Magyar Figyelő 1916/3

Malonyay Dezső

48 Malonyay Dezső valóban szivével festett s amelyek teljesen kifejezték szilaj vér­­mérsékét. A szak­kritika, főképen a német, ekkor már itt-ott fanyar képpel emlegette történelmi képeit. Ezekért ünnepelte őt Európa és Amerika: ezek miatt indítottak azután valóságos hajszát ellene a német bírálók s elfeledték vagy egyáltalán nem ismerték valódi mesterműveit. Malonyay, aki rajongással nézett fel erre az izig-vérig magyar művészre, már megérezhette, mi­féle szellő kezd fúni a Rajnán túlról. így kell benne az elhatá­rozás, hogy könyvekből épít sáncot a mérges nyilak ellenében. Ama kritikával szemben, amely — bizonyos joggal — kikezdte a Jézus-ciklust, az egész, a teljes Munkácsyt akarta bemutatni, élete folyásában, fejlődésében, összes műveiben. Bizonyára ez a vágy adott létet két érdekes műnek, az egyik: Munkácsy vissza­emlékezései, a másik egy nagy, sok képpel ellátott mű, amely a mesternek legtöbb alkotását legalább sokszorosításban mutatja be s elmondja életrajzát. Az előbbi Munkácsy neve alatt jelent meg, önéletrajz formájában, franciául, megírásában azonban igen nagy része volt Malonyaynak. Munkácsy nem volt eléggé türelmes ahhoz, hogy ecset helyett a saját tollára bízza mondani­valóit. A visszaemlékezésekhez bizonyára sok jegyzetet írt, szo­kott rapszodikus módjára, a többi Munkácsy beszélgetései, adatai, adomái, elejtett megjegyzései alapján Malonyay író­asztalán készült. Mind a két mű bizonysága annak, hogy az író valóban megértette és ismerte a művészt. De még egyebet is bizonyít: azt, hogy egész szívével rajongott érte. Neki Munkácsy párisi műhelye nemcsak egy darab Magyarország volt, hanem maga a mester töves-gyökeres nagy magyar érték. Főképen a kisebb művekben jól láthatta Malonyay, mily magasrangú és zamatos kifejezést öltött a magyar emlékek egész sora, olyan emlékeké, amilyeneket írónk is bőségben hozott magával. E képeken valóban több volt Courbet tónusánál, Knaus adomáinál s egészen más zamat­ jelentkezett, mint Leibl képein, akit a német kritikusok Munkácsy szellemi apjává szerettek volna avatni. Épen ott az idegen világban tűnhetett fel a fiatal magyar írónak ez az elemi különbség. S nemcsak az említett két munka szerkesztésére, illetve megírására késztette, hanem megerősítette otthonról hozott magyar érzését. Párisban jó ismeretséget tartott az akkor híres francia írókkal, sokakat arra is biztatott, hogy magyar lapoknak jut­

Next