Pszichológia 24. (2004)
2004 / 3. szám - TANULMÁNYOK - RÓZSA SÁNDOR - KŐ NATASA - V. KOMLÓSI ANNAMÁRIA - SOMOGYI ESZTER - DEZSŐ LINDA: A személyiség pszichobiológiai modellje: a temperamentum és karakter kérdőívvel szerzett hazai tapasztalatok
Milyen alapvető neurobiológiai adatok igazolják ennek a két összetevőnek az elkülönülését? Cloninger szerint a temperamentum és a karakter két elkülönült agyi struktúra működésének az eredménye. A temperamentumot főleg a limbikus rendszernek és a striatumnak - az észlelés alapú automatizmusok és készségek kialakításában fontos - a procedurális tanulásban és memóriában játszott szerepe határozza meg. A karakterért ezzel szemben a hippocampális formáció és a halántéklebeny működésén alapuló propozicionális memória és tanulás felelős, melyek révén kialakulnak önmagunkról és a tapasztalati mezőről alkotott reprezentációink és fogalmaink. A két rendszer elkülönülését igazolják a különböző agysérülésekben szenvedő betegekkel végzett vizsgálatok is. Például azok az amnéziás betegek, akiknek a mediális halántéklebenye sérült, rosszul teljesítenek a propozicionális tanulási feladatokban, de a procedurális tanulás, azaz készségek és szokások elsajátítása nem okoz számukra problémát. Ezzel szemben a Parkinson betegségben szenvedők, akiknek a neostriatuma károsodott, a procedurális tanulás terén mutatnak deficitet és a propozicionális tanulási feladatokat oldják meg jól (Robbins, 1996; Knowlton és mtsai, 1996). A pszichometriai és a személyiség neurobiológiai hátterére vonatkozó kutatási eredményeket integrálva Cloninger egy hét dimenziós személyiségmodellt vázolt fel (1. ábra). Az 1. ábrán látható, hogy a karakter olyan absztrakt szimbolikus folyamatokkal jellemezhető, mint az önirányítottság, az empátián alapuló társas együttműködés és a transzcen Tudattalan automatikus (asszociatív feltételek) (belátás) Szokás-rendszerek Megismerő apparátus Passzív Incentív Társas Részleges elkerülés aktiváció kötődés megerősítés 1. ábra. A személyiség általános pszichobiológiai modellje