Kritika 23. (1994)
1994 / 5. szám - Lengyel László: „Hát játsszunk ismét Európát!”
KRITIKA „Hát játsszunk ismét Európát” „Ha Tessedik Ferenc, Bölöni Farkas Sándor, Pulszky Ferenc, Szemere Bertalan, Fábián Gábor, Szalay László, Eötvös József, Trefort Ágost, Wesselényi Miklós, Széchenyi rendezettebb Európát jártak is s nem kellett a mai világnézeti válságok közt bukdácsolniuk, a harmonikus külföldi állapotokról való véleményükből is arra jut az ember, hogy érettebb fővel állnák a mostani zavart. Európa mai süllyedéséért nekik is fizetni kéne, ahogy mi fizetünk, de amint a nyelvük tisztább és világosabb volt a miénknél, valószínűleg világosabban látnák a magyarság helyzetét a mai válságban. Megvert, szegény nép vagyunk, alig élő szegény nép voltunk abban a korban. Csak a külföldi példa volt más, könnyebben követhető. Magabiztos nagy században éltek, a polgári hatalomátvétel már megelőzőleg megtörtént, pontosan tudták honnan sugároznak az eszmék. Dönteni, választani, válogatni, vállalni akkor is kellett s ezt érettebb ítélettel végezték, mint ahogy végeztük volna mi. Talán igaza van egyik írótársamnak, hogy az érettség mindig attól az érzéstől függ: van-e ránk szükség? Ők ebben még biztosak voltak. De mi lesz velünk s mire készülünk mi, ha már a próba előtt tele vagyunk személyes sérelemmel és siralmas ütődésekkel, holott a próbát az a nagy, erős nemzedék sem állotta ki?" Cs. Szabó László a Nyugat 1936-os 3. számában tette e sorokat közzé. 1994 tavaszán, amikor dönteni, választani, válogatni és vállalni kell, három nagy kérdésbe ütközünk. E három kérdésben nemcsak mi döntünk, rólunk is döntenek. Döntenek nagyhatalmak és szomszédok, ítélnek távollévők és közeliek. De ez nem ment fel minket a válaszok alól. Itt és most választjuk az ezredforduló Magyarországát. Az első kérdés százados: Magyarország a nyugati Európa kicsiny, szegény országocskája lesz, vagy a keleti nem-Európa leggazdagabb országa. Szeretnénk hinni, hogy Európa közepén vagyunk. Reméljük, hogy a közép-európai országok demokratikus együttese virágzásnak indul. De szembenézve a valósággal azt kell tapasztalnunk, hogy a határhúzók meghúzták az európai határt, hogy mi magyarok, azután a horvátok és a szlovákok, csehek és románok, lengyelek és szerbek. Nem a térkép közepén terpeszkedünk, hanem annak sarkában lapulunk, hogy egyenként engednek ki a fertőző barakkból. A magyar politikai erők többsége tanult az elmúlt négy évből. Hite az azonnali felemelkedésben, az európai ölelésben megrendült. Illúzióik elfogytak. Az a kérdés, hogy eljutottak-e ahhoz a józan mértéktartáshoz, amely se megváltót, se bűnbakot nem formál Európából, a Nyugatból. E mértéktartásnak része, hogy a magyar politikának tudatosítania kell magában a nyugati befolyás kellő mértékét, a szövetséges és a gyarmat közötti keskeny sávot, s a politikusoknak át kell gondolniuk, hol és milyen tulajdont, piacot fognak átengedni, milyen stratégia keretében. Szegények és kicsinyek vagyunk, de nem kényre s kedvre kiszolgáltatottak. A kisebbrendűségi érzés és a nemzeti fölény közötti emeltfejű tárgyilagosság elfogadtathatja velünk való helyünket, de ezért a helyért fogunk s kötelességünk küzdeni. Szomszédaink között a józan magyar szerep a nyílt kiegyezőé. Szomszédaink vizsgáztatása, nagyhatalmak előtti versengésünk ugyanoda vezet, ahová a harmincas évek politikája. Nem számíthatunk nagy sikerekre. De lassú és szívós munkával, kedvező gazdasági és földrajzi adottságaink kihasználásával előnyös kapcsolatot látnak majd bennünk, s inkább leszünk képesek kisebbségi sorban lévő nemzetiségünkért tenni valamit. Európai példát kell mutatnunk, nem keleteurópait. Ez az európai példa a kínlódásé, az újabb és újabb nekiveselkedésé, a civil intézmények építéséé. Nem a legvidámabb barakk, a legjobb alkudozó, a tökéletes paternalista kiegyező példája. Bizonyosan ismerősebben követnék az antidemokratikus, fehérasztalos, háttérben paktáló, patrónuskliens rendszeren alapuló magyar példát, a demokratikus, szerződést betartó, átlátható viszonyú európai helyett. Lehetnénk ismét a hetvenes-nyolcvanas évek irigyelt kádárista Magyarországa. Az Isten szerelmére, ne engedjünk a csábításnak! Ne azt magyarázgassuk, hogy a mutatóink jobbak nálunk, nekünk önmagunkhoz és a nálunk fejlettebbekhez kell mérnünk magunkat. A második kérdés következik az előzőekből. Egy foglalásra, berendezkedésre, betelepülésre alapozott társadalmi és kulturális modellt követünk, vagy egy politikai és gazdasági erőket kiegyensúlyozó, megegyezésre törekvő, értékek egymásmellettiségét elviselő modellt. A magyar politikai kultúrának hagyományai közé tartozik, hogy az a politikai erő, amely egy kicsit erősebbnek érzi magát a másiknál, mindent megkísérel, hogy ellenfelét eltiporja, „területét” elfoglalja. Politikatörténetünk a belső hódítások története. A pártok álma az állampárti státus elérése. A parlamentáris törekvés a többség mechanikus alkalmazása, a kisebbségnek obstrukcióba, illetve hallgatásba szorítása. A kormányé és elnökéé a túlhatalom biztosítása. Nagyon nehéz szakítani a hódító álmokkal. Nehéz elfogadni az intézményes ön- és közkorlátozást. A politikusok nem szívesen nyugodnak bele abba, hogy lemondjanak patrónuskliens politikájukról, hogy ne olvasszák egybe gazdaságot és politikát, ne keverjék össze a közigazgatást a gazdasági eszközökkel. A hódítás egyik oldala a hatalom, a politikai és személyi lojalitás egyedüli alkalmazása emberek kiválasztásában, kinevezésében és leváltásában. A betelepedés másik ága a politikusi és tisztviselői kar megfertőzése gazdasági előnyökkel. Ebben a berendezkedésben legfeljebb elitpaktumok, patrícius-megállapodások lehetségesek a társadalom feje felett. Nem lehetnek illúzióink, hogy a kilencvenes évek második felében a politikai erők gyökeresen szakítani igyekeznek a kádári és az antalli világ szellemével. De választani mégiscsak az inkább foglalók és a kevésbé mohók, az inkább hatalmaskodók és a kevésbé önkényesek között lehet. Sajnos, pártjaink és politikusaink reflexeikben hordozzák a foglalás szenvedélyét. Hasonlatosan a rosszul vezérelt vállalkozókhoz, a gyors és biztos sikert szomjazzák a hosszú távú kifutás, stratégia helyett. Mivel minden politikai erő utazott a gyors felemelkedés és az ugyancsak gyors hanyatlás hullámvasútán, többre becsülik a taktikai politikai hasznot, mint a távoli stratégia bizonytalan osztalékát. Nem bírnak átmenetileg visszahúzódni, a közvetlen előnyről lemondani, a népszerűtlenséggel járó feladatokra összpontosítani. Ez a foglalás-típusú politika akadályozza a modernizációt és a biztonságot egyaránt. Előbb vagy utóbb vissza is üt a foglalóra, a szpáhibirtokot osztogatóra, a keresztapa-rendszert bevezetőre, a nyilvánosságot gyarmatosítani igyekvőre. Pillanatnyilag a jobboldal a vesztes. De veszélyek leselkednek a liberálisokra és a szocialistákra is, akik hasonló rövid távú hasznokért politizáltak saját intézményeikben. Végül, a harmadik kérdés, hogy mihez kezdünk a parlament alatti" civil rendszerekkel. Wesselényi és Eötvös, Szalay és Széchenyi tudták, hogy a parlamentáris rendszernek fontos, tán legfontosabb része, hogy milyenné alkotjuk egyetemeinket és börtöneinket, kórházainkat és klubjainkat. Európainak lenni ezekben az intézményekben lehet. Az államháztartás felélte a gazdasági területen lévő tartalékait, miközben terpeszkedése a gazdaság és a társadalom fölött nem csökkent. Civil létünk és gazdasági modernizációnk feltétele, hogy az államháztartás társadalmi szféráiban felhalmozódott tőke piacosodik és civilizálódik-e hogy kijut-e az állami költségvetés bűvös köréből, hogy részt vesz-e a gazdaság megújításában, vagy a civil terek újra államosodnak. Az államháztartásnak ez a reformja nehéz és keserű feladat. Bele lehet bukni. De nincs más út. A pártok érthető módon ódzkodnak bevallani, hogy minden további lépés a modernizáció felé olyan áldozatokkal jár, amelyeket a társadalom nagyobb része nehezen, vagy egyáltalán nem tud elviselni. Ma választunk, hogy a továbbiakban is hozzájárulunk-e az ország sakktáblavilágának kialakulásához, ahol a fehér kockán élőknek jut munka, jövedelem, vagyon, külföldi tőkebefektetés, infrastruktúra, s ebből következően távlat, ellenben a fekete kockába születettnek se munka, se bér, se vagyon, se külföldi tőke, se telefon, se út, s így remény se nagyon. Az ország szociális gondjait, egyenlőtlenségét a politikai elit a gazdasági hozzájárulásával úgy oldja meg, hogy levágja, eltávolítja az ország „beteg vidékeit, s ehhez a kizáráshoz intézményes kereteket teremt. Az ország „olaszosodása ” éppen azt jelentette, hogy a regionálisan előnyösebb helyzetben lévőket nem terhelem a hátrányokat halmozók gondjaival. Egy ilyen sakktáblaország nem tűrhet olyan politikai erőket, civil hálózatokat, amelyek össze akarják kapcsolni, meg akarják emelni a lemaradó területeket. Játsszunk Európát! Abból a sokféleségből és zavarból nem vehetünk ki egyetlen mintát, de példánk lehet, hogy hogyan kezelik e sokféleséget és zavart. Az európai civil tudja, hogy ez az ő kísérlete, s nem vele kísérleteznek. A magyar civil nyúlnak és fehéregérnek érzi magát, aki az egyik kísérletből a másikba került. Elege van. A vele kísérletezők ellen fog szavazni. S talán jön egy politikai elit, amelyik minden sérelme, ütődése, keserűsége ellenére kiállja a próbát. LENGYEL LÁSZLÓ KRITIKA Seres László: Ismerd meg kormányodat! (kis pragmatikus útmutató bizonytalan kormányoknak). 2 Konrád György: Búcsú és üdvözlet................................... 3 Kis János: Töprengés az időről - sortűzperek előtt............ 5 Hegyi Gyula: Egyén és közösség a demokráciában........... 10 Csak tudnám, kik azok a „régi fiúk”? - Beszélgetés Horn Gyulával (Az interjút készítette: Balogh Ernő-Pogonyi Lajos)....................................... 12 Vásárhelyi Mária: Tükör által, homályosan........................ 14 Ágh Attila: A tradicionális jobbközép,avagy az MDF jövője.. 17 Eörsi István versei............................................................. 19 Neményi Mária: A „mi” és a „Mások”.................................. 20 Bölcs István: A rádió és a fostély (Köz- és magánérzeti napló, II. rész)........................... 22 Dániel Ferenc: Bródy Sándor u. 5-7.................................. 24 Borenich Péter: Politikai tisztogatás a Magyar Rádióban.... 26 Lévai Júlia: Az írnokok csókoltatása.................................. 27 Vita a lapterjesztésről - Gálik Mihály, Eötvös Pál és Breitner Miklós írása .... 28 Báron György: A Schindler-paradoxon............................... 31 Bikácsy Gergely: Isten és a sátán között (Szász János: Woyzeck)............................................. 32 Tegyi Enikő: A tűzpróba. A heilbronni Katica a Vígszínházban......................................................... 33 Vadas József: Arculat vagy smink?................................... 34 Szentesi Zsolt: A te országod (Tar Sándor könyvéről)........ 3 Boros Géza: Újabb pesti szobrok...................................... 3 Csíki László: Baráti látlelet................................................ Fehér Ferenc: Szárszó, '93 (2.)......................................... . * Czakó Gábor: Angyalok (Bodor Béla)................................ 45 Alfonso Sastre: A szájkosár (Stuber Andrea)..................... 41 Slawomir Mrozek: Emigránsok (Nánay István)................... 46 A Kritika postájából............................................................ 47 Lengyel László: „Hát játsszunk ismét Európát!”................. 48 A borítón Szurcsik József: Emlékmű karddal c. műve TÁRSADALOMELMÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAP Megjelenik havonta Főszerkesztő: BALOGH ERNŐ Főszerkesztő-helyettes: VÖRÖS T. KÁROLY Rovatvezetők: BOROS GÉZA, JÓZSA ÁGNES, KOVÁCS DEZSŐ, MÁTYÁS GYŐZŐ Szerkesztőségi titkár: GUBÁS M. IBOLYA Kiadja a NÉPSZABADSÁG RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Felelős kiadó: DR. BREITNER MIKLÓS vezérigazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680/128, 129-, 130-as mellék Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő hivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: negyedévre: 141 Ft, fél évre: 282 Ft, egy évre: 564 Ft. ISSN 0324-7775 Szedte a Népszabadság Fényszedő Kft. VESZPRÉMI Díj NYOMDA RT 48