Kritika 29. (2000)
2000 / 3. szám - IRODALOM - Nádra Valéria: Berkovits György: Virág Hanga legendát ír
30 ÓROK BOLTJA Sikerlista Február 1. Műhely Kulturális Folyóirat A gyermek c. különszám Műhely Kht., Győr 2. „Őrizd meg...” Szerkesztette Ács Irén Liget Műhely Alapítvány 3. Lévanis, Emmanuel: Teljesség és végtelen Jelenkor Kiadó 4. Benzoni, Juliette: Fiola és a francia király A firenzei lány - IV. kötet Geopen Könyvkiadó 5. Márai Sándor: Szabadulás Helikon Kiadó 6. Jaspers, Kari: A FILOZÓFIAI GONDOLKODÁS ALAPGYAKORLATAI Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó 7. „MOST ÉN VAGYOK HANG HELYETTED...” Török Sophie Babits Mihályról Palatínus Könyvek 8. Kast, Verena: Kötés és oldás Európa Könyvkiadó 9. Kolakowski, Leszek: Újabb kis előadások nagy KÉRDÉSEKRŐL Európa Könyvkiadó 10. Acin, Jovica: Sade Apokalipszise Vázlatok az isteni márkiról Kijárat Kiadó 1061 Budapest, Andrássy út 45. Telefon: 322-1645, 342-4336; fax: 342-4311 Klasszikus és kortárs irodalom kulturális folyóiratok - irodalmi rendezvények - mondja a regény legvégén az azonosíthatatlan elbeszélői hang. Valóban az az érzésünk támadhat, hogy az egymáshoz fércelt (vagy mutatványos könnyekkel összetapasztott) történetkék láncolata akár a végtelenségig folytatódnék, ha az író nem dönt úgy teljesen önkényesen, hogy itt és most abbahagyja. Vannak írók, akik egyszerűen képtelenek elfogulatlanul mesélni. A jelek szerint Darvasinak éppen a mesélni tudása a legnagyobb írói ellenfele. (Jelenkor) ANGYALOSI GERGELY Berkovits György Virág Hanga legendát ír A magyar irodalmi közélet egyik szégyene, hogy (lustaságból, szándékosan?) nem hajlandó tudomást venni: a benne szereplők nem változatlanok. Persze sokkal könynyebb úgy tekinteni egy éppen elkészült műre, mint egyetlenre, nehezebb és bonyolultabb egy fejlődési folyamat részeként szemlélni és megítélni az éppen elkészült alkotást, úgy felfogni, mint egy szemünk láttára épülő életmű egyik állomását. Berkovits György nincs a helyén, ahogy mások sincsenek, kivételt csak néhányan képeznek. Berkovits György „a” szociográfus, tekintettel arra, hogy szociográfiákkal indult, ha tetszik, „futott be”. (Világváros határában, 1976, Terepszemle, 1980 - mondta Gebes - magyarázta Gy. Bence, 1982). Berkovits azonban jó tizenöt éve nem ír szociográfiát, hanem szépprózát (Nem sírunk, nem nevetünk, novellák, 1984, A barátom regénye, 1990, Életvesztesek, regény, 1992, Halálkísértő, regény, 1992, Virágh Hanga legendát ír, regény, 1998). Mindezek ellenére máig is legtöbben a szociográfiát kérik számon rajta. Tény, hogy regényei nem adják könnyen magukat, az olvasónak meg kell küzdenie velük. Szerkezetük bonyolult, s nemigen hasonlít senki máséhoz, akárcsak a misztikum és a realitás mindenki másétól eltérő arányú keverése, a száraz hangvétel és a finom líraiság csak rá jellemző elegye. Regényei kivétel nélkül a szerelemről szólnak, természetesen nem függetlenül helytől és időtől. Főhősük más-más megközelítésben, más-más névvel, de mindig ugyanaz a lány, fiatal nő, aki szerelemre, alkotásra, anyaságra született, s még csak el sem kezdődhetett az élete, alig harmincévesen tragikus körülmények között meghal. Nem lehet nem észrevenni, hogy egy rettenetes trauma írói feldolgozásai ezek. A variációk sokasága emelte a lányt mitikus alakká, valóságos legendárium kerekedik körülötte. Ezek a regények és a múló idő tette lehetővé az író számára, hogy rálátása legyen a figurára. A Virágh Hanga legendát ír című regényében (szerintem ez Berkovits pályájának eddigi legjobb alkotása) a mítosz akkorára dagad, hogy hatásában már átcsap ellentétébe, és ironikussá válik. „A fenébe, hát ki vagyok én?” „Tulajdonképpen mi bajom van nekem?” - tesz fel időről időre ezekhez hasonló kérdéseket Virágh Hanga, mint egy elvarázsolt királykisasszony, akihez nem méltó a világ. Az első generációs értelmiségi lányról már születése pillanatában kiderül, hogy mennyire más, mint a többiek. Olyan titokzatos jelek utalnak erre a „másságra”, mint a fültövén a rózsaszín anyajegy, vagy a fel-felbukkanó különös cigányasszony. Az álmok, a borzongások mind jelentést hordoznak, melyek vagy a boldogságra, kiválasztottságra, vagy a halálra utalnak. Virágh Hanga körül óvodás, majd iskolás korában is megsűrűsödik a levegő. Nem tűr semmiféle konvenciót, született vezéregyéniség, aki nem tud, de nem is akar illeszkedni. A fiús lány csak biológiai értelemben érik nővé. „...a nő szó nekem borzalmas, a nő undok közhelyeket hív elő, ilyen értelemben én nem vagyok nő”. Ez nem azt jelenti, hogy nem vállalja a saját nemiségét annak minden hozadékával, de mentalitásából, magatartásából, környezetével való érintkezéséből hiányoznak a csak nőkre jellemző nüanszok, amelyektől nőies nővé válik valaki. Következésképpen nem érdemes azt firtatni, hogy Berkovits György hitelesen tud-e megszólaltatni egy nőt. Egy embert szólaltat meg, egy lányt, akit a környezete vagy a normalitás határait átlépve hősként imád, mert olyan dolgokat mer mondani, tenni, amelyeket az átlag a saját jól felfogott érdekében nem mondana, tenne, vagy pedig zsigerből gyűlöl. Virágh Hanga körül kizárólag túlfűtött érzelmek, indulatok léteznek. Más értékrendre törekszik, mint a közvetlen és a tágabb, azaz a társadalmi elvárás, ám ezt az általa követendő új és más értékrendet nem tudja megfelelőképp artikulálni. „Viselkedésem talány, de végre egy talány, szeretem a talányokat.” Marad tehát a tagadás, a felháborodás, amely életformává válik. A világ és Virágh Hanga összepasszíthatatlansága spirálisan és megállíthatatlanul felgyorsul. Egyre magasabb és magasabb körökben ismétlődik ugyanaz, s minél magasabb a kör, annál intenzívebb az ellentét. Kudarc halmozódik kudarcra. Kudarc a szerkesztőség, kudarc az egyetem, ahol tanul, majd tanít, kudarc a regényírás, kudarc a filmgyár, kudarc a film. Miért? Miért? Miért? - tépelődik a lány. Holott oly nyilvánvaló, ugyan mi más lehetne egy ilyen egyéniség (bármekkora tehetség is) és a világ összeütközésének eredménye, ha nem kudarc. A siker ugyanis mindig magában hordozza a beilleszkedést, Virágh Hanga egyik lehetséges pályája sem képes nemhogy folytatódni, de valójában elkezdődni sem. „Nem bírom felfogni, mely rejtett okok késleltetnek íróvá válásomban. Hogy nem az vagyok, aki vagyok, az biztos.” E gondolat feloldása: a külvilág számára nem az a Virágh Hanga mutatkozik meg, akivel Virágh Hanga azonosnak tudhatná magát. Emlékszünk rá: „A fenébe is, hát ki vagyok én?” A munkahelyeken, a közéletben rettenthetetlen, kihívó, kőkemény Virágh Hanga, akinek a társaságában főnökök, munkatársak, családtagok megszégyenülve elhallgatnak vagy felállnak, aki - ha az igazságról van szó mindig mindent kimond, legyen az bármilyen fájdalmas is, esténként egyetlen értő, szerelmes társa, egyedül biztonságot adó férje vállán zokog. A fenyegetettség testet ölt, Magyar Eszter testét, aki nem más, mint Virágh Hanga hasonmása. Virágh Hanga megretten, hiszen Magyar Eszter minden belső tulajdonsága, vonzalma 2000. március