Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 2. (1935-1936)
1936 / 3. szám - Pekár Gyula: Nemzeti értékeink megvédése (Tanulmány)
NEMZETI ÉRTÉKEINK MEGVÉDÉSE Irta: PEKÁR GYULA Születésnapot ünneplünk máma, a Kisfaludy Társaság minapi lélekemelő centenáriuma után az ifjabb nővér, a Petőf Társaság ünnepli ma a hatvanadik születésnapját s bennünket, kik e két jubileum költői párhuzamában gyönyörködünk, önkénytelenül is kegyeletes ámulat fog el arra a gondolatra, hogy voltaképp mindkét irodalmi társaság a cicerói értelemben vett nemes barátságból fakad, e fennkölt érzeménynek köszöni létét. Kisfaludy Károly halottas ágya mellett hét rajongó híve borul egymás nyakába s tesz szent fogadalmat, hogy mesterük emlékét költői társulással örökítendik meg, — negyven évvel később a Petőfi Társaság szintén az amicitia jegyében, de nem több, csupán két zseni kétegy lánglelkéből születik életre. Kétegy láng... mondom, mert az a sírontúli misztikus vonzalom, mely Jókait Petőfihez fűzi, már több a barátságnál, több tán a testvérségnél is: ők ketten a két testre hasadt, de lélekben ikernek maradt fensőbb szellemi egységnek oly összetartozó két felét alkotják, amilyet az antik világ csak Castorban és Polluxban, vagy a kettős Janus-arcban tudott megálmodni. Igen, a rajongó negyvennyolcas ifjúság külön-külön két Janus-arca ők ketten, kik a lángelmék elhivatottságának pontosságával együtt születnek bele korukba. Petőfi jön a lobogó vérű Kiskunságból, Jókai jön a mesemondó, csevegő Dunántúlról... Petőfire ’49 előtt, Jókaira ’49 után van szüksége a nemzetnek. Petőfi a „harcok csalogányainak“, a trombitáknak szava mellett vérrózsákat tép le férfi kebléről, Jókai majd a szívéből nőtt ezeregyéjszakás mesefa ezerszínű virágait fogja nemzetére ontani, hogy elborítsa a vérnyomokat, hogy hittel, reménynyel feledtessen s a sebzett, holt beteg, nemzetet az életbe vissza- Elnöki megnyitó a Petőfi Társaság márciusi nagygyűlésén. • 129