Magyar Demokrata, 2003. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2003-08-14 / 33. szám
SZÍNHÁZ^.^ .g I KIÁLLÍTÁS g| GASZTRONÓMIA * w 1« ■» tJ«“ Az utóbbi másfél évtizedben a magyar vendéglátóipar arculata teljesen megváltozott. A különböző irányba mutató folyamatok egy része - mint a globalizálódás, ezen belül az amerikanizálódás - inkább negatívan érinti a nemzeti értékekben gondolkodókat, más trendek viszont pozitívan: a differenciáció, az igényesség általános növekedése s nem utolsósorban a borkultúra egyre szervesebb integrálása. Ez utóbbi folyamatnak része, hogy lassan már egy sor, a Kádár-korból átörökölt „klasszikus” és kulináris szempontból nem sokat fejlődött étteremnek is igényes borlapja van, de része az is, hogy egyre több, a bor és a gasztronómia kapcsolatára építő vendéglő nyitja meg kapuit. Ezek közé tartozik a tavaly nyílt Borlabor is a Veres Pálné utcában, mely rendkívül ízléses, hangulatos enteriőrrel, kivételesen udvarias kiszolgálással, izgalmas étlappal és kifizethető árakkal várja a látogatókat. A borok esetében van még tere az előrelépésnek, több és jobb bort kellene tartani a kimért kategóriában. Vagy lejjebb engedni a - kétségkívül jól összeválogatott palackos tételek árát. Külön erénye a helynek, hogy nem akarja megsarcolni a vendégeket, mint annyi más konkurense: a Borlaborban ingyenes a szóda, amit lenyűgöző következetességgel mindig időben cserélnek. Az ételválaszték nem túl széles, de ezt inkább erényként fogom fel. A hosszú étlap gyanús: az esetek többségében szisztematikus fagyasztásra utal, hisz másként lehetetlen nyereségesen működtetni egy 100-200 ételt kínáló helyet. A Borlaborban a közönség kedvence az „Ami Magyarországról kimaradt” nevű ételkompozíció, mely fatálon feltálalt palicsi tepertőkrémet, erdélyi padlizsánsalátát és liptói körözöttet integrál, bőven körítve barna és fehér kenyérrel, paradicsommal, paprikával, hagymával, fokhagymával. S ha bármely kísérő elfogyna, térítésmentesen érkezik az utánpótlás. Vagyis: a Borlabor meglátogatása az ízek szerelmeseinek kötelező mutatvány. Dorozsmai Endre Borlabor - Veres Pálné utca Demokrata 2003/33 IGÉNYES A Vendetta, a Tranzitváró és a Balkáni trilógia után itt vannak a Vadak. Az Iray Péter tanár-pantomimművész vezetésével több mint egy évtizede megalakult és 2003 júliusától megújult Panboro nevet viselő színtársulat már néhány évvel ezelőtt is elmondhatta magáról, hogy az egyik legjelentősebb amatőr társulat A színtársulat nem is pontos kifejezés a szó klasszikus értelmében, hiszen a Panboro az első pillanattól tematikus mozgásművészeti munkát végez, a stílus, amit képviselt, meghatározóvá vált az ország gyermek-, majd diák- és egyetemi színjátszásában. A számos fesztiváldíjat magáénak mondható együttes egy pici művelődési házban telepedett le a Havanna lakótelepen. Meszsze is van, nem is találkozik ott az ember építészeti remekművekkel, s inkább részvétet érez az ott lakók iránt, egészen addig, amíg pl. meg nem nézi a Panboro előadását Akkor azt mondja magában: kibumliztam másfél órát a város másik végére, a tizedikről meg csak lejönnek, s máris ott vannak a táncművészet közelében... S ami külön élmény: a színház nemzetközi színezetet kapott, hiszen a múlt hónaptól litván, magyar, kolozsvári színészek alkotják a társulatot Az előadás ötvözi mindazokat az eredményeket amelyeket Uray Péter saját színházával, valamint más társulatokkal az évek során kikísérletezett Az előadás középpontjában a férfi-nő kapcsolat áll. Egymásba fonódó történetek, amelyekben a figurák sorsa többszörösen a viszszájára fordul, testvérekből szeretőkké, lányokból anyákká, áldozatokból vadakká válnak. A több motívumból építkező előadás sajátos szabatossággal járja körül férfiak és nők találkozásainak lehetőségét A Panboro előadása ékes bizonyítéka annak, hogy a művészi pillanatok létrehozása nem feltétlenül látványosság, a piszkos anyagiak kérdése. A legmegkapóbb, legfeszültebb pillanatok alatt még a zene sem szól, nem hallunk mást csak testek csattanását lábak topogását, cipők kopogását Megrendítő. I^V Baracius Krisztina Panboro - Vadak 62 MEGKAPÓ “ A . uf{ Vadak Megbotló glória Borlabor mÉpülhet életmű alig néhány motívum köré, ha e néhány - vagy akár csak egy is közülük - képes az alkotó lélek apró sugallatait, néha zörejeit szinkron képi terekké generálni. Ilyenkor e kevés a legtöbb. Színeváltozása, önfejlődése gazdagon töltheti meg egy valóban festői pálya alkotóetapjait. Kárpáti Tamás festőművész eddigi életművében a fények és a szitáló árnyékok az Egy környezetét festik. Képei révén azt engedi győzni - bennünk! -, ami a világban folyton vereségre ítélt Noha táblaképein a fény útja, státusa nem csupán a mindig fojtogatott, győzelmes dicsőségé - ugyanannyira a megbotló glóriáé is. Ami a választott képközéppontokban vagy egy-egy, a fény által kiemelten jelzett periférián világos, egyértelmű, az másutt - a képfelület tulajdonképpeni nagyobbik részén - belebotlik a homályba, a kivehetetlenbe, az áttekinthetetlenbe. Mintha csak a képvalóságot - lelki igényeink szimbolikus kiterítettsége, felnyitása - az életrealitások irányába tartaná, ahol kétségessé, bizonytalanná, folytonosan eldöntendő kérdések közé szorítottá válhat minden. Mert amit bentről, csak néha felvetődő és ritkán megfontolt, noha alapvető egzisztenciális tapasztalatunk felől oly jól lehet tudni, az az életgyakorlatban gyakran élességét veszti, eltompul, nem ritkán ki is csorbul. Kárpáti munkái egy sajátos, mégsem általános emberi helyzettel szembesítenek: a befelé növekvő, tekintetét oda vető és talán éppen ezért kifelé csak homályosan látó botladozó emberével. Munkái láttán abba a több évszázados képzőművészeti tradícióba ágyazódunk, amely az emberről hitellel csak Istenéhez való viszonya révén tud szólni. Itt, e viszonyban mentségünk alig... Talán csak ennyi: „Ha mindnyájunkat a szavaink és a tetteink / Szerint ítélnének meg írja T. S. Eliot - túl a szándékainkon, / És túl a korlátokon, amik között magunkat és a többieket / Megértjük, mindnyájan kárhozatra jutnánk.” ^ Balázs Sándor Kárpáti Tamás tárlata -Tihanyi Bencés Apátság Galéria BEFELÉ TEKINTŐ