Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 2. (1935-1936)
1936 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
melyet méltóan és maradandóan kellett megrendezni. „És Pekár, írja róla egy cikk, fáradtságot nem ismerő, lankadatlan buzgalommal minden erejét és idejét ennek a kultusznak szentelte, melyben a nemzetbecsületnek egyik legfényesebb dokumentumát látta. Már jóval az ünnep előtt lelkesítette a közönséget szárnyaló megnyitóiban kötelességére, majd annakidején úgyszólván minden nagyobb hazai Petőfi-ünneplésben részt vett, külföldi, párisi szereplése pedig felejthetetlen. Itt történt 1923 január 26-án, hogy Jean de Bonnefon francia kültagunk buzgólkodására Paris, világhírű egyetemének, a Sorbonne-nak 5000 embert befogadó óriási termében Petőfi-emlékünnepet rendezett. És Páris kitett magáért. Nemcsak a Sorbonne terme telt meg zsúfolásig. Az utca is ünnepelt, ünnepelte a megjelent Petőfi Társasági elnököt, Pekár Gyulát, aki az utcán kocsiján igyekezett, hogy mint az ünnep szónoka, azon jelen legyen. Az ünnepi beszéd, melyet francia nyelven tartott, megragadta a megjelent előkelőségeket, a nagyközönséget s másnap kétszázhatvankét francia lap írt a Petőfi-ünnep diadaláról. Pekár beszédét pedig teljes egészében közölte a Sorbonne hivatalos folyóirata, a Revue des cours et conférences. Petőfi ünnepeltetése törte át a világháború rettentő gyűlöletfrontját először, s megnyíltak az ő nevére nemcsak az antantvárosok kapui, de lakóinak szívei is. Pekár elnöki irányításának nagy érdeme van benne, hogy a Társaságnak ez az ünnepe, hogy úgy mondjuk: ez a világmegmozdulás oly szépen sikerült. A Társaság az ő vezetése alatt a Petőfi-kultuszát tovább is rendületlenül szolgálja s azokat az irodalmi hagyományokat, melyeket Petőfi megjelenése keltett egykor szellemvilágunkban, s melyeket az első elnök, Jókai a nemzet nagy helyeslése mellett a Társaság életében szentesített. Szavait alapszabályszerű nyelven így rögzítették meg: Cél: a Petőfi-kultusz ápolása, a magyar szépirodalom, esztétika és kritika fejlesztése és terjesztése, nagy költőink emlékének és hagyományainak őrzése. Ha ma tárgyilagosan mérlegeljük a hatvan esztendő eredményeit, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy elsőrendű fontos nemzeti érdek volt a Petőfi-Társaság életrekeltése. A Petőfi-név, ez a talizmán, nagyságával és tisztaságával ma beragyogja nemcsak a magyarság lakta földet, hanem azontúl is, a világviszonylatban a legismertebb magyar név. Ennek a névnek istenadta varázsát ébren tartani és növelni volt az első kötelessége a Társaságnak, s az eddigi három elnök: Jókai, aki 28 évig, Herczeg Ferenc, aki tizenhat évig és Pekár Gyula, aki szintén tizenhat éve áll az élén, ezt a tisztséget magukra nézve mindenkor a legnagyobbnak vették. És ebben a törekvésekben a Társaság egyeteme hűségesen támogatta a vezéreket, annál is inkább, mert a benső élet a tagok közt mindig a legmelegebbnek volt mondható. Ez a jó szellem ma is él s egyik legnagyobb erőnk. Ha nem is beszélünk a ma folyó munkásságról, egykori tagjaink kimagasló érdemes neveit megemlíthetjük. Ezek közé tartoznak: Bartók Lajos, Endrődi Sándor, Ferenczi Zoltán alelnökök, Szana Tamás főtitkár, Kéry Gyula titkár, a Petőfi-ház első múzeumőre, Abafi Lajos, Fischer Sándor, Meltzl Hugó tagok, a Petőfiirodalom terén a legjobban hangzó nevek, tudósok, lelkes kutatók. Azokról is meg kell emlékeznünk, akik.