Szépművészet 2. (1941)
1941 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Nagy Lajos ikonográfiája
ként elválasztani azt, ami a mi forradalmunkhoz tartozik és ezért vele együtt fog előre menetelni, attól ami a haldokló demokráciához tartozik, s vele együtt fog meghalni; végül, hogy abban a pillanatban, amikor szembenézünk az ellenféllel, megtisztítsuk magunkat mindattól, ami velük összetéveszthet, hogy megerősítsük magunkat kérlelhetetlen ellenzékiségünkben az ő világukkal szemben. Ezekben a sorsdöntő és retorikamentes órákban valamennyi nemzeti, de csak igazi nemzeti erőnek érvényesülnie kell. Ennek a háborúnak a jelentősége nem foglalható bele, amint azt egyszer az 1915-ös háborúra mondottam, egy harci induló strófáiba: nem áldott Triestünk felszabadításáról van szó: az egész világ az, amit meg kell szabadítanunk egy öreg tévedéstől és kell, hogy mi mindnyájan is megszabadítsuk magunkat egy öntudatos cselekedettel a megvénült tévedések minden maradványától, s ezért bizonyos értelemben ma minden egyes ember lelkiismerete harctér. Az új olasz művészet létezik, s most meg is védtük. Most rajta a sor, hogy elfoglalja azt az előretolt állást abban a nagy küzdelemben, amit az új világ indított a régi ellen. A mai olasz művészek küzdelmét nem lesz könnyű kizárni a holnap művészeinek hagyományából. BOTTA I GIUSEPPE Az olasz nemzetnevelési miniszter, aki egyebek között a Carta del Lavoro és a Carta della Scuola, tehát a fasizmus két legfontosabb alaptörvényének az alkotója, ezt a tanulmányát az év elején, közvetlenül katonai szolgálatra való bevonulása előtt írta. Először saját irodalmi és művészeti lapjának, a „Primato“-nak, majd a „Le Arti "-nak a hasábjain jelent meg. Ez a fasizmus forradalmi harcában megacélosodott tollal, kemény, vitatkozást nem tűrő hangnemben megírt tanulmány fényesen belevilágít abba a monumentális küzdelembe, amit a fasizmus az európai szellem újjászületéséért a művészet által is folytat. Giuseppe Bottai-t 1941. június 20-án Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter jelenlétében, ünnepi ülésen avatta díszdoktorává a Kolozsvári Egyetem. NAGY LAJOS IKONOGRÁFIÁJA Szüküllei János krónikájának 55. fejezetében szűkszavúan, de találó módon írja le Nagy Lajos alakját. „Elég szálas termetű, nyílt tekintetű, göndörhajú és szakállú, duzzadt ajkú, vidám arcú és valami kissé félválú ember volt.“ Leírása, bármennyire is tömör, kiegészítve a kor képzőművészeti emlékeivel, módot nyújt arra, hogy Nagy Lajos testi valóságát is megismerhessük. A XIV. század második felének képzőművészeti emlékei között szép számmal akad olyan is, melyen Nagy Lajos, a magyar király, korának egyik legismertebb uralkodója, megjelenik. Pénzek, pecsétek, ötvösművek, miniált kódexek és freskók jöhetnek számításba. Ikonográfiai szempontból körülbelül ugyanebben a sorrendben értékelhetjük az egyes emlékeket, legkisebb hitelt a pénzeknek, valamivel többet a pecséteknek adva, míg a testi valósághoz legközelebb a csoport második része, a miniatúrák és a freskók állanak, így Nagy Lajos ezüst garasain megtaláljuk a király trónon ülő alakját, de részben a pénz kis mérete, a technika kezdetleges volta, de leginkább a szándék, mely „a királyt“ és nem Nagy Lajost akarta ábrázolni, megnehezíti a pénzeknek ikonográfiai szempontból való felhasználását. Az ezüst garason, trónon ülő király alakja nem sokban tér el Róbert Károly ezüst garasain szereplő királytól, sőt mintha Szent Lászlót ábrázoló aranyforintokon a szent király alakja több egyénítő erővel jelenne meg. Ami a korszak Szent László kultuszából is magyarázható. Szép számmal állanak azonban rendelkezésünkre Nagy Lajost ábrázoló pecsétek. Szempontunkból a helyzet itt sem sokkal rózsásabb, bár a pecsétnyomón a pénz átmérőjének többszöröse állt rendelkezésre a vésőnek, de itt is inkább a körvonalakra, ha a személy felé közeledett, inkább pár karikírozó, mint jellegzetes vonás megörökítésére fekteti a hangsúlyt. A pecsétvéső — vagy ahogy akkor mondták: sikasztó — természetesen nagyobb gondot fordított a királyi állás jelvényeinek és járulékainak feltüntetésére, mint magának a főszereplőnek élethű ábrázolására. Legtöbbször a felirat úgyis utalt az ábrázolt személyre, nem egyszer, ha a pecsét köriratából nem lehetett következtetni — mint az esztergomi káptalan és az újbányai városi pecsét esetében —, még külön, az alak fölé helyezett felirat is identifikálja a személyt. A pecsétek közül elsősorban a királyi nagy pecsétek jönnek számításba, melyeknek előlapját Nagy Lajos trónonülő alakja díszíti. Első nagy pecsétje, melyet minden bizonnyal kevéssel a koronázás után vésetett, teljesen ép állapotban alig maradt reánk, okát abban kell keresni, hogy a pecsétnyomót 1363-ban a boszniai hadjárat során a kancellár sátrából ellopták és Besztercén értékes fémanyagát eladták. A király új pecsétnyomót készíttetett — s mint Küküllei elmondja —, elrendelte az első pecsétjével kiadott okleveleket átírás és a második nagy pecséttel való megerősítés céljából mutassák be a kancelláriának. Maga a pecsét, mint a ránkmaradt töredékekből megállapítható, előlapján a