Szociológiai Szemle 10. (2000)

4. szám - Műhely - Gyukits György: A társadalmi tőke szerepe az orvosok érdekérvényesítésében

Szociológiai Szemle 2000/4. A társadalmi tőke, mint az érdekérvényesítés eszköze Gondolatmenetünk elméleti keretéül James Coleman (1994) társadalmi tőkével kap­csolatos megfontolásai szolgálnak. Coleman elmélete sok szállal kötődik a gazda­ságszociológiához - erre utalnak fogalmi hálójának egyes kifejezései, mint például a fent említett társadalmi tőke. Úgy vélem azonban, ez az elmélet termékenyen alkal­mazható a jóléti rendszer egyes folyamatainak elemzésében is. Coleman szerint társadalmi tőke akkor jön létre, amikor az emberek közötti vi­szonyok úgy változnak meg, hogy elősegítsék a cselekvést. A társadalmi tőke sze­rinte személyek közötti viszonyokban ölt testet. Akik rendelkeznek vele, előnyre tehetnek szert másokkal szemben: az olyan csoport például, amelynek a tagjai meg­bízhatónak mutatkoznak, és nagymértékben megbíznak egymásban, sokkal többre képes, mint egy hasonló, de a megbízhatóságnak és a bizalomnak híján lévő csoport. A társadalmi tőkét e tőke birtokosai felhasználhatják érdekeik érvényesítésére. Coleman a társadalmi tőke számos formáját különbözteti meg, ezek közül a to­vábbiakban a kötelezettségek elvárások, valamint a szándékosan létrehozott szerve­zetek lesznek lényegesek, ezért az alábbiakban csak e két fajtát tárgyalom. Kötelezettségek és elvárások: Ha A megtesz valamit B-nek, és bízik abban, hogy B ezt a jövőben viszonozza, akkor ez А-ban elvárást ébreszt, В-ben pedig azt a kö­telezettséget, hogy ne veszítse el ezt a bizalmat. A viszonzás egyik lehetséges for­mája, hogy ν rendelkezésére bocsátja A-nak személyes kapcsolati hálóját. A másik személy kapcsolati hálójához, mint erőforráshoz való hozzáférés jelentősen megnö­velheti az érdekérvényesítés hatékonyságát. Granovetter (1994) a személyes kap­csolatháló ezen elemét a kapcsolat szorossága alapján, gyenge kötéseknek nevezi, amelyek hídszerű kapcsolatot létesít az kapcsolati háló erős kötésű elemei között. Szándékosan létrehozott szervezetek: ennél a típusnál említi meg Coleman az úgynevezett önkéntes társulást, amely valamilyen közjószágot teremt. Esetünkben a szakszervezet, illetve az orvosi kamara tekinthető ilyen szervezetnek. Azt hiszem, a szakszervezet funkciója mindenki számára világos, nem így a kamaráé, ezért ehhez a fogalomhoz szükséges némi magyarázatot fűzni. Az orvosi kamara szerepét akkor érthetjük meg igazán, ha a professzionális auto­nómia oldaláról közelítjük meg. Freidson (1970) szerint professzióról akkor beszél­hetünk, ha egy foglalkozás tagjai kizárólagos jogokat kapnak az államtól valamely tevékenység folytatására - ez egyfajta monopóliumot is jelent. A professzionális autonómia alatt pedig azt érti, hogy e tevékenységet legitim módon csak a professzió tagjaiból alakult testület ítélheti meg. Ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a betegek minősítsék kezelőorvosukat, de ítéletük - például egy műhiba per során - a bíróság számára nem fogadható el. Legitimmé csak akkor válhat, ha a professzió tagjaiból álló testület ezt megalapozottnak tartja. A laikusok véleményalkotása min­dezek ellenére - a piaci típusú egészségügyi rendszerekben - nagy jelentőségűvé válhat, hiszen a betegek az orvosnak rossz hírét kelthetik, ami hatással lehet a beteg­­forgalomra. Különösen akkor válik ez fontossá, amikor a betegforgalom bővülését jórészt pácienseik ajánlásától remélhetik, és csak kis mértékben máshonnan, például a reklámoktól (Gyukits-Koltay 1993). Az orvosok kontrollja egy független testület, az orvosi kamara révén biztosított. A kamara többnyire etikai és szakmai ügyekben jár el. Szankcióinak hatásosságát

Next