Magyar Pedagógia 22. (1913)

SCHNELLER ISTVÁN: Adalék Eötvös személyiségének megértéséhez

SCHNELLER I. : ADALÉK EÖTVÖS MEGÉRTÉSÉHEZ. 529 ellentétes világ állott ez egy családban egymással szemben. A család külső színét azonban ez ellentét nem zavarta meg. Eötvös édes atyját udvari méltósága tarta gyakran távol Ercsiben időző családjától. Csak rövidebb időre szokta elhagyni Bécset s ekkor is volt mit beszélni az udvar és az udvart körül­­rajzó körök titkaiban otthonos vidám lelkű, beszédes főúrnak. Ferenc császár nemcsak környezete, hanem a távolabb álló körök apró-cseprő dolgaival is törődött; atyáskodó gondoskodása a rendőr­minisztert legbefolyásosabb emberévé tette. (E pletykázó körről 1. Wolf, Springer A. művein kívül Schneller, Prokesch Osten, Genz leve­lezéseit, melyeket Münch adott ki), így nagyon természetes, hogy a «társasághoz» tartozók még inkább érdeklődtek az országos kérdések­től távol álló magán, pletykás ügyek iránt. Hogy ily viszonyok közt az udvarhoz tartozó apák — amennyiben fiaik iránt érdeklődtek, szintén inkább csak a külsőségek, azok magaviselete, mint azok lelke iránt érdeklődtek — azt épp oly természetesnek tartjuk, mint azt, hogy a nevelő a reá bízott gyermekkel együtt a társaságtól és így az azzal való belsőbb érintkezés lehetőségétől is távol esett. (L. az arisztokrata köröknek, különösen az apáknak túlzott színekben való festését Eötvös Karthauzijában.) A két világ a maga éles ellentétével leszállott a mi Eötvösünk lelke mélyébe. Gyermekeink még azt is kiérzik, amit a környezet ki sem mond : mennyivel inkább őrizte meg a contemplativ Eötvös lelke mélyében azokat az elvetett megjegyzéseket, kifakadásokat, ki­töréseket, amelyeket előtte sétáin (vérmezőn) vagy esti órákban ne­velője elejtett. Benne, e gyermek lelkében küzdött e két világ egy­mással s minél inkább titkolta el környezete előtt e küzdelmet — annál élesebbé vált a küzdelem s intenzivebbé vált az abban győze­delmeskedő érzelem. Nem zárhatta ezt önmagába , de nem a család, hanem a tőle idegenkedő osztálytársai előtt tört ki, midőn ő, a kathedrából alig kilátszó emberke, őket innen arról biztosította, hogy nagyapja, atyja nem hazaárulók, hanem igenis a császárt szolgálják ; ő azonban esküszik az élő Istenre, hogy csak hazájának lesz szol­gája és nevének népszerűtlenségét majd hazafiságával és hűségével fogja elfelejtetni. (L. Fáik : Kor- és jellemrajzok. 215. 1. és Ferenczi Zoltán: Eötvös József. 13. 1). A fiúk éljenezve vállaikra emelik s ujjongva viszik ki az osztályból a folyosóra. Értékeink s ezzel érzelmeink az azokért folytatott küzdelmeink arányában emelkednek, válnak intenzívekké. Azt, ami másoknak születésükkel adott örökségként jut természetesen birtokába, azt Eötvösnek kemény, belső tusában kellett maga részére kiküzde­­nie ; s az, amiért mások még csak az élet porondjára kilépve lép­

Next