Statistikai Közlemények 6. (1864)
1864 / 1. szám - Keleti Károly: Az 1864-diki osztrák költségvetés különös tekintettel Magyarországra
4 KELETI KÁROLY: országok mennyivel s mily arányban járulnak a birodalom jövedelmi forrásai szaporításához. Fölösleges mondanunk , hogy nem magyarországi költségvetéssel van dolgunk, hanem csak az osztrák budgetben foglalt, Magyarországra s a kapcsolt részekre vonatkozó tételeket állítjuk egybe. Azt azonban szükséges megemlíteni, hogy a birodalomra általában vonatkozó egyes tételeken és öszleteiken kívül, ami a lajtántúli országokra nézve az államminisztériumban, az igazságügyi, rendőri, valamint kereskedelmi és nemzetgazdasági minisztériumokban foglaltatik, az Magyarországra és kapcsolt részeire nézve nagyobbára elszórtan az udvari kancelláriák költségvetéseiben fordul elő, kivéve Dalmátországot, mely költségei legnagyobb részével, a fent elősorolt minisztériumok költségei közt szerepel. A bécsi legfelsőbb udvartartás, a legfelsőbb központi kormány és polgári közigazgatás, őfelsége kabinetirodája, az államtanács, minisztertanács és külügyi minisztérium a diplomatiai és ügynökségi költségekkel együtt külön országok szerint részletezve nincsenek, s itt legfeljebb a kezdetben érintett tényezőkön alapuló arányok szerint lehetne a külön országokra esendő terheket kiszámítani. Ugyanez áll a pénzügyminisztérium központi igazgatására és az államadósságokra nézve, melyek az udvari kancelláriáknál elő nem fordulnak , szintúgy a hadsereg és tengerészet főparancsnoksági és központi költségeire nézve, holott a tartományokbeli pénzügyminisztériumi költségeket részletezve találjuk a kezünkben lévő hivatalos adatokban , valamint a hadseregbeli költségeket az egyes országok hadilletéke szerint is talán sikerülni fog kiszámíthatni. Az 1863/4-diki osztrák állami költségvetés alakilag némikép különbözik az eddigi költségvetésektől, melyek közül az 1863-diki a „statistikai közlemények“ IV-ik kötetében is közölve volt. Fontos nevezetesen az idő megváltoztatása, melyre a legutóbbi budget kiterjed. A mig t. i. az eddigi költségvetések a november 1-jén kezdődő s október végén befejezett közigazgatási évhez alkalmazkodtak , az 1863/4-diki költségvetés 1864 december végéig terjed s így tizennégy hónapra szól, hogy ezentúl a közigazgatási év kezdete és vége a kö-