Kritika 3. (1974)
1974 / 1. szám - Barabás Tibor: Fodor József emlékére
Fodor József emlékére A HARMINCAS ÉVEK elején — különösképpen Hitler győzelme után —, amikor szertefoszlottak a Bethlen-korszakhoz fűzött hamis és oktalan liberális illúziók, az 1930. szeptember elsejei tüntetés nagy próbája, Sallai és Fürst tragikus kivégeztetése után az irodalom felé fordult a szabadságban reménykedők türelmetlen figyelme. Izgalommal követtük Zsolt Béla és Márai Sándor cikkeit, József Attila, Erdélyi József, Szabó Lőrinc, Kassák Lajos verseit és az irodalmi esteket, amelyeken néhány bátor színész mindig talált egy-egy verset, amelynek allegorikus tartalma váratlanul lobogni kezdett s felébresztette bennünk a reményt. Egy Zeneakadémián rendezett irodalmi est mindig is különös erővel ragadja meg most emlékezetemet. Egy színész, fékezett önuralommal és sokatmondó egyszerűséggel jelentette be, hogy Fodor József verse: „A paradicsom” következik. Az első szakasz után magas feszültség töltötte be a termet az orgonasípoktól az utolsó padig, a színpadtól a falaknál állva szorongó diákokig. Az egyszerű természeti kép, a magát teleszívó, növekvő, végül a pukkadásig feszülő paradicsom a hatalmával visszaélő, egyre növekvő, mégis a pusztulásig terjeszkedő önkényuralom jelképévé vált. És a vers kilépett önnön határai közül, feltépte a sebeket és felszabadította az indulatokat, mert egy nyílt és szenvedélyes szív ostromolta megfékezett érzéseinket. A vers után nem taps következett, hanem valóságos háborgás, mindenfelé zaj, zúgás, valóságos tüntetés. Igen! A reménytelennek látszó órában zászlót bontott a remény és a költő bátorsága győzelemmel biztatott valamenynyiünket. Nem hittem, hogy ennyien várjuk a felszabadító időt, de akkor és ott eggyéolvadt mindenki, Fodor József verse erővé kovácsolta ezt a heterogén közönséget. Azután és később is Fodor verse a fasizmus elleni harc jelképe maradt, s ettől kezdve lestem költeményeit, cikkeit, glosszáit és boldog voltam, hogy sosem kellett csalódnom benne. Pedig a politika napi részletei alig érdekelték, nem volt olyan tájékozott, mint egy közepes újságíró, de eredendő jósága, igaz, meg nem tanulható humanizmusa mindig a jó útra vezette Fodor Józsefet. Mindig tudta, hogy ki és kik mellé kell állania s kik ellen kell harcolnia. Embersége, történelmi ösztöne vezette őt. Most, hogy Fodor József emlékét idézem, kénytelen vagyok egy olyan mozzanattal is foglalkozni, amely személyes szerepemet is érinti s amelyről Fodor József Emberek és állomások című könyvében hosszan emlékezik. S ha a kötelező szemérem ellenére ezt mégis megteszem, csupán azért, hogy az ő jellemére vessek fényt s nem a magaméra. 1945-ben a párt Köztársaság téri tanácstermében a kommunista rók aktívája tanácskozott. Egy padban ültünk: Révai József, Fodor József, Rideg Sándor meg én ... Az elnöki megnyitó után Révai József világította meg a kulturális életet. Többek között arról is beszélt, hogy van egy író a pártban, aki a pártot „állandóan hátba támadja”. Rideg felkiáltott: „És ki lenne az!” Révai a mellette ülőre mutatott és így szólt: „Fodor József”! Érvül Fodornak egy, a Világban megjelent cikkére hivatkozott, amely a szó és az írás szabadságáról szólt. A cikk allegorikus tónusa kizárta a határozott, ártalmas célzatosságot. Fodor József egyénisége meg a bujkáló ártani akarást. Fodor izgatottan felállt és így felelt: „Amit Révai elvtárs mond, csak félreértés lehet. Nem azért léptem be a pártba a legelső napokban, hogy támadjam, hogy pedig nem érdekből léptem be, mint azt oly sokan teszik, ezt Révai elvtársnak tudnia kell... De ha Révai József valóban úgy gondolja, ahogy mondja, leteszem elébe és átadom a tagkönyvemet ...” Ezzel Révai elé tette a piros könyvecskét. Balázs Béla kapott a könyvecske után és visszaadta Fodornak: „Ne bolondulj meg, Jóska. Tedd el. Köztünk a helyed!” Ezek után szót kértem és rövidítve a következőket mondtam: „Révai elvtárs! ön téved. Én is olvastam Fodor József cikkét. Nincs abban semmi, ami a párt ellen irányult volna. A Horthy-kor rákényszerített bennünket erre az átkozott ezópusi hangra... Meg aztán ne felejtse el, hogy azok az írók, akik most a párt köré gyülekeznek, nem tanulták a marxizmust, így vagy úgy a szabadság ügyének, az antifasizmusnak nem sorkatonái, hanem partizánjai voltak. Ezek közt is a legtisztábbak, a legkövetkezetesebbek közé tartozott Fodor József. Sem költészetében, sem emberi magatartásában soha ellenséges tévhitek és nézetek előtt meg nem hajolt. Élete és költészete is olyan példamutatóan tiszta és nyílt, hogy a neki tulajdonított szándéktól nagyon is távol áll. . . Az az író, aki a zsarnoki hatalom éveiben nemegyszer szemtől szembe mondta oda az igazságot, az ilyen alattomos támadásra képtelen. Fodor Józsefnél ezt a múlt és a jelen egyformán garantálja!” Révai József leküzdötte az indulatát, de sajnos Fodor Józseffel szemben 1956-ig legyőzni nem tudta. Nemegyszer kellett Révaival Fodorért vitáznom, s Révai becsületére legyen mondva — mindig sikerrel. De nem szerette őt és elégtételt is csak 1956 után adott neki. Ebben is megmutatkozott Révai József teoretikus zsenialitása mellett mindig jelentkező ember- és életismeretbeli fogyatékossága. 1947. május második felében Fodor Józseffel és Illyés Gyulával Bulgáriába utaztam. Feladatunk nemcsak irodalmi volt, előkészítettük a bolgár—magyar kultúrkapcsolatok felvételét is. Együtt csodáltuk a bojanai templom bizánci freskóit. Az utolsó vacsora képén bolgár ételeket esznek a tanítványok, Pál hagymát szeletel a kenyérhez ... Szent Miklós és Pantelemon mártír, Kálaján király és Aszén Konstantin képmásai előtt hosszan álldogált Fodor József és Illyés... Bődey József elvezetett minket a Szeptember 6. utcába, a szófiai magyar munkások Petőfi-körébe. Kossuth öregkori arcképe alatt Fodor egy Soproni József nevű öreg nyergesmesterrel beszélgetett, aki a kommün bukása után menekült ide... A tizenhat éves Ördögh Erzsike ábrándos kék szemmel bámul minket s kérleli Illyést, Fodort: beszéljenek az otthonról. Milyen Szeged, Újszeged, Tápé? Fodor mesélni kezd, én a könyvszekrényükben megtalálom a Puszták népét. Bejártuk akkor a fél országot. Rozsevo Konáre szövetkezete után Vaszil Levszkij, a nagy forradalmár szülőházában álltunk, jártunk Gabrovo gyárai és a Sipka-szoros véráztatta csúcsai közt, Meszticában, a szófia—perniki útépítésnél, és Rilában, a bolgár kultúra kolostori végvárában, amelynek hatalmas fehérlő falai közt a Szent Szűz templomában rilai Szent Iván el nem porladó testét őrzik. A diakónus atya vendégelt meg bennünket, a refektóriumban terítettek. Plovdivban 1833 júliusában a Knyáz Certelev Ulica 19. számú házában élt és írta Keleti utazását Lamartine. Fodor József a szobácska ablakához lépett, messzire ellátott onnan. Alatta rózsaföld piroslott és azon túl a szelíd Marica kanyargott. De minden tájnál, mecsetnél mélyebben hatott ránk, Fodor Józsefre is Georgi Dimitrovval való találkozásunk. Timovo sasfészke után üzenetet kaptunk: Dimitrov vár bennünket Vrányában, az egykori cári nyaralóban. 1947. június elsején egy kissé hűvös vasárnap este találkoztunk a lipcsei per hősével. 1933. szeptember 21-én a Lipcsében összeülő német bíróság a leghazugabb vádirattal nemcsak Dimitrovra és vádlott-társaira akart sújtani, hanem a történelmi fejlődés legyőzhetetlen ügyére is. A vrányai kert alkonyulatában csak Dimitrov angol pipája és emlékeitől felhevült szeme világlott. A beszélgetést már többször leírtam. Fodor József csak nézett, hallgatott, csak egyszer-kétszer kérdezett valamit. A találkozóról szóló írása bizonyítja, hogy milyen jól látott, milyen jól emlékezett. A nagyság iránti tisztelet megnémította, de egész mivoltában felfogta, érezte és megörökítette magában egy tiszta forradalmár képét, lelkét és alakját. Hetvenötödik születésnapján a barát és a tisztelő hangján üdvözöltem. Jóleső érzéssel köszönte meg telefonon azt, amiért nem jár köszönet, hiszen most nem a személynek, az életműnek szólt ez a meghajlás. Ő mondta: „Leginkább azt köszönöm neked, hogy megértettél.” A költői erkölcs próbája a tett, a cselekvő jóság, az égő humanitás: élni, hatni, küzdeni az emberiség javára, ez Fodor József első versétől máig ívelő ars poeticája, s hasztalan teszi ő idézőjelbe a „példaszerű”-t, a kortárs író letörli ezt az idézőjelet, és anélkül írja és vallja Fodor József költészetéről és életéről. Milyen szép és szívig ható költői összefoglalás a Végtelen menet, hogy rajzanak fel benne a szülőföld, Honda, az ifjúság, az eszmélés, az első szerelem, a pályakezdés biztató képei, Mikes Lajos arcmása. A férfikor küzdelmei, megpróbáltatásai és csalódásai után sem billen a rossz javára a költő mérlege. Mélyen hisz a jóság, az értelem és a szabadság minden zsarnoksággal leszámoló erejében, abban a csendes és nyugodt győzelemben, amelyben Fodor József költészetének és küzdő életének is része lesz. Fodor József három versszakával köszöntöm és köszönöm a költő hitét, s általa élesztem a magamét is: A roppant pompás menetek megött A történelmen át, a hódítók Rendjén, van egy más diadalmenet . A bölcsek az „igaziak”, a jók Menete, kiket nem hord díszszekér S nem kísérik kürtölők, tapsolók. S útjukat rablánc sem kíséri, vér, Csak csöndes könyvek, nem gőgös igék, Am halk, mély hódításuk eddig ér — BARABÁS TIBOR (MTI fotó Zinner Erzsébet) 18 KRITIKA