Szépművészet 3. (1942)
1942 / 8. szám - Gerevich László: A felvidéki szobrászat stílusfejlődése
lasztika köpenyének modoros ráncai azt jelentik, hogy faragójuk Jakab mester stílusát már nem közvetlen frisseséggel vette át, s hatása inkább az eredmények átvételében érvényesült. Ez már a Kassai Jakabot követő generáció ideje. A garamszentbenedeki templomot 1483-ban szentelték fel, s a főoltár valószínűleg erre az alkalomra készült. Alkotójuk idősebb mester lehetett, mert a szobrok, gondos faragásuk ellenére, fáradt maradiságot árulnak el, s inkább a 60—70-es évek stílusára vallanak. A garamszentbenedeki főoltár hatását mutatja a bakabányai Mária-oltár. Előbbinél néhány évvel korábbi lehet a körmöcbányai vártemplom holdsarlós Máriája. A ruharedők kimintázása még a század derekán kialakult sémákat követi. Mária a kis Jézust két kézzel tartja, akárcsak a garamszentbenedeki Madonna. Legérdekesebb azonban a haj és arc dekoratív kiképzése. A bányavárosok iskolájának a XVI. század elején egyik jellemző tulajdonsága lesz a dekoratív elemek kihangsúlyozása.* A kassai faszobrászat sötét korszakának nevezhetjük a kálvária mesterének működésétől egészen a főoltár felállításáig terjedő időt. Emlékeink ebből a korból majdnem teljesen hiányoznak. A kassai főoltár 11 szoborművei és díszítése, mintha egyszerre, előzmények nélkül jöttek volna létre. Írásbeli bizonyítékaink vannak arról, hogy a dómban 27 szárnyasoltár állott, amiből ma már csak öt maradt fenn. Az emlékek ilyen nagymérvű pusztulása megsemmisítette a stílustörténet összefüggő képét. Ehhez járul még az okiratok elpusztulása vagy feldolgozatlansága. A kutatásnak tehát sokkal nehezebb kérdésekkel kell szembenéznie, mint nyugaton vagy Olaszországban. A következtetések kisebb mértékű megegyezéseknek, bonyolultabb összefüggéseire épülnek. Éppen ezért a morfológiai stílusfejlődésen túl az elvi eredmények és az azonos látásmód vizsgálata elengedhetetlenül szükséges. A vizsgálatnak ez a módja még az elpusztult közbeeső láncszemeket kihagyva is képes a fejlődés nagy vonásait megrajzolni. A kassai szobrászat történetének helyzete igen bonyolult. A legfontosabb kérdés a főoltár és a három nagy szekrényszobor mesterének összefüggése és ideje. A főoltár felállításáról (1474—77) írásbeli adataink vannak. A predella domborműve és díszítései bár úttörőnek bizonyulnak, mégis beleilleszthetők a kor művészetébe. Az oltárszekrény három középső szoboralakját — Madonna, bibliai és magyarországi Szent Erzsébet — összehasonlítva a predella domborművének stílusával, arra a biztos következtetésre jutunk, hogy a predella domborművének mestere nem lehet azonos az oltárszekrény három alakjának mesterével. De nemcsak a mesterkéz különbözőségét figyelhetjük meg, hanem a stílusfejlődés két fokozatát is. A predella domborművén Mária és János között a szenvedő Krisztus félalakja tűnik elő; az ábrázolás kétoldalán gazdag tölgyfalombos díszítések között két angyal lebeg, a predella feletti sávon az öt okos és öt balga szűz szellemesen virágkehelybe komponált félalakja emelkedik ki. A domborművek jellemzően mutatják a 70-es évek stílusát. Mária és János alakja felbontatlan, tömbszerű. Az alakokat határozott kontúrok fogják össze. A ruha redői élbetörőek, laposak és ellentett mozgásúak. Az arcokon és különösen Krisztus félalakján a kassai iskola egészséges realizmusa bontakozik ki. A három szekrényszobor a későgótikus formai felfogásnak nagyszerű és jellemző emlékei. Más a redőkezelés; az ellentétes és élbetörő redők helyett mélyen árkolt párhuzamos redők dús omlását figyelhetjük meg, melyeknek mély szakadékai felbontják a szobor egységes tömbjét. Az arcok eszményítetten szépek, mint ahogyan idealizált a szinte test nélküli alakok ruházatának gazdag pompája. A szobrok arányai elvesztették minden összefüggésüket a valósággal. Nem személyek többé, hanem szépségessé vált ideák; a gótikus forma és gondolat utolsó győzelmei. A Madonna laza téglarakást utánozó fatalapzata a predellának reálisabb ízlését követi, s egyúttal arra a megállapításra vezet, hogy a szekrényeket eredetileg más szobrok díszítették. A mostaniak felváltották az eredeti szobrokat. E mellett szól a szobrok stílusa és felfogása. A késő gótika visszahatása ez az előbbi évtizedek naturalista törekvéseire. Kifejezésének főeszköze a gazdagon zsúfolt drapériák redőinek kötetlen formája, melyben a díszítő törekvés egybeesik a formaalakítással. A dekoratív jellegű gótikus művészetnek ebben az utolsó fázisában a dekoráció szabadulni igyekszik a geometriától és most a drapériában éli ki magát, a szépségre törekvő forma pedig nem az alakban keresi főcélját, hanem a formailag kötetlen drapériában, melyet a saját díszítő képzeletével alakít ki. Van valami Wart pour Wart jellege ennek a redőzetkultusznak. A következő kérdés a három szekrényszobor keletkezési ideje. Németországban a 70-es években jelentkezik a dúsan halmozott, párhuzamos, lendületes szegélyű redőzet, melynek kialakításában Multschernek van nagy szerepe. E fajta redőkezelésnek egyik első képviselője az ulmi művészet körébe tartozó heggbachi Madonna, melynek formaadása máskülönben Kassai Jakab hatására vezethető vissza. Ugyanez a redőzettípus érvényesül a 80-as évek legkiemelkedőbb szobrászi emlékein, mint Michael Pacher St. Wolfgangi oltárán, a kefermarkti oltáron, amelynek mestere nagy hatással volt Veit Stossra. Veit Stoss krakói Mária halála oltára sem szakít ezzel a redő vetéssel, a mellett, hogy János evangélista kifordított, pajzs 194