Magyar Géniusz, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-14 / 42. szám
254 jó barátságnak, és köztünk és Szerbia között fennálljon. Mert mindenáron jó barátok akarunk maradni ezzel az állammal, mely a jövő nagy internaczionális kérdéseinek megoldásához tán kulcsként fog szolgálhatni. De nem csak ily önző érdek vezérel bennünket e barátságra. Van az egoizmusnál becsesebb, a mi ehhez a nemzethez vonz. Ez pedig a jó barátság hagyománya. Ezt a hagyományos jóbarátságot megkádencziázta az egykori nagyszalontai jegyző is és ennek a kádencziának a foglalatja épen pendant-ja lehet a mostani vendéglátásnak. Akkor a magyar király járt Ráczországban ritka vendég gyanánt. Most ritka vendég gyanánt Ráczország királya jár nálunk. És amilyen dúsan, lelkesen látta el a szerb nép a mi fejedelmünket, olyan gazdagon, örömmel látjuk mi most az ő királyukat. Sőt sajátos véletlenkép a vadászat se marad el a mi részünkről, viszonozván a Lázár fiának hajszáit. Ez a kis egybevetés csak illusztrálja azt a hagyományos jóbarátságot, de ki nem fejezi. Mert a szív szavát a száj szavaival kifejezni valóságban nem lehet. A jó szomszédot mindig is jó barátnak nézzük, most is annak nézzük. A jó barátot pedig szívesen látjuk a körünkben. I. Sándor szerb királyt a népéért is igaz örömmel köszöntjük, de jó magáért is. Ez a fiatal ember, ki megmutatta már, hogy ember a talpán, a legrokonszenvesebb alakok egyike, kiket a legeslegújabb kor történetében ismerünk. Van akaratának ereje, van energiája, van bátorsága és vannak gondolatai. Ezekben pedig oly tulajdonokat bír, melyek kedvesek önmagukban is. Egymaga csinálta meg Szerbia modern történetét, szóval fiatal évei daczára is már tett. Ez is egy okkal több, hogy örüljünk a látogatása miatt. MAGYAR GÉNIUSZ De nem keressük tovább az okokat, melyekért igaz örömmel látjuk körünkben. Hanem keresetlenül adunk kifejezést annak az érzésnek, mely elfog minden magyart, midőn hazánk szép székes fővárosa falai közt üdvözölheti a szerbek nagy múltú és fényes jövendőre hivatott ifjú királyát. Spektátor: JUSTH ZSIGMOND I. 1862—94. Mikor ez a boldogtalan sorsú ember először megpillantotta a napvilágot, már a sír szélén állott. Nem is élt igazában egy pillanatig se; kincs vergődés az élet s halál közt volt az a rövid három évtized, melyen át megadatott néki viselni e sárgolyó balságait. Éltető, lehelő szervén ott rágódott a szú születése óta. S nem ismeri még az emberi eszme azt a szerszámot, mely kiölte ezt a kórt, így az emberi elme tökéletlen voltának áldozata az ujabbkori magyar írói nemzedék e kiváló tagja. A magyar irodalom megérzi ezt a veszteséget. Nem a szokott frázisszerű értelemben olvasandó e kifejezés. S nem is a de mortuis nil..................Közmondásának alkalmazása keresendő e kitételben. Őszinteséggel állíthatni, hogy Justh Zsigmond gyászos kimúlta érezhető sebet üt literaturánk testén. Mert Justh Zsigmond gondolkodott, írásaiban tehetségéhez képest önálló gondolatait tükrözte vissza. Ez az, amit benne legjobban tudtunk becsülni. A gondolatok eredetisége tette őt elsősorban olyan íróvá, akiről beszélni és írni érdemes. Ebben a keretben azután egy újszerű sajátság tette irói egyéniségét érdekessé. Ha munkáit olvassuk, rögtön feltűnik az az ellentét, mely Justh Zsigmond egyéniségét jellemezte nem csak mint irót, de mint a társaság tagját. Lelkét át meg átjárta a nyugati világ modern levegője. Megjelenésre, modorra, gondolkodásának irányára nézvést egészen franczia volt. S mégis e jellemvonásai egészen népies magyarságban voltak — mintegy—■ feloldva. Nem szegletességekben nyilvánult ez, hiszen Justh Zsigmond a magyar társaság egyik legelegánsabb tagja volt és irói stílje is hajlékony, simulékony , de érzelemvilágában — mely a köznapi életben és írói munkásságában egyként őszintén nyilvánult — a magyar faj eredeti jellegét árulta el. A Paris elemei, bár első munkái közül való, mégis e jellemvonásait híven tüntetik fel. Érezzük, hogy Páris utczáin vezet végig Justh Zsigmond, de azt is érezzük, hogy magyar író a vezetőnk. Egykönnyen nem lehet kifejezni, miben nyilvánulnak e harmóniába olvadt ellentétek, mert ezt csak érzi az ember s az érzéseket szavakba önteni s itt se könnyű dolog. Hanem olvassák el a GGG JUStif ZSIGMOND. JUSTH ZSIGMOND KÉZÍRÁSA, 1894