Közlemények Szepes vármegye múltjából 10. (1918)
1918 / 1. szám - Schmidt Gizella: Szepesi német népdalok s népies énekek (első közlemény)
, Schmidt Gizella kötnek vagy horgolnak, sok helyütt otthon is maradnak s csak a fiuk mulatnak egymás között. Vasárnap egyáltalán nem dolgoznak s ilyenkor van csak igazán víg élet a fonóban! A legények már naplementekor találkoznak és kártyázgatva várják a leányokat, kiket anyjuk csak később vált fel napi munkájukban. Lassan kint beszállingóznak ők is és a szokásos „ich wünsch guten Tag“-gal egy hosszú keskeny lócára telepednek le. Eleinte egy hangos szó nem hallatszik, a leányok zavartan nézik a mulatságaik iránt érdeklődő, befurakodott idegent és amint sötét ruhájukban, szégyenlősen szembehúzott fekete kendőjükben olykor sunyin összenevetgélnek, határozottan a sürgönydrótokon gubbasztó verebekre emlékeztetnek szürke egyformaságukban. Míg a jég fel nem enged, a legények az asztal körül kamaszkodva cigarettáznak vagy nyeglén és hamisan dalolgatnak. Végre felkel egyikük, társaitól pénzt gyűjt és átnéz „a zsidóhoz“ pálinkáért vagy borért. Kis pohárból sorra isznak, közben évődve kínálgatják a leányokat, kik illedelmes szabadkozások után egy-egy kortyocskára mégis rászánják magukat, erre aztán egy szempillantás alatt megváltozik az egész kép, asztalt, padot, széket hamarosan félretolnak, összefogózkodnak és élénk dal ritmusára egy a kör közepén álló leány körül lejtenek, ki az utolsó mondatoknál kézen fog egy legényt, a dal befejeztéig vele együtt forog és végül a körben magára hagyja. Most élőbről kezdik a dalt, vagy újba fognak és így ismétlődik a játék. A mulatság azonban nem sokáig halad ebben a kerékvágásban, a dal egyre élénkül, a párok egyre sebesebben forognak, míg végre — mintegy centrifugális erőtől széthajtva — párokra oszlanak. Most kezdődik csak a vigalom amúgy igazában! Az ablaktáblák csörömpölnek és táncolnak a bútorok, amint a szepesi falu szász ifjúsága, mint valami pusztai csárdában, járja a hamisítatlan magyar csárdást. Mivel pedig ennek megfelelő ütemű német dal természetesen nagyon kevés van, többnyire vagy magyar nótákat vagy magyar melódiára német dalokat énekelnek. A háború előtt megtörtént néha, hogy a ménhárdi vagy leibici cigányokkal mulattak; ilyenkor a tánc pajkos, de ártatlan modorban hajnalig tartott. Most nincs cigány, legény sincsen. A háború első két esztendejében azonban még itthon volt egy pár 18—19 éves fiú és akkor a cigányt — mint néha már annakelőtte is — másként pótolták, miközben egy legény alacsony lócán kuporogva egy seprőnyelet két térde között erősen a padlónak szorítva gyors egymásutánban magához ránt (ami erős fantáziánál a nagy bőgőre