Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 24-25. (1923-1924)
Lukács György: Jókai emlékezete
egyetemes emberi magaslatra emelkedik, minélfogva nemcsak a magyar irodalomban foglal el vezetőhelyet, hanem mint abszolút értéket a világirodalomban is tisztelet övezi. Jókainak világirodalmi elterjedtsége nemcsak azért fontos reánk, mert magyar író elhelyezkedéséről van szó, hanem különösen azért, mert írásai, amelyekből a magyar faj lelke beszél az olvasóhoz, a magyarság dícséretét és nagyrahivatottságát hirdetik. Igaz, hogy fordításban nem érvényesülhet Jókai nyelvének hasonlíthatatlan bája és páratlan zamatja, mégis, még idegenbe átültetve is oly nagy az ő képzeletének ragyogása és oly lebilincselő előadásának modora, hogy annak hatása alól az idegen sem menekedhetik, úgy, hogy Jókai még fordításban is mindenfelé dicsőséget szerez nemzetének. Jótékonyan összekötőkapocs az ő regényeinek kincsesháza a magyarság és a külföld között és kitörölhetetlenül férkőzik be a magyarság iránt való rokonszenv annak az idegennek lelkébe, aki Jókait olvasta. Ha ekképen az igazsághoz híven megállapítjuk is Jókai nemzetközi jelentőségét, Jókai értékének megítélésénél mégis csak az a hatás esik elsősorban és döntőleg a mérlegbe, amelyet írásai itthon, a hazában váltottak ki és váltanak ki szüntelenül. Ha nemzetére gyakorolt hatását vizsgáljuk, áldásba kell foglalnunk nevét, mert hiszen Jókai az, aki olvasóinak, ezek között elsősorban a magyar ifjúság egymásután következő sorozatos nemzedékeinek lelkébe a hazafias gondolkozás melegét, a nemes és tiszta érzéseknek fenköltségét hinti el. Jókai mint olvasmány nemcsak páratlanul gyönyörködtető, hanem egyszersmind nemesítő hatást is gyakorol minden olvasójának, különösen az ifjúságnak lelkére és mintegy jótékony ellensúly azokkal az irodalmi művekkel szemben, amelyek az alacsony ösztönök felgerjesztésére vannak alapítva s azok ébrentartására törekszenek. Erkölcsi tisztaság, becsületre kényesség, ízlés és szemérmetesség árad felénk Jókai regényeiből, ugyanaz a nemes szemérmetesség, amely költőink között Arany Jánost, államférfiaink között Tisza Isvánt oly jellemzően ékesíti. Ami a hazaszeretetet és a magyarság bálványozását illeti, Jókai regényeit bátran mondhatjuk ez érzések kincsesházának. Regényeinek hátterét részben Széchenyi István fellépésének korából, részben 1848/49-iki dicsőséges szabadságharcunk idejéből, részben az erre következett elnyomás szomorú korszakából választja. Majd a fejlődő kortól elmaradt, de kultúrálatlanságában, könnyelműségében, sőt kötelességmulasztásában is rokonszenves régi Magyarország képét festi meg művészi ecsettel, majd az ébredés korszakának nagyszerű lendületeit örökíti meg lebilincselő módon. Ragyogó fantáziájával olyan vonzó és meggyőző leírását adja nemzete képességeinek és nagyrahivatottságának, amely a magyar öntudatnak jóleső elégtételül szolgál, a magyar önérzetet pedig lánggal hevíti és nemes tettekre serkenti. Nem kevésbbé emelő hatásúak Jókainak azok a regényei, amelyeknek hátteréül a dicsőséges 1848/49-iki szabadságharcunkat követő elnyomás kora szolgál. Anélkül, hogy olvasója az író tendenciáját észrevenné, ezeknek a regényeknek szinte minden sora a legegyszerűbb és legtermészetesebb módon vezeti rá az olvasót annak a belátására, hogy mennyire a józan emberi ész és a természetszerűség ellen való a kultúrailag és politikailag fejlett magyarságot más népek rabigájába hajtani és szinte észrevétlenül érteti meg az olvasóval, hogy ilyen természetellenesség, a józan értelem ilyetén megcsúfolása csak ideig-óráig tartó lehet, csak szomorú epizód a nemzet életében, amely eltűnik és újból helyet ad a szabadságnak és önállóságnak. Az önkényuralom korszakában Jókai regényei — megannyi a magyarság egy-egy apoteozisa — jótékonyan csillapították a nemzet epekedő szomjúságát sorsának jobbrafordulása után, gyógyító íz gyanánt hatottak a hazafiaknak fájdalmaktól hasogatott lelkére, megakadályozták az elcsüggedést, ébrentartották az önbizalmat, reményt és tetterőt öntöttek az elernyedt izmokba. Ezernyolcszáznegyvennyolcban Jókai, az alig 23 éves ifjú, a kor lánglelkű fiatalságának élén, aktív tényező volt elalélt nemzetének márciusi újjáébresztésében. Hiszen ő egyik megfogalmazója és varázsszavú hirdetője a „Mit kíván a magyar nemzet“ tizenöt pontjának s ő az és vele együtt Petőfi, Irányi és Vasvári, akik a sajtószabadságot tettleg kivívták és a szabad sajtó első közleményével hazájukat megajándékozták. Ezt az aktivitást, amellyel nagy események megindítója lett, másnemű aktivitással váltotta fel az önkényuralom sötét korszakában. Lelket öntött írásaival a magyarságba, reménnyel és bizakodással töltötte el az elnyomottakat és így másodízben is tényezője lett feltámadásunknak. S íme, a centenárium újból életre hívja és előszólítja örök álmából a költőt, akire nemzetének megalázottságában, igazságtalan és erőszakos megcsúfoltatásában, szomorú csonkaságában újból szüksége van. És újból elő fognak kerülni a könyvespolcokról, az elzárt szekrényekből a Jókai írásai és újból ki fogják nyomatni ezeket az életet hirdető írásokat millió példányban és a nagy költő varázsszózata harmadízben is át fogja hatni nemzetének lelkét, harmadízben is reményt, bizalmat, tetterőt fog önteni fásult tagjainkba. Ha valakinek van felsőbb küldetése nemzetéhez , Jókainak van ! Akinek írásai ilyen küldetést töltenek be, annak alkotásaival szemben a kritikának megállapításai nem döntőek. Értékes lehet a Jókai művei fölött való kritika, de Jókai nagyságát eldönti egymagában az a tény, hogy írásai elemi erővel hatottak és hogy ez a hatás nemzedékről nemzedékre állandóan átszálló. Jókainak ezt az ellenállhatatlan hatását Mikszáth Kálmán következőleg fejezte ki: „Úgy viszi Jókait saját fantáziája, ahogy aztán az ő írása minket olvasókat ragad ellenállhatatlanul ungon-berkenke 2