Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 7. (1882)

1882 / 4. szám - Név nélkül: Adalékok Petőfi életrajzához

352 ADALÉKOK PETŐFI ÉLETRAJZÁHOZ. Midőn a nevezettek nála laktak, neve napján megtisz­telték verses felköszöntővel és pedig mindegyik külön, s ő megkérdeztetve, hogy melyik tetszik neki legjobban? — ezt válaszolta: . «Krupeczé Stylus dolgában, Petrovicsé gondolatában, Plachyét nem dehonestálom, Szalayét anteponálom.» A házat határozottan meg nem nevezhetem, mert hiszen 44 év alatt sok elmosódik az ember emlékében. Annyit tudok, hogy a rózsa­ utca végén, a tót papiak és Králikné háza közötti szoroson balra vezetett hozzá az út. Történt azonban, hogy Petőfi gazdájával összeveszett és pedig az okból, hogy ez apjánál levélben vádaskodott és árulkodott, minek következtében az apa fiát kitagadta, s minden anyagi segélyt elvont tőle. Színház (és pedig né­met) látogatása volt a bűnbak. Sándor barátom eladogatta ágyneműjének egy részét, hogy belépti dijakra szert tehes­sen. Ezek folytán elhagyta első szállását, s vele gazdáját, kinek, legalább hona, gyermeke nem volt, csak felesége, szintén vén asszony. Lakott pedig ezután, a Pálenik-ház közelében egy csinos házban, hol később Molnar Károly tanár is szállással bírt. Bátyám és én Placzernénál laktunk, földszint, utcai szobában. Ez az iskola során éjszakra, utolsó egy emeletes kis ház. Petőfi ide hordta egyenként, köpönyeg alatt, holmiját, s egy tavaszi nap kora reggelén, innen kelt vándor útjára, miután útravalóval, az akkori róm. kathol. pap által elláttatott azon ürügy alatt, hogy a váci püspökhöz megy, s ott kathol. hitre tér át. A segély egy kemény tallérból állott De Sándor Zuant útba ejtette, s egy üveg liqueurt és süteményt hozott hozzánk, búcsú­lakomára. Majdnem éjfélig társalogtunk, s ekkor őt is le­fekvésre bírtuk. Én engedtem át neki helyemet, de ő szemét be sem hányta, csakhamar fölkelt, gyertyát gyújtott s leve­leket, meglehet más papírokat is, égetett el. A látvány

Next