Magyar Demokrata, 2006. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)

2006-10-19 / 42. szám

►Világkiállítás. A Magyar Szár­mazású Nyugati Képzőművé­szek I. Világkiállítása október 11-én nyílt meg a Magyar Kul­túra Alapítvány budavári szék­házában. A tárlat szervezői és résztvevői ezzel a kultúrtörté­neti jelentőségű eseménnyel tisztelegnek az 1956-os forrada­lom és szabadságharc emléke előtt. Ötvenhat képzőművész mutatja be azt a szerteágazó és gazdag művészi értékvilágot, amelyet távol a hazától hoztak létre. A kiállítás október 31-ét követően Magyarország na­gyobb városaiban is megtekint­hető lesz. ►Mediterrán Fesztivál: A Művé­szetek Palotájának Fesztivál Színházában október 19-21. kö­zött Mediterrán Fesztivált ren­deznek. Az eseményen hallható lesz a görög Primavera en Salo­­nico, a portugál Madredeus és a dél-olasz Spakka-Neapolis 55 együttes is. ►Elefánttemető. Ungváry Zsolt író, publicista Elefánttemető cí­mű regénye kapcsán, az 1956- os forradalomról emlékeznek meg október 20-án este hat óra­kor a Szent Imre Gimnázium­ban. A szerzővel Halász Zsuzsa újságíró beszélget, közreműkö­dik Sziky Károly színművész. ►Hősök fala. A Terror Háza Múzeumban október 20-án dél­után öt órakor kerül sor a Hő­sök fala leleplezésére, valamint a Pesti srácok című kiállítás megnyitójára, ►1956 emlékére. Az 1956-os for­radalom és szabadságharc 50. évfordulójára szervezett ün­nepség keretében október 23- án délután öt órakor a II. kerü­leti Tamás Alajos Közösségi Házban kerül sor a Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány által kiírt, középis­kolás diákoknak szóló pályázat eredményhirdetésére. A díja­zott fotókból rendezett kiállí­tást Wittner Mária nyitja meg. Az esemény résztvevői ezt kö­vetően virággal és gyertyákkal hajtanak fejet a Mansfeld Em­lékműnél. ►Halljátok, nemzetek! Friedrich Klára és Szakács Gábor októ­ber 21-én este fél nyolctól a sülysápi Wass Albert Művelő­dési Központban, 23-án délelőtt fél tizenegytől a noszlopi Falu­házban Halljátok, nemzetek! címmel emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharcra. AJÁNLÓ K­.Hi­'Milfel 2006. október 19. KRITIKA 56-ról hangosan ■ Jónás Csaba-Tarics Péter: 1956..Te csillag! - Nemzetünk Bt., 2006 Az ’56-os forradalom 50. évfor­dulója alkalmából számtalan ki­advány lát napvilágot, és ezek közül mind hiánypótló formáját, mind mondanivalóját tekintve kiemelkedik egy felvidéki ma­gyar előadóművész-csapat alko­tása, az Ezerkilencszázötvenhat, Te csillag! című dupla CD, amely tulajdonképpen a szabad­ságharc hangos olvasókönyve. Az 56-ról szóló vers és próza­részletek mellett - rendhagyó módon és naplószerűen - narrá­tor meséli el a forradalom és szabadságharc krónikáját az előzményektől a forradalom és szabadságharc történésein át a megtorlásig. A forgatókönyvet a hiteles kordokumentumok és a szabadságharcban részt vevő hősök és elítéltek nyilatkozatai alapján Tarics Péter írta, Zalán Barbara magyarországi előadó­­művész pedig a narrátorszöveg tolmácsolásával kitűnően kiegé­szíti a Jónás Csaba és Tarics Pé­ter által előadott versek és pró­zarészletek mély mondanivaló­ját, így az együttes mondanivaló érthetővé, átláthatóvá teszi az 1956-os szabadságharc tömör és hiteles történetét, amely minde­nekelőtt a magyar fiatalok, diá­kok számára lehet hézagpótló irodalom, akár tananyag is. Eh­hez dramaturgiailag és hangula­tilag egyaránt jól kapcsolódnak a Vadkerti Imre énekművész ál­tal interpretált dalok, melyek fo­kozzák a lemez és a forgató­­könyv mondanivalójából fakadó emocionalitást. Ugyanez érvé­nyes a Pécsváradi Zoltán zene­szerző által komponált muzsiká­ra, amely végigkíséri a narrátor­szöveget, valamint több vers és prózarészlet hangulatát teszi méltóvá a mondanivalóhoz. A CD-n archív felvételeket is hallhatunk, így Nagy Imre mi­niszterelnök, Illyés Gyula és Tollas Tibor hangját. Az előszót Wittner Mária 1956-os halálra­ítélt tolmácsolja a hallgatóság­nak. A lemez sikere a javarészt az előadóművészek, valamint a mondanivaló szerencsés egy­másra találásában rejlik. -fiort- CD „EZERKILENCSZÁZÖTVENHAT, TE CSILLAG” Jónás Csaba és Tarics Péter előadóestje Zene Opera Budapest ■ Winand Gábor: Opera Budapest - BMC, 2006. Minden szempontból érdekes CD ez. Jazzlemezről van szó ugyanis, amelyen a legfontosabb szerepet éppen a spontaneitásnak kellene játszania, az „Opera Budapest” vi­szont egy nagyon gondosan meg­szerkesztett, önálló számokra bontott, de mégis rendkívül egy­séges anyag. Ráadásul nagyon fontossá vált rajta az úgynevezett hangzáskép is, amely nem isme­retlen a jazzben, de nem is jellem­ző a műfajra Ezeket a már-már misztikus hang­zásokat a bőségesen használt fú­vós hangszerek, no meg a hege­dű és a vibrafon játéka okozzák. Természetesen mindig alkalmaz­kodva Winand Gábor énekéhez. Annyit kell még tudni erről a le­mezről - ha már ugye eleve Wi­nand énekére épül -, hogy itt sen­ki se számítson arra a hagyomá­nyos jazzvokálozásra, amelyet má­sutt és máskor maga Winand Gá­bor is művel. Ez az ének a kom­pozíciók kanyargós útjait követi, igen kevés rögtönzéssel, az imp­rovizációk jobbára a hangszerek­re, főként a gitárra, a szaxofonra és a trombitára maradnak. A le­mezen hallható zene ritmikája is meglepi a hallgatót hol nekiindul a muzsika, hol pedig lebegve ki­merevedik, mint egy megállított mozikép. A nekiindulások ellené­re sem jellemzi szinte sehol sem pergő tempó, vagy valamiféle na­gyobb dinamika, ami érezhetően idegen is lenne az elképzeléstől. Furcsa, de bizonyos részleteiben ez a zene az extravagáns, de már meghalt amerikai rockzenész, Frank Zappa muzsikájára hason­lít Zappa is szerette a finomra csi­szolt kamara hangzásokat és ő is sokszor járt a kortárs kompozíci­­ós zene határmezsgyéin. Irt egy lemezt például a Londoni Szimfo­nikusok számára is. Winand Gábor CD-jét is elsősor­ban a Gadó Gábor gitáros által megkomponált és kimunkált ré­szek uralják. Ettől érdekes ez a le­mez, a rögtönzések csak olyanok ebben a muzsikában, mint a jó ételben a fűszer. Nem egyedi kí­sérlet ez, de olyan különlegesség, amelynek a magyar jazzben kevés előzménye van. S. F. 63

Next