Kalauz - A közmiveltség és irodalom terén, 1865 (3. évfolyam, 1-8. szám)
1865-01-15 / 1. szám
2 megirta volt krónikájában, ,.t)hogy a ráczok ez időben annyi vérontást, dúlást, fosztást tőnek Bacs, Bodrog s sok más megyékben, hogy Heródes király idejében volt, legyen csak ily nagy vérontás, és hozzá teszi: „én jó részét e dolgoknak szememmel láttam.“ Verancsics mint hű unokacscse Beriszló Péternek, ki, mint a történelemből tudva van, folyvást Bakács bibornokkal ellenségeskedésben állott, mert mig Beriszló lángoló honszeretetében minden áldozatra kész vala , s éveken át erős karral oltalmazta a törökök ellen az ország végeit, addig Bakács egyébb önző czéloknak is szolgálni tudott — mondjuk Verancsics a pórhadak elfajulásáért, kik ugyanannyi gyilkosokká, rablókká váltak a felelőséget egyedül Bakács Tamás bibornokra hárítja, és éles — elkeseredéssel vegyült — hangon említi a rákosi gyűlés végzéseit, melyek a magyar jobbágyot rabszolgává tevék. Verancsics Antal korán fejlődött férfiúvá, a viszonyok melyek között élt, élményei, melyeken átesett, a polgári háború, a paraszt lázadás isszonyúságai, melyeknek nagy részt szemtanúja volt, érlelte azzá. Midőn 1520-ban a törökök megszegvén a fegyvernyugvást az ország délkeleti végeit folyton háborgaták, és egy ily alkalommal a Korenicz és Bihács közötti véres ütközetben Beriszló Péter elesett volna, a tizenhat éves Verancsics Antal Statilev János akkoron felsőőrsi prépost s Lajos király titoknokának házába és annak szigorú fenyítéke alá került. 34) De innen nagy örömére nem sokára kimenekült, a nagybátya őt ötven aranynyal egy évre Paduába küldötte, hogy ott a híres egyetemen folytassa és végezze be tanulmányait, és néhány évig csakugyan itt találjuk őt, de már 1526-ban Statileo János — kit II. Lajos szerencsétlen emlékezetű királyunk ó-budai préposttá nevezett ki, vissza parancsolta őt s pedig előbb Bécsbe, azután magához Budára, részint, hogy a heves ifjú, erkölcseire s tanulmányaira jobban és inkább felügyelhessen, részint — mi valószínűbb —mert az országnak akkori nyomasztó állapotában a költséget sokallotta. Midőn 1526-ban a szerencsétlen mohácsi nap után Magyarország nagy része Mohácstól Esztergomig a török csapatok által feldúsított s nem volt senki, ki a szegény szorongatott haza megmentéséről gondolkodnék : Zápolya is, Ferdinand is pénz, uradalmak s hivatalok ígérete által iparkodtak a magyar urakat pártjukra édesgetni, és mindenfelé alkudozásokat nyitottak meg azon ország birtoklásáért, melynek fővárosában Szolimán, a török császár parancsolt. — Szomorú napok virradtak a magyarra és a hazára ! Zápolya János a ki nov. 8-án Budáról Székesfehérvárra indult s ott az 1505-diki határzat alapján, mely az idegeneket Magyarország fejedelmi székéből kirekeszti, urak, nemesek és a nép akaratából királynak választatott s nov. 11-én Podmanitzky István nyitrai püspök által magyar királynak koronáztatott — Brodarics István, váczi püspök, Lajos király cancellárja által tétetett figyelmessé az éppen akkor hazatért ifjú Yerancsics magas szellemi tehetségeire, és már 1529-ben Yerancsicsot mint Zápolya egyik titoknokát látjuk szerepelni azon levél fogalmazásánál, melylyel János király Ferdinand osztrák főherczeget párbajra kihívja; és 1530-ban mikor Koggendorf Ferdinand vezére Budát vívta , Verancsics benn volt a várban királyi ura mellett, ki néki ez idő tájban — Statilev erdélyi püspök lévén már ekkor — az óbudai prépostságot adományozta, ezentúl főtisztelendőnek czímezték őt a hazában és a hazán kívül, ámbár pappá, áldozárrá csak számos évekkel utóbb szenteltetett. — Fessler előadása szerint Verancsics ez időben az erdélyi püspökség hivatalos ügyeit is intézte Statileo helyett, hol mint magas műizléssel bíró, a régiségeket értő és becsülni tudó férfiú számos római feliratokat s műkincseket gyűjtött, és nem minden siker nélküli ásatásokat rendelt el. Fényes tehetségei nem maradhattak sokáig rejtekben. Alig volt huszonhat éves, máris követül küldetett Zsigmond lengyel királyhoz, onnan visszatérve három ízben a bosniai beglerbéghez, két ízben a velenczei Signoriához. A következő 1531 és 1532. években VII. Kelemen pápánál találjuk őt Rómában, hol az olaszul — mintha csak olasz volna — beszélő ifjú dalmata a szent collegium figyelmét vonta magára, pedig Verancsics — mint később a Zrínyiek és sok mások — magát „magyarnak,a magyar állampolgárnak fennen hirdető, nem csak azért, mert férfivá magyar földön fejlődött, mert ennek fejedelmét szolgálta és a magyar föld áldásait élvező , hanem azon szép viszony emlékénél fogva is, mely szülőföldét — Dalmatiát — századokon át a magyar koronához fűzte. — Mikor Rómából visszatért, háromszor egymásután Lengyelországba ment ismét követül, majd ismét Rómába III. Pál pápához, majd I. Ferencz franczia királyhoz Párisba, és ismét Vill. Henrik angol királyhoz küldetett János király ügyében, és a férfi korának legszebb éveiben álló követ mindenütt a legkitűnőbb figyelem tárgya volt. 3) A szóban lévő krónika az 1507—1561-diki eseményeket tárgyalja, magyar nyelven íratott, s irodalmi kincse hazánknak ! Eddig csak kéziratban vala meg, de legújabban a b. Eötvös József elnöklete alatt működő történelmi bizottmánya a magyar akadémiának sajtó alá bocsátotta Verancsics e művét. 4) Afogy mily szigorúan bánhatott a nagybátya unokaöcscsével, kitetszik azon levélből, melyet 1555. február 6-tól Konstantinápolyból testvérének Mihálynak Statileo halála után irt, midőn a szigorú úrtól őt sem jó, sem rosa nem érhetők, és melyben az ötvenegy éves férfiúhoz ítéletet : ,,a jó elméket segiteni kell és a nemesi érzelmüeket szabadabban kell nevelni, nem mint minket nagybátyánk Statilea nevelt vala, kiket a halálaiglan s a mi öreg korunkig nyomorgatott, és homályban igyekezett tartani stb.“ — Lásd Szalay értekezését a „Budapesti Szemle“ I. köt.