Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)
Teleki Sándor gr.: Petőfi Koltón
32 TELEKI SÁNDOR : PETŐFI SÁNDOR KÖLTŐN. — Ha én így tudnék hajtani! — szólalt meg kis idő múlva, — de hát mit hajtanék ! — tévé utána. — Jer Kohóra, megtanítunk mi Ferenccel. — Igen, ha rászületett a tekintetes úr. — mondja rá Ferenc kocsis. — Hát arra is születni kell ? — A bizony! Sok kocsis egész életén keresztül csak nyámmog ott a bakon, azt sem tudja, hogy hogyan és miért ? más meg csak a kezébe veszi a gyeplőt, s mindjárt csinálja, mintha csak mindig hajtott volna, s magától kitalálja a fortélyt. — Merre menjünk ?— kérdem Petőfitől. — Tudod merre van Erdőd / — Hogy ne tudnám. — Menjünk arra felé. — Kész arra az út, romlik a kocsi; menjünk inkább a Szent-Jánosi felé, Petribe. Boéréknál a tekintetes asszony otthon van, s megkínál egy kortytyal. — mondá egész confidenciával Ferenc. Petőfinek nem tetszett a Ferenc okoskodása; ő Erdőd felé vágyott. Még ekkor nem tudtam az okát, hogy miért . — Menjünk druszám Erdőd felé; engemet kocsikáztatsz-e vagy Ferenc urat? — kérdé csípősen. Majthény felé vettem az utat Erdődnek. — Ne csodálkozzál; Ferencnek több szabad, mint másnak. — mondám neki németül. Először és utoljára beszélünk e nyelven együtt. — Elmondom neked történetét. Mint kis cigány purdét Kristóf Adolf úr magához vette; az istállóban, a lovak közt, mint a kutyakölyköt, fölnevelték, seperte az istállót, s hordta a ganéjt; később lovász lett, végre kocsis. Ma a legjobb kocsis Erdélyben. Kristóf úr gazdag ember, egyszer fegyveres zsiványok rohanták meg, ki akarták rabolni . Kristóf úr védte magát, Ferenc mellette állt, s midőn a rablóvezér Kristóf úrra szegezte puskáját, Ferenc eleibe