Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-01-03 / 1. szám
1991. január 3. Tóth György, Nyíregyháza Ki kit tart sakkban? Az a kormány, amelyre föltettünk mindent, úgy érezzük, a jóváhagyott intézkedésekkel elfordult tőlünk. Ezáltal akik hittek bennünk, tagok, szimpatizánsok, elfordulnak tőlünk. Szomorú vagyok, mert úgy fogalmaztak többen, hogy nincs gyalogság... Én nem mondanám ezt, mert ez a gyalogság menetelt márciusban is, menetelt az ősszel is, de olyan dolgok történtek, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük. Hogy egy áremelést, amit mindig vasárnap este jelentettek be a televízióban, most szombaton este jelentettek be a vasárnap reggeli szavazás előtt. Készakarva elfordították tőlünk a tömeget. Továbbmegyek. Van egy Antall József miniszterelnök és MDF-elnök és van egy Hankiss Elemér televízió-elnök, aki el tudta dönteni, hogy az Antall József beszámolója mikor hangozzon el a televízióban. Én eldöntöttem annak idején, hogy nekem Antall József kell. Szeretném, ha ő is eldöntené, hogy neki ki kell? Az MDF tagsága, vagy ilyen manipulált vezető, aki bármikor bármit eldönthet felelősség nélkül. A munkahelyeken megmaradt minden vezető. Márciusban azok a kommunisták, a kommunista vezetők, akik úgy összehúzódtak, hogy alig láttuk őket, most újra föllélegeztek, és sakkban tartanak bennünket. Sorozatosan történnek elbocsátások, mihelyt valakiről kitudódik, hogy az MDF-fel szimpatizál, vagy az MDF-nek a tagja. Ha mi el tudtuk dönteni, hogy a miénk az MDF és a kormány, akkor szeretném, ha most már a kormány is eldöntené, hogy mi kik vagyunk neki? Hegedűs András, Tiszadob Mi lett a Justitia-tervvel? A privatizációhoz fűznék egy gondolatot. Ki tud ma privatizálni? - kérdem én. Az egyszerű, bérből élő dolgozó nemigen. Viszont tud az eddigi vezetőrétegnek a nagy része. Javaslom, olyan törvényeket hozzon a Parlament, amelyek ezt a réteget kizárják a privatizációból. Az igazságtételről. Mi lett a Justitia-tervvel? Egyelőre semmi nem valósult meg belőle. Az egyszerű dolgozó, alacsony fizetésű ember jobban eltűrné az áremeléseket, ha látná azt, hogy felelősségre vonják az eddigi vezetőket, akik ide juttatták az országot. Tűr ez a réteg, tűr, de egyszer nem fogja tovább bírni. Tehát mielőbb a Justitia-terv végrehajtását kérjük! Magyar Fórum Jönnek az új jelentkezők Körmend nyílt város A nyugati határszélről érkezett Szabó Ferenc, Körmend MDF- szervezetének elnöke. - Egy átalakulási folyamat után vagyunk. Jelenleg ötvenkét tagunk van, és nyolc új jelentkező vár felvételre. Három-négy hete jönnek az új belépők. Korábban ennél valamivel többen voltunk, de a szervezetünkben gyakorolt antidemokratikus vezetési módszerekkel sokan elégedetlenkedtünk, ezért huszonhat aláírással bizalmatlansági javaslatot tettünk, új vezetőség választását követelve. Ez a nyár végén történt. Nem volt ez kockázatos kevéssel az önkormányzati választások előtt? - Úgy éreztük, mindenképpen lépnünk kell, hogy előnyére változtassuk meg a szervezetet olyan új emberekkel, akik jobban összefogják a hozzánk tartozókat és valóban demokratikus módon irányítanak. Ez feltétele annak, hogy ne csak bekönyvelt hanem aktív tagságunk legyen. Az új vezetőség megválasztása még az önkormányzati választások előtt lezajlott - És ott milyen eredmény született? - A tizenkilenc tagú önkormányzati testület pártállás szerint kiegyensúlyozott. A legtöbb helyet az SZDSZ jelöltjei kapták, ötöt éi kettőt a kisgazdák is kettőt, így is MDF-es polgármester lett, egyrészt mert a szabad demokraták jelöltje nem vállalta, másrészt pedig jól együttműködtünk a kisgazdákkal. Azt is el kell mondanom, a polgármester egyik fő törekvése, hogy a testület a munkáját pártszempontoktól függetlenül végezze. - Hogyan változik mostanában e sokáig elzárt kisváros élete? - A város kinyílt megközelíthető, megszűntek a vasúti igazoltatások, és mi is kijárhatunk a határsáv menti területekre. A közélet is megélénkült egy sor új arc tűnt fel, akik eddig nem juthattak szóhoz - igaz, nem is akartak. Mikor kapható Magyaroszágon is? Ismét itt a Nyugati Magyarság A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlésén, a Budapest Sportcsarnokban több hónapos szünet után ismét megvásárolhattuk a Nyugati Magyarságot az emigrációs magyar sajtó kiemelkedő értékű, rangos közéleti havilapját. Korábban a folyóirat - Magyarországon is jelentős, 115 ezer példányban terjesztett - szeptemberi számában örömmel értesültünk róla, hogy a lap következő számai már itthon is folyamatosan kaphatók és előfizethetők. Sajnos, azonban ez az ígéret mind a mai napig nem teljesülhetett. A Sportcsarnokban találkozottunk a Montreálban kiadott lap kiadó-főszerkesztőjével, Miklóssi Istvánnal, s megkérdeztük tőle: Mikor kapható végre Magyarországon, az újságárusoknál is a Nyugati Magyarság? Mikor lehet rá itthon is előfizetni? - Most még nem tudok erre válaszolni - felelte a főszerkesztő munkatársunknak. - A lap rendszeres hazai megjelenése és terjesztése sajnos, előre nem látott akadályokba ütközött. A Posta egyelőre nem vállalta a terjesztést, így idehaza előfizetni sem lehet rá. Csak a hírlapterjesztés valódi privatizálása segíthet... Megnyugtató ígéretet tehát Miklóssi István nem adhatott. Csupán reményét fejezhette ki, hogy januártól talán már elhárulnak az akadályok a lap hazai terjesztése elől. Bizony ideje volna már, hogy a Nyugati Magyarság, a világban szétszórt több mint 3 millió magyar méltó szellemi követeként végre hazataláljon. Vass László Wágner Dénes, Hatvan Gazdasági kiszorítósdi Önkormányzati képviselő vagyok Hatvanban. Választóimtól napról napra a szemrehányásokat kapom a Magyar Demokrata Fórum, és ezen keresztül a kormányzat felé. Engedtessék meg néhány kritikai észrevétel. Már május hónapban meg kellett volna mondani az egész nemzet előtt, ki az az ezerötszáz, kétezer vagy háromezer személy, aki felelős a húszmilliárd dollár adósságért. A privatizációval kapcsolatban néhány szót. Ha megengedjük, hogy a gazdasági életben kiszorítósdi következzék be, tehát a régi rend híveiből alakuljanak ki az „új kapitalisták”, nehogy egy év múlva arra ébredjünk, hogy nincs semmi gazdasági hatalom a kormány kezében. Politikai hatalom gazdasági hatalom nélkül, sajnos, nem sokat ér. A földkérdésről a mi véleményünk volt az MDF-nek egy nagyon jó földtörvény-tervezete. Amennyiben az a megfelelő fórumokon keresztülment volna, már nem állnánk itt. A falukban lépten-nyomon megállítanak minket, mi történik a földdel, hol van, amit ígértünk. nma ilyentájt, az adventi elcsendesedésben nem volna illő érdesen megszólalni .Mégis ezt kell termemi. Ez így nem mehet tovább! Van a magyar történelemben egy iszonyatos ismétlődés, folyamatosan hallható fekete ritmusa az önpusztításnak. Minden ütemmel közelebb dúl ez a nép a végzetes legrosszabbhoz. 1867 után, amikor Deák Ferenc messzirelátásával a nemzet nemesi elitje kiegyezett a Habsburg-házzal, egy-két évtized alatt szárba szökkent a magyar élet. Megindult a polgárosodás, fejlődésnek indult az ipar, a kereskedelem, világvárossá nőtt Budapest, a magyarság a monarchia vezető nemzete lett, csak egyvalamit nem volt képes megoldani: nagy népi tömegei birtokon kívül maradtak. Elsősorban a magyar ajkú milliók kiszolgáltatottsága nemhogy csökkent volna a fejlődéssel párhuzamosan, hanem inkább nőtt. Ezért nem bírtak a nemzeti liberalizmus dualista rendszere a háborúvesztést, ezért lett a háború legnagyobb vesztese a magyarság. Mert nemcsak az ország nemzetiségei nem érezték sajátjuknak az országot, de a magyarság tengődő, kitántorgó népi tömegei sem. Aztán rendszerváltás következett. A Horthy-rendszer sok tekintetben sikeres volt. Ügyesen és sokszor hősiesen tartotta életben az összezsugorított országot, történt valamelyes korszerűsödés. Anyaország lettünk, és figyeltünk a többi magyarra. De annak a nagy igazságtalanságnak a megoldásában, amelyik sírba taszította a dualista Magyarországot, jóformán semmit nem tett. A nép nagy tömegei változatlanul nem érezték hazájuknak az országot, mert nem volt földjük. Nem szűnt meg a kitántorgás. Kettéhasította a nemzetet az uralkodó rétegek közönye a „puszták népe” iránt. A népi mozgalom irodalomban és politikában éppen ez ellen lázadt föl. S mi történt a második világháború után? A függetlenség teljesen elveszett. Az egész nemzet a vesztes oldalra szorult. A vékony moszkovita réteget leszámítva mindenki a kiszolgáltatott, az árnyékos oldalra került, az egykori úr is, meg az egykori paraszt is. Fokozatok persze voltak. Ez a nagy közös szenvedés, az összetartozásnak ez a nyomás alatt született élménye hozta létre az ötvenhatos forradalmat, a nemzeti csodát. És utána megint rendszerváltás következett. S mi történt? A magát szocialistának és munkásuralminak mondó rendszer magnetizálva hatolt vissza a Horthy-rendszer legrosszabb népellenességéhez, és fortélyos félelmeket keltve igazította vissza az A Szakma órákat a nagy kettéhasításhoz. Munkásnak és parasztnak, kiszolgáltatott szegényembernek volt a legrosszabb lenni a kádári Magyarországon. A gyengék, az érdekérvényesítésből már vagy még kiszorultak, tehát a fiatalok és a nyugdíjasok - mármint bizonyos nyugdíjasok! — kerültek ebbe a lenti nemzetrészbe, és mire a rendszer elérkezett a kikerülhetetlen bukás szakaszába, tisztán látható módon osztódott haszonélvezőkre és kiszolgáltatottakra. És még a kitántorgás is folytatódott, csak most nem a kétkeziek indultak el a nagy kikötők felé. Nem lett elviselhetőbb a tét Kádár alatt, mint volt Rákosi alatt? Dehogyisnem! Csak a halálos kór nem lett orvosolva, csak a legrosszabb folytatódott, immár százados méretben. A hasadás, az ősi bűn, amely oly keserűvé teszi a milliókat ezen a tájon. Most ismét rendszerváltozás van az országban. Legalábbis azt mondják. Magam már, hadd valljam meg lehajtott fejjel, szégyellem, hogy egyszer is kimondtam. Mert nincs, mert a sorozat folytatódik. Politikailag persze át lett meszelve a kirakat. Eltűntek a süllyesztőben az egykori haramiavezérek, és látszólag a szabadság is nagyobb lett. Korszerűsödésnek is van jele. Ez most egy jobb rendszer, mint ami tavaly volt. Mennek ki a megszálló csapatok. Az ország azonban semmivel sem lett függetlenebb. A függés mikéntje változott csupán. Eddig a bennünket leigázó hatalom rabló ösztönének, parancsainak voltunk kiszolgáltatva, most a pusztulásnak és a tehetetlenségének. És különben is: a mai világrend olyan, hogy szinte másodlagos valamely államrend politikai fdozófiája és jellege, lehet etnyomó és lehet demokratikusnak mondott, az a kérdés, milyen anyagi erő felett rendelkezik, mennyire tud beilleszkedni, és e beilleszkedéssel részesülni a világgazdaság javaiból, illetve mennyire van kiszolgáltatva az e világgazdaságot uralma alatt tartó pénzügyi és ipari központoknak. Magyarországot ma a pénztelensége és az adós volta teszi kiszolgáltatottá. Meg van ugyan adva a lehetősége a korszerű európai társadalomszervezésnek, de csak papíron, mert a kádári elit által felhalmozott adósság az egész nemzetet terheli. Azokat a rétegeket pedig, amelyeket a kádári rendszer szétvert szinte halálosan. A kisemberek ma már nem tudnak tömörülni és védekezni. Újra itt van tehát a mai, újnak mondott rendszerben is a százados kiszolgáltatottság, és mit sem számít, hogy most nem vodkára uborkát harapó KGB-tisztek a mindenható tanácsadók, hanem szenvtelen bankárok, akik a maguk logikájával természetesen nincsenek és nem is lehetnek tekintettel a magyarság évszázados kettéosztottságára. Nincs rendszerváltás, mert a kádári időkben kialakult vezető rétegek át tudják hárítani az elherdált dollármilliárdok terheit az összességre és leginkább az akkor is kiszolgáltatottakra, az ártatlanokra. Nincs elszámoltatás, mert ha az elszámoltatást kívánó tömegek kerülnének felülre, első ítéletük ez lenne: nem fizetünk! így tehát a Kádárék által a nemzetközi pénzpiacon felvett dollármilliárdok azt a hatalmi elitet védik, amelyik felvette, amelyik elherdálta. Természetesen ostobaság volna a szenvtelen külhoni bankárokat okolni. Nem kívánhatjuk tőlük, hogy Illyés Gyula vagy Sinka István népiségével lássák a magyar életet. A következmény viszont iszonyatos. A kettéhasított állapot fennáll, és minden jel arra mutat, hogy fenn is marad. Ezért érzi úgy sokmillió magyar, hogy nem történt rendszerváltás. Sokan ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a régi pártállami emberek, a régi pártelit mindenütt a helyén maradt. Ez igaz, de ez ma már idejétmúlt megfogalmazás. Az egykori pártelitet ma úgy hívják, hogy a Szakma. A Szakma. Nagybetűvel írva és mondva. Ma minden kérdésben a Szakma dönt. Ma a Szakma privatizál és a Szakma engedi meg a kormánynak és az Országgyűlésnek, hogy úgy tegyen, mintha hatalmon volna. A Szakma a jövőben azokat fogja megbüntetni, akik azt merik mondani, hogy nincs rendszerváltás. Én azért a jövőben is bátorkodom majd beleszólni szakmai kérdésekbe. (Elhangzott a Vasárnapi Újság 1990. december 16-i műsorában.) Csurka István 3 A regionális küldöttértekezletek állásfoglalásaiból A Magyar Demokrata Fórum történelmi felelőssége, hogy segítse a tulajdonos nemzeti polgárság megteremtését, melynek egyik lehetséges bázisa a jelenleg béből és fizetésből élők széles tömege. Ennek érdekében szükségesnek tartjuk, hogy a kormányzati, törvényhozási munkában az e réteg tulajdonhoz való jutását szolgáló törvények alkotása kapjon prioritást, mellyel egyidejűleg nyerjen megoldást a szociális védőháló kiépítésének ügye is (érdekvédelmi törvény). A kereszténydemokrácia és a népi-nemzeti liberalizmus elemei egymást kiegészítve sajátjai a Magyar Demokrata Fórumnak. A tanácskozás résztvevői kimondják, a politikai akarat most - meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát - a párt eddigi hármas tagozódású politikai arculatának megerősítése. Amikor a helyzet válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó versengése a cél, hanem összefogásuk. (Baranya, Tolna, Somogy megye) A küldöttek tudatában vannak azoknak az objektív kényszereknek és kényszerpályáknak, amelyek a kormány és az MDF mozgásterét és cselekvőképességét meghatározzák. Mindezek mellett is úgy ítélik meg, hogy az elmúlt hat hónapban az ország vezetésében mérvadó szerepet vállaló MDF- nek (kormány, képviselőcsoport, pártvezetőség, központi hivatal) a helyzetfelismerésben, az elemzésben, a döntésekben, a politikai és közhatalmi módszerek és eszközök megválasztásában, a belső pártéletben elkövetett hibái súlyosbították a feszültségeket. Mindez oda vezetett, hogy az áprilisban még széles körű közbizalomnak örvendő politikai erő mostanra úgy jelenik meg a társadalom többsége előtt, mintha képtelen volna a programjában meghirdetett rendszerváltozás megvalósítására. Ez a mai magyar közállapotokban tényszerűen abban mutatkozik meg, hogy lelassult, vagy meg sem indult a privatizálás (benne a földtulajdoné), a szociális háló kiépítése, a demokrácia teljes működése (például az alkalmatlan vezetők cseréje). (Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár-Bereg megye) Összeállította: Jász László Fotó: Turczer György