Magyar Demokrata, 2002. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)
2002-12-19 / 51-52. szám
42 MŰHELY Egy terrorfilozófusról A mennyiségi létezés tömegembere nem érti, mi az a hit Demokrata 47. számában, november 21-én cikk jelent meg Miért van kudarcra ítélve a terrorizmus elleni harc? dr. Rashwan Mohamed tollából. A meghökkentő írásra, amely sommásan azt állítja, hogy minden muzulmán terorrista, és az iszlámot ezért meg kell semmisíteni, két héttel később, a 49. számban, december 5-én Adorján Imre válaszolt A terror filozófiája című írásában. Dr. Rashwan cikke azonban egyre szélesebb visszhangot vált ki, ezért szükséges néhány további megjegyzést fűznünk a vitához abban a reményben is, hogy ezzel a jelenség - amely sajnos bizonyos szempontból a világpolitika szintjére emelkedett - megértését szolgáljuk. ENCSIK ANDRÁS vitaindítónak közölt cikk lényege korántsem az, hogy dr. Rashwan Mohamed nevét megtagadva elvégre az iszlám megalapítójának nevét viseli - a muzulmán hit elpusztítására biztatja az európai civilizációt, s en bloc minden hívő muzulmánt terroristának nevez, mivel úgymond a hitbe bele van plántálva a terrorizmus, a gonosz, hanem az, ahogy ennek kapcsán érvel: „A muzulmán terrorista célja felfoghatatlan, vagyis olyan célt tűz maga elé, amely minden realitást nélkülöz. (...) Iszlám oldalról példa a Hamasz palesztin terrorista szervezet, melynek kitűzött politikai célja: megsemmisíteni Izraelt, és helyette megalakítani az egy etnikumú palesztin államot, holott a zsidó állam a mai katonai erőviszonyok között háború esetén negyvennyolc óra alatt képes megsemmisíteni nemcsak a palsztinokat, hanem az egész arab világot, vagyis ha Izrael ugyanolyan logikával gondolkodna, akkor réges-régen nem létezne az arab világ.” Ezért a részletért közöltük le dr. Rashwan Mohamed cikkét, mert a második, bővített mondatban pompásan megtalálható a XXI. századi „main stream” liberális gondolkodás minden aljassága. Ez a mondat kivétel nélkül minden részletében hazug, hazugok a következtetései és hazug az egész gondolatrendszer, amelyre támaszkodik. Maga az állításrendszer ugyanakkor ismerős, nem állíthatjuk, hogy nem találkoztunk volna vele, mert bár nem ilyen brutális nyíltsággal, de lényegében véve ezt a szellemiséget sulykolja a világmédia a szeptember 11-i merénylet óta, amikor a terrorizmus elleni világháború megindítását át- meg átszőtte a muzulmán világgal való tudat alatti képzettársítás az első számú főbűnös, Oszama bin Laden és a második számú Omar malla személyét mitizálva. Az idézett mondatra reagált ugyan Adorján Imre, aki helyesen fölismerte a mondatban rejlő állítás elfogadhatatlanságát, de elsiklott olyan részletek fölött, amelyek leleplezik a cikkíró valódi szándékait. Ahhoz azonban, hogy ez világossá váljék, engedjen meg az olvasó egy tartalmi manipulációt. Az iszlám helyére a kereszténységet, a palesztinok helyére a magyarokat, a zsidó állam helyére a Szovjetuniót teszem, s a szituációt 1956-ra értelmezem. Ekkor az idézett szövegrész így hangzik: „Keresztény oldalról példa a (...)? magyar terrorista szervezet, melynek kitűzött politikai célja: megsemmisíteni a Szovjetuniót, és helyette megalakítani az egyetnikumú magyar államot, holott a szovjet állam a mai katonai erőviszonyok között háború esetén negyvennyolc óra alatt képes megsemmisíteni nemcsak a magyarokat, hanem az egész szabad világot, vagyis ha a Szovjetunió ugyanolyan logikával gondolkodna, akkor réges-régen nem létezne a szabad világ.” A kifordított szöveg nyilván nem fedi pontosan az 1956-os történelmi helyzetet, de mégis ordítóan árulkodik az eredeti szöveg megfogalmazójának elfogultságáról. Azt a tényt igyekszik ugyanis elfedni, hogy a zsidók Palesztinába a Herzl Tivadar által életre hívott cionista mozgalom hatására kezdtek el bevándorolni, s a nemzetközi politikát meghatározó nagyhatalmak, illetve a bevándorlók agresszivitása révén ragadták magukhoz a kezdeményezést, csavarták ki a megszállt Palesztina őslakosai, a palesztinok kezéből a kezdeményezés jogát, indítottak ellenük irtóhadjáratot, zárták őket utóbb koncentrációs táborokba, és folytatják ezt a népirtás azzal a világosan látható céllal, hogy - amint Rashwan úr fogalmaz - „egyetnikumú” zsidó államot hozzanak létre a palesztinok minden tiltakozása ellenére, ami elfogadhatalan, kegyetlen, barbár cselekedet, s amit csak azért tűr a világ, mert a föld legnagyobb hatalma, amelyik egyébként szereti magát a demokrácia, a jogszerűség és az igazságosság bajnokaként felmutatni, e tekintetben beteges szolgalelkűséggel támogatja az agresszorokat, látja el fegyverrel, pénzzel és minden mással. Amerika most háborút készül indítani Irak ellen, mert azt állítja, hogy nukleáris fegyverek előállítására készül. Remélhetjük-e, hogy az Irak felé száguldó szuperbombázók Izraelre is szórnak néhány nagy hatóerejű bombát? Természetesen a demokrácia, a jogszerűség és az igazságosság nevében. Elvégre Izraelnek bevallottan van saját atomfegyvere, amely a jól dokumentált zsidó agresszivitást és gátlástalan rasszizmust tekintve több mint rizikótényező a térségben, ugyanis Adorján Imre jobban látja a helyzetet, mint a saját identitásától ki tudja miért menekülő Rashwan doktor: az arab világ sokkal hatalmasabb, az iszlám világról nem is beszélve. Természetesen lehetne hitvitát is folytatni Rashwan doktorral arról, hogy vajon valóban csak az iszlám „terrorista” ismeri-e a fanatikus önfeláldozást. Hogy akkor vajon épp az előző heti cikkemben emlegetett Dugovics Titusz keresztény önfeláldozása, Zrínyi Miklós, Szondy György és még seregnyi más „terrorista”, például a pesti szabadságharcosok 1956-os önfeláldozása az mi volt? Az Isten szent nevében az igazságért küzdők önfeláldozása csak annak irracionális, akinek halott a lelke, és a szíve helyén egy menedzserkalkulátor van. Lehetne beszélgetni arról, hogy a három világvallás állítólagos ősforrása a zsidó hitvilág maga a tömény kegyetlenség és terror, hogy vajon ez az eszmeiség miként torzította el a középkorban a kereszténységet, s miképpen lett az ugyancsak a világ egyik leggyilkosabb vallása, mely egész civilizációkat irtott ki nyomtalanul. Tény, hogy az iszlámban is felismerhető a vallási türelmetlenség és a fanatizmus, mint ahogy ez kevésbé látványosan felismerhető mindmáig a zsidó fanatizmusban is, amely példának okáért rögvest támadásba megy át, ha valaki az ő hibáit ostorozza, s rögtön antiszemitának, fasisztának, nemzetiszocialistának nevezi a kritika megfogalmazóját. Hogy ez a fajta agresszív türelmetlenség, felsőbbrendűségi, sőt kizárólagossági tudat vajon miképpen függ össze azzal, hogy eme Demokrata 2002/51-52