Libanon 5. (1940)
1940 / 2. szám - Könyvek
Turóczi-Trostler József: Históriák és mesés fabulák. Gyoma, 1939. A mesekutatás magyar irodalma új forrásértékű munkával gazdagodott: Turóczi-Trostler József szövegkiadványa és terjedelmes tanulmánya a mese felfedezéséről és a magyar meséről alapvető mű. Tervszerű továbbépítése és újraértékelt eredménye annak a kutató és felfedező teljesítménynek, amelyet Mesenyomok a XVIII. század magyar irodalmában című értekezésében tett irodalomtörténeti jelentőségűvé. A kiadvány XVIII. századi meséi a kötet teljes címe szerint: Kegyességre serkentő, sziveket vidámító, elmét mulattató históriák és mesés fabulák melyeket iminnen amonnan vállogatva egybeszedegetett s mind hasznos időtöltésre s mind épületes tanúságra ujjonnan kibocsájtott Turóczi-Trostler József.“ A közölt mesék közül az első zsidó eredetű meselegenda (Angyal és remete), szövege 1702-ből való, az utolsó (A hálás halott) Csokonai V. Mihály közvetítésében maradt fenn 1793-ból. A tanulmány első fejezte a mese felfedezéséről szól (a mese fogalmának meghatározása, eredetelméleti motívumok seregszemléje, a mese rokonsága a középkorral, viszonya a renaissancehoz, újravirágzása a barokkban, sorsa a felvilágosodás időpontjában, rangvesztése a ,,magas“ irodalomban, új élete a kultúra alatt s a ,,lesüllyedést követő“ irodalmasítása a romantikában), a második fejezet a magyar szellem és a mese világának kapcsolatát, a csodahit és a csodatagadás változásait kutatja magyar területen. S itt a racionalizmus és irracionalizmus küzdelmének átnézetében tételbizonyító erőre kapnak a gesták, krónikák, legendák, példák, széphistóriák, prózai elbeszélések; szóhoz jutnak a pietista-racionalista írók, katolikus prédikátorok, oktató protestáns könyvszerzők, a „magas“ irodalom képviselői; a naptárak, anekdótagyűjtemények, példatárak, aesopusi mesék, tündérmesék és népmesék (Bornemisza Péternél találhatók az első népmesei nyomok s Csokonaival vonul be a népmese a magyar irodalomba). Turóczi-Trostler új műve önként adódó közvetlenséggel mutatja meg a szerző irodalomtudományi munkásságának vonásait: szintetikus irodalom szemléletét, világirodalmi és művelődéstörténeti tájékozottságának fölényes méreteit, a ráütő motívumérintkezések feltárását, az érintkező mozzanatok kapcsolásának áthidaló könynyedségét, stílusművészetének nyelvi gazdagságát. Csodálatos anyagértékeket halmoz föl egy-egy gondolat igazolására. Szinte érezni, hogy mondatai mögött egész tanulmányra elégséges szempontsor sűrűsödik össze és csapódik le megvilágító rámutatásokban. Együttlélegzik az élő irodalommal. Minden adata, feltevése, következtetése a ma tudományismeretében születik meg. Zsoldos Jenő: 57