Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 49. szám - Telegdi László: Petőfi Sándor életéből
KOSZORÚ Ottóval Budára érkeztem , de már akkor nem találkozhattam Petőfivel, ő olyan volt, mint a bolygó tűz : hol itt, hol ott lobbant fel. Előbb Szt. Fejérvárra rándult, azután Szathmár megyében vette sorra ismerőseit; utóbb Szalontára szaladt Aranyhoz, megénekelni Arany Lacit, a »fürge pajkos ürgét« és elmondani Arany János és Jánosné előtt »nagy boldogságát«. Ekkor termettek: »Bírom végre Juliskámat« és »Te az enyém, én a tied« című verset. »Bírom végre Juliskámat, Mindörökre bírom őt, Az enyémnek vallhatom már Isten és világ előtt.« Eként kezdé az egyik versét; a másikat pedig következőleg fejezte be: Király vagyok én mióta Bírom Juliskámat; Nem fejemen, de szivemen Hordom koronámat; Eszem adta Juliskája, Szivem arany koronája ! Szendrey felhagyott az egybekelés további ellenzésével s a házasság annyira biztosnak mutatkozott, hogy 1847. május végén ezt irta Petőfi Pestre barátainak : »Szeptemberben lakodalom lesz.« A jegyváltás augusztus 5-én történt meg,s Petőfi e nagy eseményt agusztus 5-én című versében énekelte meg. Versét eként kezdi: »Itt a gyűrű, itt a gyűrű, Itt van végre ujjamon ! Itt van ajka, itt van ajka, Itt van végre ajkamon !« Az eljegyzés után épen olyan kevéssé volt nyugta Petőfinek, mint a gyűrűváltás előtt. Felment Pestre, azután csakhamar visszakerült Szatmárba, s innen repité verseit a fővárosba, lelke és szive háborgásai- nak megkönnyítése végett. Köztudomású dolog, hogy Petőfi a mézes heteket Kohtón, a Teleki Sándor kastélyában élte le az egész világtól elzárkózva. Ezen tündéries álmodozások közt átélt napok érzelmeit és gondolatait legalább is húsz versében adta át az utókornak Petőfi. Míg ők Kohón laktak, én Kolozsvártt időztem , s barátaim kedvéért ott maradtam a szüretekre is. A Biasini-szállodában volt állandó lakásom. Október hónap valamelyik napján ebéd felett azt újságolták, hogy aznap délután Kohóról Petőfi feleségével ideérkezik itt lesz szállva s a fiatalság este fáklyás zenével tiszteli meg. A hir beteljesedett. Petőfiék a Brasiusfogadóban szállottak meg, az éji zene véghezment a szokásos szónoklatok elmondásával. Ézn a fáklyák világánál szívből gyönyörködtem az uj párban és a Petőfi ünnepélyes komolysággal elmondott szónoklatában. Másnap Nagyváradra, innen Szalontára utazott, feleségét Arany családi körébe beavatni. »Csendes magányból a mézes hetek után, Újra belépek a nagy világ zajába, Hol annyi sáros láb gonoszul vagy bután Kedélyemnek fehér köntösére hága Mielőtt ott lennék a nagy kőhalomban, A fővárosban, hol oly hűsen fuj a szél, Egyet pihenek még kicsiny hajlékodban, Leülök barátom meleg tűzhelyednél. Eként irta le »Arany Jánosnál« című, versében látogatásának vezető okát. Aranytól Pestre sietett, hogy sokszor megénekelt és felmagasztalt »kis feleségét« Pesten, a régóta nélkülözött irodalmi és baráti körnek bemutassa és annak szellemessége által dicsőséget arasson. A Szatmárból szétszárnyaló hírek azt beszélték, hogy midőn Szendrey odaadta leányát Petőfinek, határozottan tudatta velük, hogy ő végkép leveszi leányáról atyai gondját, ám legyenek egymáséi, de Juliskának nem ad semmit, s éljenek, ahogy tudnak. Szendrey szavát tartotta. A világba bocsátotta az új párt anélkül, hogy megkérdezte volna: lesz-e mit enniök? Petőfi megélt saját keresményéből; gondtalan, pénzes állapotban ugyan soha sem élt; de azért ezzel vigasztalta nejét és magát »Szilveszter éjjelén,« — mely az 1847 évet berekesztette. Feleségem, lásd milyen jó, Hogy minékünk nincsen pénzünk , Nem piszkoljuk be kezünket, S nem csurog a verítékünk. Amazoknak a ládáik, Minekünk sziveink tervék . . Az milyen szegény gazdagság ! Ez milyen gazdag szegénység!