helyzetekben (szexuális rivalizáció, kudarc, a valóságos és a szimbolikus territórium védelme) elkerülhetetlenül működésbe lép, és tárgyat keres magának. Az emberi kultúra „szociális programjainak” (az erkölcs, a jog, a vallások, a művészetek képében megjelenő normatív rendszereknek) éppenséggel az a rendeltetésük, hogy kordában tartsák, megszelídítsék és humanizálják az eredendően agresszív-destruktív (pusztító és önpusztító) késztetéseket. Ebből a sajátos feszültségből és kényszerből, a biológiai és a szociális princípium emberben lappangó kettősségéből ered az a jelenség, amelyet Freud a „rossz közérzet a kultúrában” elnevezéssel illetett, s oly sokoldalúan elemzett. Ha e feltevések helytállóak, akkor szükségképpen számolnunk kell egy olyan naturális-biológiai impulzus működésével, amely bizonyos helyzetekben elkerülhetetlenül megnyilvánul, de - és ez felettébb fontos - mesterségesen is felidézhető, tudatos manipuláció tárgyává tehető. A modern tömegtársadalmak politikai gyakorlata - főképpen a totalitárius és fundamentalista tömegmozgalmak ideológiája - jól ismeri a manipulatív gyűlöletkeltés technikáját, a közgyűlölet tárgyának megnevezését (általános idegengyűlölet, főként a színesek és vendégmunkások iránt, antiszemitizmus, az osztályellenesség megnevezése, a „hitetlenek” felmutatása stb.). Minden ilyen esetben a dolog társadalomlélektani lényege abban rejlik, hogy a gyűlölet tárgyával szemben szabadjára ereszthetők az agresszív indulatok. Mi több, egyenesen legitimitást és morális igazolást kapnak, és ennek révén hozzájárulnak az együttgyűlölködők politikai táborának tömörítéséhez is. Figyelemre érdemes, hogy az idegenek, a „mások”, a különbözők elleni agresszív megnyilvánulások rendkívül gyakoriak, s olykor az egyetemesség látszatát keltik. Az etológiai és a szociobiológiai kutatások tanúsága szerint már a társas létformákban és merev hierarchiában élő állati társulásokban is gyakori jelenség, hogy bizonyos külsődleges jegyekkel vagy fizikai jellemzőkkel rendelkező fajtárs kirekesztés és agresszió tárgya lesz. Ez a sors főképpen a hierarchia alján lévő vagy beteg, szokatlan, idegenszerű (pl. albínó), vagyis „másfajta” egyedeknek jut osztályrészül. A másféleség, az idegenszerűség az agresszió kiváltója lesz. De számos kutatás bizonyítja azt is, hogy az agresszív megnyilvánulások különös dinamikája már a bölcsődés és az óvodás gyerekek világában is módszeresen vizsgálható. Újabban érdekes megfigyeléseket végeztek arra nézve, hogy az iskolai osztályokban milyen törvényeknek engedelmeskedik a rendkívül gyakran észlelhető viktimizáció, vagyis a valamilyen tekintetben különös stigmákat hordozó osztálytársakkal szembeni - olykor szélsőségesen durva - agresszió. Feltűnő, hogy az effajta megnyilvánulások különösképpen